Szent Kristóf szobra

Nagykanizsa-Kisfakos, Damjanich utca 1.

Nagykanizsa-Kisfakos
Damjanich utca 1.
Kisfakos központjában a Szent Kristóf Vendégház előterében áll a szobor.

Felállítás2015

Csávás Csaba (fafaragó)

Móritz István
2016.08.02. 16:05
2015 augusztusában kilencedik alkalommal került megrendezésre a "Csingahegyi Napok" elnevezésű alkotótábor. A művészek között már törzstagnak számít Csávás Csaba fafaragó, aki önálló szobra mellett többször közös alkotómunkában is részt vállal. Itt készült a Szent Kristóf nevű szobra mely a hasonló nevű vendégház előterében lett felállítva Kisfakoson. A művész az alábbi legendát jeleníti meg: Szent Kristóf "egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra. Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál."
Források:
Nagy József György elnök, Fakosért Szépítő Egyesület
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Krist%C3%B3f

Cím alapján hasonló

"Szent Kristóf szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Csávás Csaba (fafaragó)
Település
Nagykanizsa-Kisfakos
Feltöltő
Azonosító
246493
Feltöltve
2016.07.21. 00:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ45/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.07.21. 00:03

"Szent Kristóf szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Csávás Csaba (fafaragó)
Település
Nagykanizsa-Kisfakos
Feltöltő
Azonosító
246494
Feltöltve
2016.07.21. 00:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ45/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.07.21. 00:04

"Szent Kristóf szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Csávás Csaba (fafaragó)
Település
Nagykanizsa-Kisfakos
Feltöltő
Azonosító
246495
Feltöltve
2016.07.21. 00:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

246496
Feltöltve
2016.07.21. 00:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/90 • ISO64

246497
Feltöltve
2016.07.21. 00:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.07.21. 00:04

"Szent Kristóf szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Csávás Csaba (fafaragó)
Település
Nagykanizsa-Kisfakos
Feltöltő
Azonosító
246498
Feltöltve
2016.07.21. 00:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ34/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.07.21. 00:05

"Szent Kristóf szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Csávás Csaba (fafaragó)
Település
Nagykanizsa-Kisfakos
Feltöltő
Azonosító
246499
Feltöltve
2016.07.21. 00:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ34/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.07.21. 00:05
Összesen 7 fotó

Műlap története

16.08.02. 16:05
A közösség publikálta Móritz István "Szent Kristóf szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.