Zágráb (Zagreb), Petrinjska ulica

Alternatív, helyi címek:Stjepan Radić
Angol cím:Stjepan Radić

Zágráb (Zagreb)
Petrinjska ulica
Az Óváros felé kanyarodó Petrinjska utca és a Jurišićeva utca találkozásánál

Felállítás2007

Göröntsér Vera
2016.07.26. 20:23
Többször rohantam el e-mellett a szobor mellett. Nem volt a listámon és szégyenletes módon nem is figyeltem rá. Nem mondom, hogy nem láttam, de csak a közeli modern plasztika térkép utáni keresése kapcsán álltam meg fényképezni, hiszen ez egy szobor!
A közelben egy bankot láttam, ezért úgy gondoltam, a széles mosolyú, soványnak nem mondható úr bankár lehetett valamikor, életében. De nem!

A modern stílusban megformált alkotás Stjepan Radićot (1871-1928), a néhai horvát politikust ábrázolja. Radić volt az alapítója 1905-ben a Horvát Parasztpártnak. Az első világháború után ellenezte Jugoszlávia létrehozását. Horvátország politikai függetlenségének híve volt. Fiatalabb éveiben kétszer is letartóztatták és bebörtönözték.
1928. június 20-án egy parlamenti ülésen egy montenegrói politikus, Puniša Račić lelőtte. Augusztus 8-án halt meg, és a horvát nacionalisták mártírként tisztelik.
Arcképe a horvát 200 kuna bankjegyen szerepel.
Források:
http://www.ostrogliad.com.ua/en/croatia/158/
http://www.kenharker.com/photos/2010_croatia/zagreb/
http://www.zagrebacki.info/2012/04/stjepan-radic.html
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2016.07.26. 20:23
This sculpture in a modern style wasn't on my list. I saw it at the beginning of Petrinjska street, but I didn't stop to take some photos of the statue, the statue as it is !
It is a monument to Stjepan Radic, who was a politician and writer of the early 20th century. There is a bank at the corner, so I was sure he was a bank-manager. But no.
"This statue of Stjepan Radić (1871-1928) was a Croatian nationalist politician, Radić was a founder of the Croatian Peasant Party in 1905. He opposed the creation of the first Yugoslavia after World War I, and was arrested and imprisoned twice for opposing the government that unified the Croats into a single country with the Serbs and Slovenes. On June 20, 1928, he was shot by a Montenegrin politician, Puniša Račić, during a session of the Yugoslav parliament. He died on August 8 of his injuries and became a martyr for Croatian nationalists.
Today, his portrait is used on the Croatian 200 kuna banknote."

Cím alapján hasonló

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
246791
Feltöltve
2016.07.23. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.23. 18:17

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
246792
Feltöltve
2016.07.23. 18:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

246793
Feltöltve
2016.07.23. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.23. 18:18

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
246795

246794
Feltöltve
2016.07.23. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

246802
Feltöltve
2016.07.23. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.23. 18:20

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
246796
Feltöltve
2016.07.23. 18:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.23. 18:18

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
246800
Feltöltve
2016.07.23. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.23. 18:20

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
246798
Feltöltve
2016.07.23. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

246797
Feltöltve
2016.07.23. 18:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.23. 18:19

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
246799
Feltöltve
2016.07.23. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.23. 18:20

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
246801
Feltöltve
2016.07.23. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.23. 18:20

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
372742
Feltöltve
2019.09.06. 07:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.06. 07:29

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
372743
Feltöltve
2019.09.06. 07:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.06. 07:29

"Stjepan Radić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
372744
Feltöltve
2019.09.06. 07:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.06. 07:29
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.09.06. 07:29
3 új fotót töltöttem a "Stjepan Radić" műlaphoz
16.07.26. 20:23
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Stjepan Radić" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.