Szank, Pongrátz Gergely tér

Alternatív, helyi címek:Magyar Történelmi Emlékút

Szank
Pongrátz Gergely tér

Felállítás2014. augusztus 10.

Novák Géza (fafaragó)

Bodorné Mária
2016.08.24. 06:23
Szankon 2014. augusztus 1-10 között Varga Ferencné alpolgármester fafaragók részére tábort szervezett. Ez alkalommal készült el Novák Géza Vérszerződés című alkotása tölgyfából. Az alkotás csupán egy része a 21 táblából álló Magyar Történelmi Emlékútnak, mely a Pongrátz Gergely téren gyönyörű környezetben található.
Novák Géza Rudabányán született 1934-ben. A bányaiskola elvégzése után nyugdíjazásáig vasércbánya mérnökségén dolgozott. Nyugdíjba vonulását követően fordult érdeklődése a faművesség iránt. Műveit elsősorban a bányászait ihlette, ám mint a Vérszerződés című alkotása bizonyítja más témákat is szívesen feldolgoz.
Az alkotás a magyarság első alapszerződését a vérszerződést ábrázolja. A Gesta Hungarorum (Magyarok tettei) c. kéziratban említi az ismeretlen szerző (Anonymus) a vérszerződést. A feltehetően 1270 előtti évekből származó mű szerint:
„Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: »A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahova a szerencséd visz, oda követünk téged.« Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért – pogány szokás szerint – saját vérét egy edénybe csorgatta, s megitta, esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás közt esküjükre tettek, mindhalálukig megtartották úgy, amint ez az eskü itt következik.:
Az eskü első szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük. Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa. Ennek a hét férfiúnak a neve volt: Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik, amint alább majd szó lesz róla. De elég! Haladjunk a történelem útján!"
Források:
http://www.szankinfo.hu/hir1/hir2014/0809_fafaragok.html
http://www.sajomentine.hu/index.php/tagjaink/34-tagok/72-novakgeza
http://nyelvemlekek.oszk.hu/adatlap/anonymus_gesta_hungarorum
http://tudasbazis.sulinet.hu/HU/magyar-nyelv-es-irodalom/irodalom/irodalom-9-osztaly/lovagi-irodalom/egyhazi-irodalom-anonymus-szoveggyujtemeny



Tagi gyűjteményben
Magyar Történelmi Emlékút

Cím alapján hasonló

"Vérszerződés" c. alkotás fotói

Alkotó
Novák Géza (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250518
Feltöltve
2016.08.21. 18:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 18:48

"Vérszerződés" c. alkotás fotói

Alkotó
Novák Géza (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250517
Feltöltve
2016.08.21. 18:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 18:46

"Vérszerződés" c. alkotás fotói

Alkotó
Novák Géza (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250524
Feltöltve
2016.08.21. 19:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ34/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 19:09

"Vérszerződés" c. alkotás fotói

Alkotó
Novák Géza (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414432
Feltöltve
2020.08.28. 18:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ640/100 • 1/210 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:26

"Vérszerződés" c. alkotás fotói

Alkotó
Novák Géza (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414433
Feltöltve
2020.08.28. 18:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ360/100 • 1/105 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:26

"Vérszerződés" c. alkotás fotói

Alkotó
Novák Géza (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414434
Feltöltve
2020.08.28. 18:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ360/100 • 1/125 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:26

"Vérszerződés" c. alkotás fotói

Alkotó
Novák Géza (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414435
Feltöltve
2020.08.28. 18:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ520/100 • 1/105 • 28.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:26

"Vérszerződés" c. alkotás fotói

Alkotó
Novák Géza (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414436
Feltöltve
2020.08.28. 18:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ400/100 • 1/75 • 10.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:26
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.08.28. 18:26
5 új fotót töltöttem a "Vérszerződés" műlaphoz
16.08.24. 06:23
A közösség publikálta Bodorné Mária "Vérszerződés" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.