A Héderváry-kápolna üvegablakai I.

Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Margit, Szent Erzsébet és Szent László

Győr
Apor Vilmos püspök tere 3.
A székesegyház Héderváry kápolnájában látható.

Felállítás1959

Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Hefter László (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2016.08.12. 22:02
Árkayné Sztehló Lili üvegtervező művész alkotásai jól dokumentáltak, legalább is a második világháború előtt alkotottak.
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/arkayne-sztehlo-lili-305

Sajnos a győri székesegyház 1956–57-ben tervezett, és egy-két éven belül ténylegesen létrehozott ablakai nem ezek közé tartozik.
A székesegyház gótikus kápolnáját 1404-ben alakították ki, és az 1600-as évek elejétől ott őrzik a Nagyváradról származó, eredeti, Szent László hermát. Ezért a kápolnát néhol Szent László kápolnának is nevezik.

Az épület szintén XII. századi alapokon nyugszik, mint a pécsi székesegyház. Fennállása óta többször átépítették. A második világháború is komoly károkat okozott a templom állagában A bazilika utolsó, nagy felújítása során az ötvenes évek végén új üvegablakokat helyeztek el. Ezek a Sztehló Lili által tervezett ablakok. Három egész alakos ábrázolás: Szent Margit, Szent Erzsébet, és Szent László állnak ott, sorban. A herma körül egy másik hármas sorozat látható.Azok az ablakok több évtized óta voltak befalazva.

A Vigília folyóiratban 1960-ban megjelent cikk így fogalmaz erről a sorozatról:
"Rövid időközökben három sorozat is készült a magyar szenteket ábrázoló ablakokból...
A harmadik sorozat kartonjain még elvégezte az utolsó simításokat a művésznő, s pár hónapon belül felragyog a kész mű abban a győri székesegyházzal egybeépült gótikus kápolnában, amely Szent László hermáját őrzi."
A cikk, már a művésznő 1959-es halála után jelent meg, mintegy összegezve munkásságát.

Az ábrázolások nagyon hasonlatosak a galyatetői római katolikus templomban látott művekhez, azokat egy alsó, ornamens résszel kiegészítve. Mivel ezeket az ablakokat igen magasan helyezték el, így az ablakok készítőinek nevét nem tudtam lefotózni.

Már másodjára örökítettem meg pár héttel ezelőtt az ablakokat. Sajnos sokkal többet, mint a székesegyházban fotózni, nem is nagyon tudtam csinálni a városban, mert egész nap ítéletidő volt Győrben, a nyár közepén.

A sorozatot Hefter László győri üvegművész restaurálta 1989–90-ben. A szakirodalom szerint a másik sorozat akkor készült.
Források:
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,478,0,0,1,0
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91ri_bazilika

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249469
Feltöltve
2016.08.11. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.11. 23:30

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Szent Margit
Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249460
Feltöltve
2016.08.11. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.11. 23:28
Szent Margit

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Szent Margit
Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249461
Feltöltve
2016.08.11. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.11. 23:28
Szent Margit

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Szent Erzsébet
Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249462
Feltöltve
2016.08.11. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.11. 23:28
Szent Erzsébet

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Szent Erzsébet
Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249464
Feltöltve
2016.08.11. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/100 • ISO800

249465
Feltöltve
2016.08.11. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.11. 23:28
Szent Erzsébet

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Szent Erzsébet ablak alsó része
Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249463
Feltöltve
2016.08.11. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.11. 23:28
Szent Erzsébet ablak alsó része

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Szent László
Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249467
Feltöltve
2016.08.11. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.11. 23:30
Szent László

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Szent László
Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
249468
Feltöltve
2016.08.11. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/60 • ISO800

Szent László ablak alsó része

249466

249459
Feltöltve
2016.08.11. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.11. 23:27

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
508168
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2022.11.09. 18:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ35/10 • 1/20 • 18mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.09. 18:17
2012. március

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
508169
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2022.11.09. 18:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/25 • 70mm • ISO1000

508170

508171
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2022.11.09. 18:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ35/10 • 1/25 • 18mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.09. 18:17
2012. március

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
509226
Feltöltve
2022.11.20. 19:16
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.20. 19:16

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
535437
Feltöltve
2023.08.11. 09:12
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/80 • 8.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.11. 09:12

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
535438
Feltöltve
2023.08.11. 09:12
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/80 • 8.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.11. 09:12

"A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Hefter László (üvegművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
535439
Feltöltve
2023.08.11. 09:16
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/80 • 8.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.11. 09:16
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.08.11. 09:16
1 új fotót töltöttem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai I." műlaphoz
23.08.11. 09:12
2 új fotót töltöttem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai I." műlaphoz
23.05.25. 11:18
Megérintettem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai I." alkotást
22.11.20. 19:16
1 új fotót töltöttem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai I." műlaphoz
22.11.09. 18:17
4 új fotót töltöttem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai I." műlaphoz
18.11.02. 17:17
Megérintettem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai I." alkotást
17.12.15. 11:56
Megérintettem az "A Héderváry-kápolna üvegablakai I." alkotást
16.08.13. 23:46
Az "A Héderváry-kápolna üvegablakai I." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.08.12. 22:02
TundeK62 publikálta "A Héderváry-kápolna üvegablakai I." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.