Dunakeszi, Dózsa György tér

Alternatív, helyi címek:Országmegtartó

Dunakeszi
Dózsa György tér
A tér jobb hátsó sarkában, átellenben a Városháza épületével (egy kávézó közelében9

Felállítás2016. augusztus 20.

Göröntsér Vera
2016.08.21. 08:25
Kedves és megtisztelő meghívó érkezett, izgatottan terveztem az utat (sikerül-e?). Az avatás számomra rendhagyó volt, kivételes. A már sötétbe borult város főterén színpadok váltották egymást, kivetítők működtek, Dunakeszi ünnepelt: gála műsorral köszöntötték az ünnepet.
Az avatásra 21:15-re került sor, a beszéd rövid, tömör, célratörő volt. (Az utolsó busz 21:33-kor indult.) Az óriás szobor, IV. Béla meggyőzően megformált, robusztus alakja percek alatt elénk került. A fotózáshoz a körülmények nem voltak ideálisnak nevezhetők: egy darab reflektor világította be a szónokot és az alkotókat (sajnos 10 perc múlva elvittek).

A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott alkotás létrejöttét pályázat előzte meg. A kiíráskor megfogalmazott irányelv szerint nem a megszokott, dicsőséges király-szobrot várták, hanem a hibáiból tanult, azon túllépő , újrakezdő, "Országmegtartó" emlékét. A pályaművek itt láthatók: http://www.dunakeszi-hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=iv-bela-szobra-a-dozsa-gyorgy-teren Nekem meggyőződésem, hogy a választás a legjobb volt.

IV. Béla – mint ahogy arról 1255-ben kelt adománylevele tanúskodik, Dunakeszi, a már akkor régóta lakott település – alapítója volt. Ez indokolja a témaválasztást, a szobor állítását.
II. András fia és utódja élt 1206-tól 1270-ig, uralkodott 1235-től haláláig. Súlyos örökséggel indult uralkodása, melynek elején több hátrányos, hibás döntése született. A tatárdúlás felkészületlenül érte az országot, amit belső viszályok súlyosbítottak. Ezt követően IV. Béla bujdokolni kényszerült. Mindez azonban nem törte meg, Visszatérésekor szembenézett korábbi hibáival és hozzálátott az ország újbóli felépítéséhez.
Innen származik az "Országmegtartó", országépítő elnevezés, ebből építkezik az ábrázolás. A megformált alak határozott, elszánt, az újrakezdés, a tettek embere, aki erőteljesen a földbe szúrt kardjára támaszkodva irányít .

A szobor készítésének műhelymunkáiba enged betekintést az alkotó blogján látható fotó-sorozat: http://erosapolka.blogspot.hu/2016_08_01_archive.html

Lapzárta után érkezett Erős Apolka levele, aki néhány nappali képet is küldött – ld. a három feltöltött képet és külön mappában az összeset: https://www.kozterkep.hu/profile/853/folders/2817
Források:
Az alkotótól kapott meghívó,
http://dunakeszi.hu/a-mi-varosunk/varostortenet/nevezetessegek
Avatóbeszéd
https://hu.wikipedia.org/wiki/IV._B%C3%A9la_magyar_kir%C3%A1ly

Cím alapján hasonló

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250377
Feltöltve
2016.08.20. 22:58
Képinfó
Alkotó a képen
(Erős Apolka)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.20. 22:58

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250378
Feltöltve
2016.08.20. 22:58
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.20. 22:58

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250397
Feltöltve
2016.08.20. 23:03
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/5 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.20. 23:03

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250392
Feltöltve
2016.08.20. 23:02
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/4 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.20. 23:02

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250394
Feltöltve
2016.08.20. 23:02
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.20. 23:02

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250395
Feltöltve
2016.08.20. 23:03
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/4 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.20. 23:03

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250382
Feltöltve
2016.08.20. 22:59
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO1600

Göröntsér Vera 16.08.20. 22:59

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250396
Feltöltve
2016.08.20. 23:03
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.20. 23:03

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250379
Feltöltve
2016.08.20. 22:59
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.20. 22:59

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250476
Forrás
Az alkotó ajándéka
Feltöltve
2016.08.21. 10:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7000
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.21. 10:49

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
250475
Forrás
Az alkotó ajándéka
Feltöltve
2016.08.21. 10:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7000
ƒ71/10 • 1/800 • ISO200

250477
Forrás
Az alkotó ajándéka
Feltöltve
2016.08.21. 10:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7000
ƒ80/10 • 1/250 • ISO180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.21. 10:49
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.08.21. 08:25
Göröntsér Vera publikálta "IV. Béla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.