Óbudavár-emléktábla

Óbudavár, Fő utca 38.

Felállítás2006

Bodor István (kőfaragó)

kectam
2016.09.05. 11:08
Óbudavár az ország egyik legkisebb települése a maga 60 lakosával. A Bakony lábainál fekszik pár kilométerre a Balatontól, mégis megőrizte a múlt minden részletét. Ide betérni felér egy időutazással. Egy röpke szünetre terveztem a megállásomat falucskában, de egy egész délután lett. Sok-sok látnivaló és érdekesség közül most a falu emlékművét emelném ki, amelyet szinte az egész falu népessége előtt avattak fel. Óbudavár jelenlegi községneve 2006-ban lett száz éves. Ennek emlékére állították az emléktáblát.
A dombormű Bodor István kőfaragó mester műve. A félköríves művön papok egy templomot "ajándékoznak" a népnek. A mű szélén a Zsoltárok könyvéből vett idézet fut végig:
"adj uram békét azoknak akik benned bizakodnak, hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak"
Magát a domborművet egy vakolt téglafalba ágyazták két acéltáblával egyetemben.
Az egyik tábla a község alapításáról emlékezik meg, míg a másikon a falu teljes 2006-os lakosságának a neve van felsorolva. (61 fő!!). Az emlékművet Imre Zoltán szentelte fel.
Források:
http://www.obudavar.hu/esemeny.php?gal=1#cim1
https://hu.wikipedia.org/wiki/Óbudavár

kectam műlapja

Cím alapján hasonló

"Óbudavár-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodor István (kőfaragó)
Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
251590
Feltöltve
2016.09.04. 07:40
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/111 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.04. 07:40

"Óbudavár-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodor István (kőfaragó)
Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
251586
Feltöltve
2016.09.04. 07:37
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.04. 07:37

"Óbudavár-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodor István (kőfaragó)
Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
251587
Feltöltve
2016.09.04. 07:37
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/33 • ISO50

251588
Feltöltve
2016.09.04. 07:37
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/112 • ISO50

251589
Feltöltve
2016.09.04. 07:37
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/115 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.04. 07:37

"Óbudavár-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodor István (kőfaragó)
Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274947
Feltöltve
2017.04.22. 20:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 20:34

"Óbudavár-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodor István (kőfaragó)
Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274945

274944
Feltöltve
2017.04.22. 20:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 20:34

"Óbudavár-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodor István (kőfaragó)
Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274943
Feltöltve
2017.04.22. 20:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 20:33

"Óbudavár-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodor István (kőfaragó)
Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
464904
Feltöltve
2021.10.30. 19:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.10.30. 19:10

"Óbudavár-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Bodor István (kőfaragó)
Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
464905
Feltöltve
2021.10.30. 19:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.10.30. 19:11
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.10.30. 19:11
1 új fotót töltöttem az "Óbudavár-emléktábla" műlaphoz
21.10.30. 19:10
1 új fotót töltöttem az "Óbudavár-emléktábla" műlaphoz
17.04.22. 20:34
1 új fotót töltöttem az "Óbudavár-emléktábla" műlaphoz
17.04.22. 20:34
1 új fotót töltöttem az "Óbudavár-emléktábla" műlaphoz
17.04.22. 20:34
1 új fotót töltöttem az "Óbudavár-emléktábla" műlaphoz
17.04.22. 20:33
1 új fotót töltöttem az "Óbudavár-emléktábla" műlaphoz
16.09.05. 11:08
A közösség publikálta kectam "Óbudavár-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.