Tiszaújváros, Széchenyi út

Állapot: Áthelyezve innen

Tiszaújváros
Széchenyi út
A víztorony közelében lévő téren állt az alkotás.

Elbontás1968
Felállítás1955

Ády
2016.07.21. 13:32
Az alkotás az újonnan épült lakótelep 1-es számú bölcsődéje melletti téren állították fel 1955-ben. A kétalakos kompozíció, amin egy férfi látható nyakában egy gyerekkel, a város első köztéri alkotása volt, és az akkor kezdő fiatal Kiss István szobrászművész készítette.
1968-ban ez intézményt bezárták, ekkor a szobor lebontásra került. Új helyet a közelben álló 3-as számú napközi otthonos óvoda előtt kapott helyet, azóta is ott áll.

"A legnyomatékosabban a ma Leninvárosban álló Generációkban (1955) lelhetünk fel zsáner-elemeket, amely a gyermekét nyakába ültető fiatal férfi gonddal részletezett mozdulatait merevíti ki egy statikus pillanatban. Az alakok, s főként az arcok megformálása Ferenczy Béni időtlen szépségű kisplasztikáit idézi fel, a kompozíció központi mondanivalóját azonban nem az árnyalt jellemzés, hanem a beszédes cselekmény-aktus hordozza." [1]
(Köszi Tünde a segítséget)

Az alkotás beazonosítása nem volt egyszerű, mert nem találtam adatot hol volt az 50-es évek elején nyílt és rá tíz évre már meg is szűnő 1-es számú bölcsőde. Segítségképpen az archív képek jellegzetes épületeit és elhelyezkedésüket vettem alapul, így nézve át a város műholdképét. A hasonlító formákat aztán utcaképre váltva ellenőriztem, hogy az-e vagy nem. Megérte a fáradságot mert meglett, így most már tudjuk hol állt eredetileg a Generációk szobor :o)
Források:
[1] Tasnádi Attila: Kiss István (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat, 1982) https://www.kozterkep.hu/books/view/10
További linkek
Kiss István szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss-istvan--1927-1997--szobrasz-72

Ády műlapja

Kapcsolódó
Generációk

Cím alapján hasonló

"Generációk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
246530
Forrás
Google utcakép
Feltöltve
2016.07.21. 13:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.21. 13:35

"Generációk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
246529
Forrás
Google utcakép
Feltöltve
2016.07.21. 13:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.21. 13:34

"Generációk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
246253
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2016.07.19. 14:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.19. 14:03

"Generációk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
246255

246254

246252

Az alkotás még a műterembe.

Orig: Rádió és Televízió Újság
Fotó - 56550
Alkotó
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
246229
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.07.19. 12:14
Képinfó
Alkotó a képen
(Kiss István)

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.19. 12:14
Az alkotás még a műterembe.

Orig: Rádió és Televízió Újság
Fotó - 56550
Összesen 7 fotó

Műlap története

16.07.21. 13:32
Ády publikálta "Generációk" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.