Az egykori Titsch-bérház domborművei

Budapest, V. kerület, Váci utca 8.

Budapest
V. kerület, Váci utca 8.
A címen lévő épület homlokzatán.

Felállítás1909

Göröntsér Vera
2016.09.02. 13:07
Ezen a helyen korábban már állt egy épület, 1800-as építésű. Csodás évszám! Az ember már az évszázadok értékétől le van nyűgözve, önmagában érték! Itt azonban be kell érni az alig több, mint egy évszázaddal, mert a korábbit elbontották, helyére épült Fazekas Ferenc tervei alapján a három-emeletes, ma is látható épület. A megbízó Titsch Gyuláné, kereskedő, épült 1906 és 1909 között.
Úgy külső, mint belső kialakítása igényes, amit a felsorakoztatott közreműködők neve is fémjelez. A műlapon a külső, a belső szépségek részletfotói (is) a második forrás fotóin látható.

A homlokzat kialakítása igazi tisztaság, szecessziós egyszerűség, a felső szinten finoman megformált díszek. Sajnos, a Köztérkép arculatába nem tartoznak a kovácsoltvas díszek, rácsok, erkélykorlátok. Általában nem hiányolom, de a szecessziós időszakban olyan csodák születtek, ami miatt mégis fáj a szívem.
Az utca felé néző rész a belső kialakításra is utal. A szimmetrikus tervezés középpontjához a két emeletnyi kiugró rész tartozik. Az első emeleten csodás erkélyek, a felső szint felett megjelennek a domborművek. Az alkóvok feletti, utca felé néző része, nekem erősen ismerős gyermekek csimpaszkodnak a kiugró felső sávban.
Felettük, a középpontban egy harci öltözékre emlékeztető ruházatban, keleties megformálású alak két kulcsot tart a kezében. Talán egy őrző angyal kicsit harcias változata, a kulcsok őrzője – viszont szárnyakat nem látok.
Két oldalt az oldalsó erkélyek melletti oszlopok meghosszabbítása tengelyében két-két egyiptomi arc néz le az arra járóra.

Az Urbface.com bejegyzése ezeket a díszítményeket bizonyos Maróti Dezsőnek tulajdonítja. Itt azonban nyilvánvalóan elírás történt, hiszen ilyen nevű szobrász nem ismert. A fent részletezett motívumok azonban egyértelmű hasonlóságot mutatnak Maróti Géza a lapon már bemutatott több művével, vagy annak részleteivel, ezért kapcsolok néhány lapot, ahol ez nyomon követhető.
Források:
http://urbface.com/budapest/a-kutnewsky-uzlet--es-berhaz
http://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=05&cim=vaci-u-8&cimtxt=%20CIM

Kapcsolódó
A Zene Géniuszai
Kapcsolódó
Egyiptomi alakok

Cím alapján hasonló

"Az egykori Titsch-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251381
Feltöltve
2016.09.02. 09:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.02. 09:38

"Az egykori Titsch-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251386
Feltöltve
2016.09.02. 09:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.02. 09:40

"Az egykori Titsch-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251384

251383
Feltöltve
2016.09.02. 09:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.02. 09:39

"Az egykori Titsch-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251382
Feltöltve
2016.09.02. 09:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.02. 09:39

"Az egykori Titsch-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251387
Feltöltve
2016.09.02. 09:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.02. 09:43

"Az egykori Titsch-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251385
Feltöltve
2016.09.02. 09:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.02. 09:40

"Az egykori Titsch-bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251389
Feltöltve
2016.09.02. 09:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.02. 09:44

251388
Feltöltve
2016.09.02. 09:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

251390

251392
Feltöltve
2016.09.02. 09:45

Göröntsér Vera 16.09.02. 09:45

251391
Feltöltve
2016.09.02. 09:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.02. 09:45
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.11.22. 14:30
Megérintettem az "Az egykori Titsch-bérház domborművei" alkotást
21.04.05. 15:20
Megérintettem az "Az egykori Titsch-bérház domborművei" alkotást
18.11.23. 17:19
Megérintettem az "Az egykori Titsch-bérház domborművei" alkotást
18.10.30. 15:07
Megérintettem az "Az egykori Titsch-bérház domborművei" alkotást
18.07.06. 22:47
Megérintettem az "Az egykori Titsch-bérház domborművei" alkotást
18.01.17. 11:29
Megérintettem az "Az egykori Titsch-bérház domborművei" alkotást
17.05.26. 11:21
Megérintettem az "Az egykori Titsch-bérház domborművei" alkotást
17.02.12. 16:32
Megérintettem az "Az egykori Titsch-bérház domborművei" alkotást
16.09.02. 13:07
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Titsch-bérház domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.