Borsos József-emlékoszlop

Hódmezővásárhely, Pálffy utca
További képek a Fotólistában

A tabáni Református templom előtti körforgalomban

Felállítás2008

Romhányi László (iparművész)

Cedrus
2016.08.14. 14:54
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a „Reneszánsz Év 2008” programban sikeresen pályázott köztéri műalkotások elhelyezésére. E pályázat keretében valósult meg Rományi László vásárhelyi iparművész "Borsos József-emlékoszlop” című körforgalmi térplasztikája.

"- A kör mágikus jelkép, hiszen egy adott teret a leghasznosabban tölt ki, emellett esztétikus forma, és önmagába visszatérő vonalból rajzolódik ki. Minden további elágazás innen indul, és viszi magával azt az emléket, amelyet az emlékoszloppal a közepén az utazó legföljebb percig láthat, de benyomását megőrzi, magával viszi, elgondolkodtatja – fogalmazott Almási István alpolgármester az emlékoszlop avatóján."

A Tabáni Református templomot Borsos József a város szülötte és főmérnöke tervezte. Ezt a tényt emléktábla is őrzi a templom bejáratánál.

Az emlékoszlopot magasan körbe nőtte a növényzet, a 2010-ben készített fotómon még olvasható a ráírt szöveg:

Borsos József építész
1875-1952
emlékére
Források:
http://hodmezovasarhely.hu/cikkek/emlekoszlop-borsos-jozsef-emlekere-2191
https://hu.wikipedia.org/wiki/Borsos_József_(építész)

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Borsos József-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Romhányi László (iparművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
249682
Fotózva
2010. augusztus
Feltöltve
2016.08.14. 14:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.14. 14:03
2010. augusztus

"Borsos József-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Romhányi László (iparművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
249681
Feltöltve
2016.08.14. 14:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.14. 14:03

"Borsos József-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Romhányi László (iparművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
249683
Feltöltve
2016.08.14. 14:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.14. 14:05

"Borsos József-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Romhányi László (iparművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
249684
Feltöltve
2016.08.14. 14:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125

249685
Feltöltve
2016.08.14. 14:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ63/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.14. 14:05

Adalék vagy máshol

"Borsos József-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Emléktábla a Tabáni Református templom bejáratánál
Alkotó
Romhányi László (iparművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
249686
Feltöltve
2016.08.14. 14:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.14. 14:05
Emléktábla a Tabáni...Teljes szövegEmléktábla a Tabáni Református templom bejáratánálKevesebb szöveg
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.08.14. 14:54
Cedrus publikálta "Borsos József-emlékoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.