Gliwice, Pod Murami 2.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Báthori István, Stefan Batory król Polski, Pomnik Stefana Batorego
Angol cím:Stephen Bathory, István Báthory

Gliwice
Pod Murami 2.
A parkban

Avatás2014. szeptember 30.
Felállítás2002

László Mária
2016.08.08. 23:53
Báthory István lengyel király két és fél méter magas szobra a Piast-kastély fala előtt egy másfél méter magas gránittalapzaton áll. A magyar fejedelmet díszes köntösben fején kucsmával ábrázolja, jobbjában címeres pajzsot, baljában kardot tart.
A talapzat hátoldalára vésett szöveg szerint a szobor Salgótarján ajándéka Gliwice városának. Avatása Erdei Sándor és Gliwice polgármesterének jelenlétében a Salgótarján téren volt. Csak később került ebbe a parkosított környezetbe, ahol előbb át kellett helyezni a város Lengyelországhoz csatolásának emléktábláját.
Ez a szobormásolat korábban Bóna Kovács Károly által faragott eredetit helyettesítette Salgótarjánban mindaddig, míg az restaurálás miatt a baglyasaljai szoborparkban volt. Ezt követően az Önkormányzat a rekonstrukciót funkciót vesztettnek ítélte a város életében és, a lengyel-magyar barátság fontosságát hangsúlyozva, testvérvárosának adományozta.
Források:
[1] Odsłonięcie pomnika Stefana Batorego w Gliwicach! 18.09.2014
https://gliwice.eu/aktualnosci/zycie-i-styl/odsloniecie-pomnika-stefana-batorego-w-gliwicach
[2] Javaslat a Báthori szobor másolatának Gliwice városa részére történő ajándékozására
http://kozgyules.salgotarjan.hu/files/2010-2014%20ciklus/Gazdas%C3%A1gi,%20V%C3%A1rosfejleszt%C3%A9si,%20V%C3%A1ros%C3%BCzemeltet%C3%A9si%20%C3%A9s%20Idegenforgalmi%20Bizotts%C3%A1g/2014/2014_04%20(%C3%A1prilis)/14_A%20B%C3%A1thori%20szobor%20m%C3%A1solat%C3%A1nak%20Gliwice%20v%C3%A1rosa%20r%C3%A9sz%C3%A9re%20t%C3%B6rt%C3%A9n%C5%91%20aj%C3%A1nd%C3%A9koz%C3%A1sa.pdf
További linkek
[1] Báthory-szobor (Salgótarján)
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory-szobor_(Salg%C3%B3tarj%C3%A1n)
[2] Bona Kovács Károly
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/bona-kovacs-karoly-7000
[3] Erdei Sándor
http://budapestaukcio.hu/erdei-sandor/festo

Tagi gyűjteményben
Uralkodók nyomában
Tagi gyűjteményben
Külföldi példányok
Tagi gyűjteményben
Határon túl

Cím alapján hasonló

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
248522
Feltöltve
2016.08.06. 12:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ47/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.06. 12:37

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
248523
Feltöltve
2016.08.06. 12:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ42/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.06. 12:39

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
248526
Feltöltve
2016.08.06. 12:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.06. 12:40

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
248524
Feltöltve
2016.08.06. 12:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

248525

248539
Feltöltve
2016.08.06. 12:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.06. 12:49

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
248535
Feltöltve
2016.08.06. 12:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.06. 12:43

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
248536
Feltöltve
2016.08.06. 12:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.06. 12:44

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
248527
Feltöltve
2016.08.06. 12:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.06. 12:41

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
248540
Feltöltve
2016.08.06. 12:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.06. 12:54

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
386367
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2019.12.03. 16:14
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1014 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.12.03. 16:14
2016. július

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
386368
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2019.12.03. 16:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.12.03. 16:14
2016. július

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
248529
Feltöltve
2016.08.06. 12:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.06. 12:42

"Báthory István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Gliwice
Feltöltő
Azonosító
248531
Feltöltve
2016.08.06. 12:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.06. 12:42
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.12.03. 16:14
2 új fotót töltöttem a "Báthory István" műlaphoz
16.08.08. 23:53
László Mária publikálta "Báthory István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.