A római katolikus erődtemplom üvegablakai

Óföldeák, Dózsa György utca 4.

Óföldeák
Dózsa György utca 4.
Óföldeák település szélén áll, az út mellett.

Avatás1995
Avatás1924

Szilágyi András (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2016.08.22. 00:18
Az óföldeáki erődtemplom a térség, vagyis a Dél-Alföld egyetlen falusi gótikus temploma, a magyar művelődéstörténetnek országosan is számon tartott, egyedülálló műemléke.

A templom gótikus, 1290 körül épült. Felújították és tornyát építették 1924-ben. A szentélyben a boltozat romantikus, a berendezése neogótikus. A műlapon látható üvegablakok is 1924-ben készültek, és 1995-ben Szilágyi András üvegművész rekonstruálta őket.
Viszont az azóta eltelt több mint húsz évben újra megsérültek az ablakok.

Az ablakok Szent Istvánt, Szent Lászlót és Szent Mártát ábrázolják. És akadnak ornamentális díszítésű ablakok is, de ezt belülről nem tudtam lefotózni, mert épp a neogótikus szárnyas-oltár mögött volt.
A Szent Márta ábrázolások elég ritkák az itthoni római katolikus templomokban: http://www.katolikus.hu/szentek/0729.html
http://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-marta

Ő volt a szobrászok védőszentje :)

A kis településnek, csakúgy mint a falu szélén álló templomnak igen kalandos történelem jutott.
Részlet a faluéból:
"Földeákot az 1845. május 28-i árvíz elpusztította. Az elöljárók csereszerződést kötöttek az urasággal, és 1846-ban hozzákezdtek Új-Földeák fölépítéséhez. A Tisza és a Maros árja a régi falut ezután is többször (1853, 1855, 1857, 1860) elöntötte. Utóbb az új település lett a Földeák helységnév hordozója. A Návayak kastélyai a régi településen maradtak, 1950-ig Földeák községhez tartozott, mint külterületi lakott hely. 1863-tól Óföldeáknak kezdtek nevezni. Az 1880. évi kataszteri térkép Földeák pusztán alig húsz házat tüntetett föl; lakói urasági cselédek lehettek.
Önálló tanácsú községgé 1950-ben alakult. 1971-től 1990-ig Földeák közös tanácsának társközsége, 1990-től ismét önálló község. "
Forrás: http://ofoldeak.hu/ofoldeak-epiteszeti-emlekei/
Ugyanitt olvasható a templom évszázados, kalandos története is.

Az ablakokat a templom gondnoka szerint kővel bedobálták, ezért vannak rajta a hatalmas lyukak az alsó felületeken. Talán megérné újra helyreállítani, és komolyabb védelemmel ellátni egy ilyen kiemelt műemléket.

Ha jól emlékszem, de nem vagyok biztos benne, tavaly Róth Miksa neve hangzott el készítőként a templom bemutatásán. Ez számomra azért elég bizonytalan adat, és inkább nem is írtam be, mert fotóztam már többször Róth ablakokat, és mindenhol ott láttam a szignót. Viszont itt, hiába kerestem...
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Ofoldeak/pages/014_katolikus.htm
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szilagyi-andras-2585
https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3mai_katolikus_er%C5%91dtemplom_(%C3%93f%C3%B6lde%C3%A1k)

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A római katolikus erődtemplom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent István
Alkotó
Szilágyi András (restaurátor, közreműködő)
Település
Óföldeák
Feltöltő
Azonosító
250304
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.08.19. 23:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.19. 23:58
2015. augusztus
Szent István

"A római katolikus erődtemplom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Szilágyi András (restaurátor, közreműködő)
Település
Óföldeák
Feltöltő
Azonosító
250306
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.08.19. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.19. 23:59
2015. augusztus

"A római katolikus erődtemplom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent István
Alkotó
Szilágyi András (restaurátor, közreműködő)
Település
Óföldeák
Feltöltő
Azonosító
250305
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.08.19. 23:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/50 • ISO800

Szent Márta
Alkotó
Szilágyi András (restaurátor, közreműködő)
Település
Óföldeák
Feltöltő
Azonosító
250307
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.08.19. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/60 • ISO800

250310
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.08.19. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

250308

Szent László
Alkotó
Szilágyi András (restaurátor, közreműködő)
Település
Óföldeák
Feltöltő
Azonosító
250309
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.08.19. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.19. 23:59
2015. augusztus
Szent László

"A római katolikus erődtemplom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent László
Alkotó
Szilágyi András (restaurátor, közreműködő)
Település
Óföldeák
Feltöltő
Azonosító
250311
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.08.20. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.20. 00:56
2015. augusztus
Szent László

"A római katolikus erődtemplom üvegablakai" c. alkotás fotói

A Szent István ablak alsó része
Alkotó
Szilágyi András (restaurátor, közreműködő)
Település
Óföldeák
Feltöltő
Azonosító
250303
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.08.19. 23:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.19. 23:58
2015. augusztus
A Szent István ablak alsó része

"A római katolikus erődtemplom üvegablakai" c. alkotás fotói

Az ornamens díszítésű ablakot belülről az oltár miatt nem lehetett fotózni
Alkotó
Szilágyi András (restaurátor, közreműködő)
Település
Óföldeák
Feltöltő
Azonosító
250312
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.08.20. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.20. 00:56
2015. augusztus
Az ornamens díszítésű ablakot belülről az oltár miatt nem lehetett fotózni

"A római katolikus erődtemplom üvegablakai" c. alkotás fotói

Templombelső
Alkotó
Szilágyi András (restaurátor, közreműködő)
Település
Óföldeák
Feltöltő
Azonosító
250558
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.08.22. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.22. 00:21
2015. augusztus
Templombelső
Összesen 11 fotó

Műlap története

16.08.22. 00:18
TundeK62 publikálta "A római katolikus erődtemplom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.