Andrija Kačić Miošić

Zágráb (Zagreb), Ilice utca
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Andrija Kačić Miošić
Angol cím:Andrija Kačić Miošić

Ahol a Mesničke és az Ilice utca találkozik.

Felállítás1891

Göröntsér Vera
2016.07.07. 08:38
Az alkotó, Ivan Rendić igencsak termékeny művész volt. Közel 200 szobor fűződik a nevéhez, ennek jelentős hányada Zágrábban található. Sőt, több ezek közül már itt is látható a lapon.

Zágráb forgalmas részén, két utca találkozásánál helyezték el Andrija Kačić Miošić (1704–1760) szobrát, aki nagy-múltú, nemesi családból https://hr.wikipedia.org/wiki/Ka%C4%8Di%C4%87i származott. Ő, maga ferences szerzetes lett, tanulmányait Zaostrog kolostorában, majd Budán (!) végezte, járt Eszéken is (alapképzésen kívül tanult filozófiát, teológia, stb), később tanított is.
Ismertségét írói tevékenységének köszönheti. Kitűzött célja volt az írásbeliség elterjesztése a köznép körében. Írásaiban a horvát népköltészetre támaszkodott. Rövidebb versek mellett történelmi tárgyú témával is foglalkozott, így egy írásában végigköveti a szláv népek történetét az ókortól saját koráig. Ez az írása kevésbé művészi értéke révén kimagasló, inkább abban, hogy a későbbi korok írói számára alapot szolgáltatott.
Források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Ivan_Rendi%C4%87
https://en.wikipedia.org/wiki/Andrija_Ka%C4%8Di%C4%87_Mio%C5%A1i%C4%87
http://www.zagrebacki.info/2012/07/andrija-kacic-miosic.html
https://hr.wikipedia.org/wiki/Andrija_Ka%C4%8Di%C4%87_Mio%C5%A1i%C4%87
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2016.07.07. 08:38
The crator, Ivan Rendić was a prolific sculptor. He made cca. 200 creations, you can you see his several sulptures in Zagreb and nowadays on our page too. One of them is this scupture.

Andrija Kačić Miošić (1704 – 1760) was a Franciscan monk and a Croatian poet too. He was born in the one of the oldest Croatian noble families - Kačić https://en.wikipedia.org/wiki/Ka%C4%8Di%C4%87_noble_family

He was educated in Zaostrog monastery and Buda: for example as philosophy, theology. Later he used to teach philosophy.
His most important activity was the writing. You can read more about it here: https://en.wikipedia.org/wiki/Andrija_Ka%C4%8Di%C4%87_Mio%C5%A1i%C4%87

Cím alapján hasonló

"Andrija Kačić Miošić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
244830
Feltöltve
2016.07.01. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.01. 16:31

"Andrija Kačić Miošić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
244833
Feltöltve
2016.07.01. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.01. 16:32

"Andrija Kačić Miošić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
244835
Feltöltve
2016.07.01. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

244838
Feltöltve
2016.07.01. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.01. 16:33

"Andrija Kačić Miošić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
244832
Feltöltve
2016.07.01. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

244837
Feltöltve
2016.07.01. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

244836

244842
Feltöltve
2016.07.01. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

244839

244843
Feltöltve
2016.07.01. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.01. 16:36

"Andrija Kačić Miošić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
244844
Feltöltve
2016.07.01. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.01. 16:37

"Andrija Kačić Miošić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
244840
Feltöltve
2016.07.01. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.07.01. 16:33

Archív fotók

"Andrija Kačić Miošić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
245531
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2016.07.07. 12:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.07. 12:14
Archív felvétel

"Andrija Kačić Miošić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
245532

245533

Összesen 15 fotó

Műlap története

16.07.07. 12:14
1 új fotót töltöttem az "Andrija Kačić Miošić" műlaphoz

16.07.07. 08:38
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Andrija Kačić Miošić" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.