Assisi Szent Ferenc és Jézus Krisztus

Kaplony (Căpleni), Strada Căplenilor

Kaplony (Căpleni)
Strada Căplenilor
A kaplonyi ferences templomban áll.

Felállítás1945

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2017.04.13. 21:48
A kaplonyi, egykori ferences templomban volt egy-két különleges művészeti alkotás, de igazán nem sok művet lehet itt bemutatni az oldalon belőlük. Ezek egyike, a szerintem mára veszélyeztetett kategóriába került, igencsak szúette szobor-kettős: Assisi Szent Ferencet, és Jézust ábrázoló mű. Az egyik mellékelt linken ugyanez a jelenet, ábrázolás látható, csak két dimenzióban: http://rakoscsaba.plebania.hu/assisi-szent-ferenc-oktober-4/

Csorvássy István, erdélyi, magyar szobrásznak eddig elég kevés művét tudtuk itt bemutatni, pedig hosszú életet élt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csorv%C3%A1ssy_Istv%C3%A1n
Szobrai között, az itt látott alkotást nem is jegyzik...
Sajnos, nem csak a szobortalapzat szuvas, hanem maga a szobor is. Nem tudom, mi lenne a megoldás, a mű megőrzésére. Talán másolatot kellene belőle készíteni, még időben?

"1834 októberében az úgynevezett „érmelléki földrengés" súlyosan megrongálta a templomot. Az újjáépítési munkálatok Ybl Miklós tervei alapján, Károlyi György anyagi támogatásával zajlottak 1844–1847 között. Az 1848-ban felszentelt új templom és rendház feltételezhetően jórészt a barokk épületek alapjain emelkedik. Különösen érvényes ez a templomra, ahol Ybl a források szerint az építkezésnél felhasználta a barokk, valószínűleg még a román-kori templom maradványait is őrző templom falait. A munkálatok során alaprajzi módosításokra is sor került, a háromhajós, bazilikális elrendezésű templomot Ybl egy széles hajójú, kazettás mennyezettel fedett teremtemplommá alakította, illetve a korábban a déli mellékhajó falához csatlakozó kápolna, illetve az alatta húzódó, a Károlyi család elhunyt tagjainak koporsóit őrző kripta helyett a szentély keleti falának meghosszabbításában alakított ki egy új, görög-kereszt elrendezésű kriptát."
Források:
http://rakoscsaba.plebania.hu/assisi-szent-ferenc-oktober-4/
http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=249

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Assisi Szent Ferenc és Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaplony (Căpleni)
Feltöltő
Azonosító
251100
Feltöltve
2016.08.30. 00:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:04

"Assisi Szent Ferenc és Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaplony (Căpleni)
Feltöltő
Azonosító
251101
Feltöltve
2016.08.30. 00:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/8 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:05

"Assisi Szent Ferenc és Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaplony (Căpleni)
Feltöltő
Azonosító
251102
Feltöltve
2016.08.30. 00:05
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:05

"Assisi Szent Ferenc és Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaplony (Căpleni)
Feltöltő
Azonosító
251103
Feltöltve
2016.08.30. 00:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/8 • ISO2000

251104
Feltöltve
2016.08.30. 00:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/8 • ISO2500

251105
Feltöltve
2016.08.30. 00:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • ISO3200

251106
Feltöltve
2016.08.30. 00:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/8 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:05
Összesen 7 fotó

Műlap története

17.04.13. 21:48
TundeK62 publikálta "Assisi Szent Ferenc és Jézus Krisztus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.