Tanácsköztársaság forradalmi mártírjainak emléktáblája

Makó, Megyeház utca 5

Állapot: Veszélyben

Makó
Megyeház utca 5
A Városháza földszinti előcsarnokában

Felállítás1957

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Cedrus
2016.08.19. 20:28
A Délmagyarország 2015. szeptember 5-én megjelent "Előbújt a vörös dombormű" cikke hívta fel a figyelmet a makói városháza főépületének felújítása során előkerült domborműre. Sorsára várva, ismét befalazták.

A nagyméretű, három tagból álló gipsz dombormű az 1919-es Tanácsköztársaság mártírjainak állít emléket.

"A jobb oldali domborművön egy vörös katona fog kezet egy férfival, aki mögött ott a családja is, a bal oldalin pedig vasmunkások, illetve egy fáklyát vivő stilizált hős alakja látható. A középső rész egy fiatal párt ábrázol vörös csillaggal, zászlóval és búzakalásszal, valamint a Szovjetunió címerével.
Két külön márvány táblán összesen tíz név és egy-egy vörös csillag látható még – ők lehettek a mártírok."

A középső tábla szövege:
"Kik érted haltak, szent Világszabadság!"
Az 1919-es
Tanácsköztársaság forradalmi mártírjainak
emlékére

Miközben ismét Makón jártam, egyre többet olvasgattam a város történetéről, épületeiről, művészeti életéről. Nagy Gyula munkássága is érdeklődésem középpontjába került. Így találtam rá Dr. Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató "Nagy Gyula – szobrászsors Makón" című írására.

Nagy Gyula "A város megbízásából a Tanácsköztársaság makói mártírjainak emlékére triptichont készített. A bronzírozott gipszdomborművet a volt megyeháza előcsarnokában 1957-ben avatták föl. Az íves fülkét 1990-ben befalazták."

A műlap elkészítéséhez a Délmagyarország fotóit használtam fel. Bízom benne, ha máshol nem, de a makói múzeumban látható lesz.
Források:
http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/elobujt_a_voros_dombormu/2444135/
http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/muveszetek/nagy-gyula-szobraszsors-makon
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Gyula_(szobrász)

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Tanácsköztársaság forradalmi mártírjainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
250269
Forrás
Délmagyarország
Feltöltve
2016.08.19. 19:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.19. 19:44

"Tanácsköztársaság forradalmi mártírjainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
250263
Forrás
Délmagyarország
Feltöltve
2016.08.19. 19:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.19. 19:42

"Tanácsköztársaság forradalmi mártírjainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
250265

250266
Forrás
Délmagyarország
Feltöltve
2016.08.19. 19:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.19. 19:43

"Tanácsköztársaság forradalmi mártírjainak emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
250267

250268
Forrás
Délmagyarország
Feltöltve
2016.08.19. 19:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.19. 19:44
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.08.19. 20:28
Cedrus publikálta "Tanácsköztársaság forradalmi mártírjainak emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.