A Héderváry-kápolna üvegablakai II.

Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent István, Szent Imre, Jézus Krisztus

Győr
Apor Vilmos püspök tere 3.
A székesegyház Héderváry kápolnájában látható.

Felállítás1990

Hefter László (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2016.08.18. 00:22
2012 októberében, amikor életemben először jártam Győrben, igazán érdeklődő vendégfogadóim voltak a Galgóczi házaspár személyében. Igaz, kint laktak Ménfőcsanakon, de apám barátja, akivel együtt jártak a BME építészmérnöki karára az ötvenes évek második felében, meg szerette volna mutatni nekünk a számukra legfontosabb helyeket Győrben, és környékén. Így jutottam el a székesegyházba, és Pannonhalmára is.

Akkor persze még elképzelni sem lehetett azt, hogy az egyházi alkotásokat is fel lehet majd tölteni az oldalra, de nem is lennék fotós, ha egy ilyen alkalmat kihagytam volna.

Akkor csak kattingattam, viszonylag, össze-vissza. Most viszont, amikor Sopronból jöttem hazafelé egy hónapja, elhatároztam, hogyha semmi mást, a székesegyház üvegablakait lefotózom újra.
Aznap iktatták be az új püspököt, tehát sok száz ember volt a bazilikában, és környékén. Meg kellett várni, míg vége az ünnepi misének, ráadásul az eső is eleredt, de nem is akárhogyan.

A kutatást későbbre napoltam, és én voltam a legjobban meglepve, hogy az összes üvegablakot nem Sztehló Lili tervezte.
Ráadásul emlékeztem az egyik fotóalbumból arra, mintha láttam volna már, hogy a Szent László herma körüli ablakok befalazva voltak jó darabig.
Méghozzá, 1990-ig.

Hefter László üvegművész, aki az 1959-ben készült Sztehló Lili ablakokat restaurálta, ugyanabban a stílusban készítette el az új, hármas sorozatot. Ezek is gótikus ablakkeretbe kerültek, és két magyar királyt, és Jézust ábrázolják.

Azt hiszem, szépen sikerült az új ablakok beillesztése a többi közé, és fel sem tűnik az a több mint harminc év különbség, ami köztük van.
Források:
A bazilikáról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91ri_bazilika
A művészről: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/hefter-laszlo-4740

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249635
Feltöltve
2016.08.13. 23:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.13. 23:35

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249636
Feltöltve
2016.08.13. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.13. 23:36

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249637
Feltöltve
2016.08.13. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO800

Szent István
Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249638
Feltöltve
2016.08.13. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Szent Imre
Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249639
Feltöltve
2016.08.13. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

249640

249641
Feltöltve
2016.08.13. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.13. 23:36

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249642
Feltöltve
2016.08.13. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.13. 23:37

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Jézus Krisztus
Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249643

249644

249645

508175
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2022.11.09. 18:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/25 • 18mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.09. 18:35
2011. április

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
508176
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2022.11.09. 18:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/30 • 31mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.09. 18:35
2011. április

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
508177
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2022.11.09. 18:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/20 • 70mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.09. 18:35
2011. április

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
509225
Feltöltve
2022.11.20. 19:15
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.20. 19:15

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
535440
Feltöltve
2023.08.11. 09:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/80 • 9.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.11. 09:20

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
535441
Feltöltve
2023.08.11. 09:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/80 • 14.5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.11. 09:20

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
535442
Feltöltve
2023.08.11. 09:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • 33.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.11. 09:20

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
535443
Feltöltve
2023.08.11. 09:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/50 • 33.9mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.11. 09:20

Archív fotók

"A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. alkotás fotói

Fotó: Hegyi Gábor
Alkotó
Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
250142
Forrás
Katolikus templomok Magyarországon, 1992, Budapest
Évszám
1992
Feltöltve
2016.08.17. 23:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.17. 23:52
1992, Archív felvétel
Fotó: Hegyi Gábor
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.08.11. 09:20
4 új fotót töltöttem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai II." műlaphoz
23.05.25. 11:16
Megérintettem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai II." alkotást
22.11.20. 19:15
1 új fotót töltöttem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai II." műlaphoz
22.11.09. 18:35
3 új fotót töltöttem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai II." műlaphoz
18.11.02. 17:11
Megérintettem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai II." alkotást
17.12.15. 11:56
Megérintettem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai II." alkotást
16.08.18. 00:22
TundeK62 publikálta "A Héderváry-kápolna üvegablakai II." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.