Az egri Szent Lajos-templom üvegablakai II.

Eger, Köztársaság tér

Eger
Köztársaság tér

Felállítás2010

Fűri Judit (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2016.07.04. 13:12
A templomot Hevesi Sándor tervezte, a kivitelező Gömöri Wágner József építészmérnök volt. 1937. november 1-én szentelték fel.
A templomhajó két oldalán 4-4 üvegablak van. A templomajtón belépve balra az üvegablakok Boldog Salkaházi Sárát, Szent Margitot, Szent Erzsébetet, Boldog Gizellát ábrázolják. Jobb oldalon az üvegablakokon Boldog Apor Vilmos, Szent László, Szent Imre, Szent István alakjai láthatóak. Az ablakok 2009-2011 között készültek adományokból. Az adományozók neve az üvegablakok alsó részén olvasható.
A Boldog Salkaházi Sára, Szent Imre, Szent István üvegablakok 2010-ben készültek.
Salkaházi Sára tanítónő, újságíró volt. 1930-ban fogadalmat tesz a Szociális Testvérek Társaságában. 1944. december 27-én, mint egy munkásnőotthon vezetőjét elhurcolják, és a Dunába lövik. Boldoggá avatásának ünnepélyes kihirdetése szentmise keretében 2006. szeptember 17-én a budapesti Szent István téren volt.
Szent Imre, a ,,liliomos herceg'' élete csak a krónikák és legendák kevés adata alapján ismert. Apja, István király 1031-ben meg akarta koronáztatni, de egy vadászatban életét vesztette. „Szent László király Szent Imrét atyjával, Istvánnal, és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében oltárra emeltette (ez felelt meg akkor a szentté avatásnak).”
Szent István „1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Istvánt Esztergomban. ………..42 évi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján, akit oly bensőségesen tisztelt, s akinek tiszteletére több templomot épített. Halála előtt neki ajánlotta az országot.” Az üvegablak ezt a felajánlást ábrázolja. Az üvegablakon látható a Pannonhalmi alapítólevélben szereplő monogramja.
Köszönöm a plébániának, hogy az üvegablakok fotózását megengedték, lehetővé tették.
Források:
http://szentlajos.plebania.hu/html/menuf01.html
http://www.salkahazisara.com/bio_hu.html
http://www.katolikus.hu/szentek/szent176.html
http://www.katolikus.hu/szentek/0820.html

Cím alapján hasonló

"Az egri Szent Lajos-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Fűri Judit (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
244938
Feltöltve
2016.07.03. 18:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.03. 18:28

"Az egri Szent Lajos-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Fűri Judit (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
244939
Feltöltve
2016.07.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/18 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.03. 18:29

"Az egri Szent Lajos-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Fűri Judit (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
244940
Feltöltve
2016.07.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/280 • ISO400

244941

244942
Feltöltve
2016.07.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/250 • ISO400

244943
Feltöltve
2016.07.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.03. 18:29

"Az egri Szent Lajos-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Fűri Judit (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
244944
Feltöltve
2016.07.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.03. 18:30

"Az egri Szent Lajos-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Fűri Judit (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
244945
Feltöltve
2016.07.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/45 • ISO500

244946
Feltöltve
2016.07.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/120 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.03. 18:30

"Az egri Szent Lajos-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Fűri Judit (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
244947
Feltöltve
2016.07.03. 18:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.03. 18:31

"Az egri Szent Lajos-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói

Alkotó
Fűri Judit (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
244948
Feltöltve
2016.07.03. 18:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/180 • ISO400

244949
Feltöltve
2016.07.03. 18:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.03. 18:31
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.07.06. 10:38
Az "Az egri Szent Lajos-templom üvegablakai II." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.07.04. 13:12
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Az egri Szent Lajos-templom üvegablakai II." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.