Vázsnok, Fő utca 3-1.

Vázsnok
Fő utca 3-1.
A település déli részén, az úttól keletre áll.

Felállítás2007

Milkovics Jenő (fafaragó)

Keszthelyi Sándor
2016.08.11. 08:09
Vázsnok életfája a kis falu déli szélén van. Az úttest keleti szélén egy kis félköríves kőfalazattal vették körül. Falán a 2007-es évszám van.

Az életfa karcsú oszlopa zsúfolásig van faragva. Kiemelkedik Vázsnok község címere és Mátyás király arcképe.

Az életfa alján ezek a jelek vannak: SBE, HB, BI, KG és egy 2007-es évszám.

Sásd és Komló környéki kisebb-nagyobb települések központjában láthatunk "Életfa" elnevezésű faragott alkotásokat. Ezek elkészítését Milkovics Jenő gödrei fafaragó tervezte és szervezte meg.
Honlapján így ír erről: "2007 nyarán nekem is volt szerencsém egy alkotótábort szervezni. Gödreszentmártonban, szülőfalumban. Az első fafaragótábor a Baranyai-hegyháton Árpád-éve 2007. június 24 - július 7. elnevezéssel. Kárpátaljai, székelyföldi és hazai fafaragók, faszobrászok voltak vendégeim, akikkel közösen sikerült 27 életfát alkotni a Baranyai-hegyhát 27 települése számára. Az életfák 5-6 méter magas 30-40 cm tőátmérőjű két-háromágú tölgyekből lettek kifaragva. A rájuk faragott motívumok kifejezik a település múltját, jelenét, etnikai, felekezeti összetételét. A magyar motívumkincs oly gazdag, hogy szinte képírásként értelmezhető. Minden motívumnak van jelentéstartalma, sokszor többszörös jelentéstartalomról is beszélhetünk. Az életfák mára már egy kivételével mind felavatva, megszentelve, megáldva díszéül szolgál egy-egy településnek. Külön öröm volt számunkra, hogy kivétel nélkül elnyerték a lakosság tetszését. A települések többsége lelkes, színpompás ünnepségeket szervezett az életfák felavatására. Több esetben is, az életfa körül egy-egy új közterület - park kezd kialakulni, padokkal, asztalokkal, virágoskerttel."

Varga Szabolcs - Császár Levente: Mecsek - Völgység - Hegyhát útikönyv. Szászvár, 2013. Kiadja a Mecsek - Völgység - Hegyhát Egyesület. című könyv 11. oldalán is olvashatunk általánosságban az életfákról ("Mindegyik életfa egy adott településhez „igazított” jel. Kifejezi a település múltját, jelenét, etnikai, vallási összetételét és a település szempontjából fontosnak ítélt eseményeket. Helyet kap rajta a település címere is.") és Milkovics Jenő fafaragó szervezőmunkájáról.

Az életfát állító települések sora (a könyv jó minőségű fényképei, vagy szöveges említései, valamint 2016-os személyes bejárás alapján): Ág, Alsómocsolád, Bakóca, Baranyajenő, Baranyaszentgyörgy, Bikal, Gerényes, Kisbeszterce, Kishajmás, Kisvaszar, Mánfa, Mekényes, Meződ, Mindszentgodisa, Nagyhajmás, Palé, Szágy, Szászvár (több alkotást is kapott), Tarrós, Tékes, Tormás, Varga, Vásárosdombó, Vázsnok.

Az életfa alkotójának neve általában nincs rajta az alkotáson, vagy ha mégis akkor csak monogramok vagy egyéb jelzések. Évszám sincs általában rajtuk, vagy ha mégis (például: Mekényes, Palé, Tormás, Vázsnok) akkor az csakis a 2007-es év. Mindezek alapján a felsorolt települések életfa alkotásaihoz: Milkovics Jenő fafaragó és a 2007-es év hozzárendelhető.

A fenti könyv a 295. oldalon közöl képet Vázsnok életfájáról. A 296. oldalon ezt írja: "Vázsnok, A helyi hagyomány szerint a délvidékről Buda felé tartó borszállítóknak itt volt az egyik pihenőhelye, s az emlékezet szerint Mátyás király asztalára is gyakran jutott a vázsnoki borból. Talán ennek emlékére került a település címerébe a holló és a szőlő- fürt, életfáján pedig felfedezhetjük Mátyás arcképét is. Mindezek mellett a szőlőhegyre felkúszó utat is királyunkról nevezték el, és ha már felkapaszkodtunk a gyönyörű panorámával kecsegtető szőlőhegyre, akkor a Mátyás-kútra is rálelhetünk."

Az alkotás földrajzi koordinátái: 46.263154, 18.123533. Keszthelyi Sándor fényképei 2016. április 22-én készültek.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és ott készített fényképeim alapján írtam le.
http://www.fafarago.eoldal.hu/fenykepek/alkototaborok/alkototaborok/
http://www.mecsekhegyhat.hu/userfiles/kiadvanyok/Utikonyv.pdf



Cím alapján hasonló

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Milkovics Jenő (fafaragó)
Település
Vázsnok
Feltöltő
Azonosító
249263
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.10. 20:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.10. 20:01
2016. február

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Milkovics Jenő (fafaragó)
Település
Vázsnok
Feltöltő
Azonosító
249264
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.10. 20:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.10. 20:01
2016. február

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Milkovics Jenő (fafaragó)
Település
Vázsnok
Feltöltő
Azonosító
249265
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.10. 20:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.10. 20:01
2016. február

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Milkovics Jenő (fafaragó)
Település
Vázsnok
Feltöltő
Azonosító
249266
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.10. 20:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.10. 20:01
2016. február

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Milkovics Jenő (fafaragó)
Település
Vázsnok
Feltöltő
Azonosító
249267
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.10. 20:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.10. 20:02
2016. február

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Milkovics Jenő (fafaragó)
Település
Vázsnok
Feltöltő
Azonosító
249268
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.10. 20:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.10. 20:02
2016. február

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Milkovics Jenő (fafaragó)
Település
Vázsnok
Feltöltő
Azonosító
249269
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.10. 20:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.10. 20:02
2016. február

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Milkovics Jenő (fafaragó)
Település
Vázsnok
Feltöltő
Azonosító
249270
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.10. 20:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.10. 20:02
2016. február
Összesen 8 fotó

Műlap története

16.08.11. 08:09
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Életfa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.