Klasszikus római nőalakok

Budapest, V. kerület, Váci utca 79.

Alternatív, helyi címek:A Váci utca 79. szobrai
Angol cím:Classic roman female figures

Budapest
V. kerület, Váci utca 79.
A Havas utca felől fent, a harmadik színt magasságában.

Felállítás1873


Feles Elek
2016.08.21. 23:23
Az egykori Lipót és Tél utca sarkán épült fel 1873-ra a Belváros első négyemeletesnek jelzett épülete.

Az építési engedély kiadása után két évre készült el a monumentális ház, amelynek tervezésében és kivitelezésében részt vett a neves építész, Woyta Donáth. Első tulajdonosai bizonyos Csávossy Ignácz és neje voltak.
A homlokzat tanítani való példája az eklektikába hajló késő klasszicista stílusnak. Ez a négy, páronként elhelyezett klasszikus női szobor is ékes dísze lett a nagyvonalú homlokzatnak. A Havas utcai fronton állnak egy-egy ablak mellett, egészen fent a harmadik emelet magasságában - páran fedetlen keblekkel. A kor szokása szerint egyikőjük egy könyvet, másikuk egy csokor virágot, míg megint egy társuk talán egy festőpalettát tart a kezében (a negyedik alak, úgy tűnik, kivételesen nem kapott semmit se az alkotótól).
Források:
http://prusi.blog.hu/2013/03/17/az_elso_negyemeletes_pesten

Feles Elek műlapja



Cím alapján hasonló

"Klasszikus római nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250554
Feltöltve
2016.08.21. 22:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 16.08.21. 22:39

"Klasszikus római nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250555
Feltöltve
2016.08.21. 22:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 16.08.21. 22:41

"Klasszikus római nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250556
Feltöltve
2016.08.21. 22:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 16.08.21. 22:42

"Klasszikus római nőalakok" c. alkotás fotói

Váci utca 79
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250557
Feltöltve
2016.08.21. 22:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 16.08.21. 22:42
Váci utca 79
Összesen 4 fotó

Műlap története

18.09.22. 17:38
Megérintettem a "Klasszikus római nőalakok" alkotást
16.08.31. 14:25
A "Klasszikus római nőalakok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.08.21. 23:23
Feles Elek publikálta "Klasszikus római nőalakok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.