Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 7.
További képek a Fotólistában

Tokaj
Bajcsy-Zsilinszky Endre út 7.
Az általános iskola aulájában áll.

Avatás2016. június 3.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2017.07.02. 23:43
Néha, egy-egy szoborfotózós utamon igen érdekes események történnek. Ebben az iskolában látható az a mozaik, amit tavaly már feltöltöttem, és mást is találtam akkor, de annyi minden történt röpke egy óra alatt, hogy csak annyi maradt meg bennem, hogy Fanninak hívják a szobrászt. Azt a szobrászt, aki a tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába egy hatalmas méretű, szintén patinázott gipszből alkotott mellszobrot készített.

Persze jó lett volna még tavaly feltölteni, mert akkor volt friss avatás, vagyis a rátalálás, és az avatás között alig pár hét telt el...
Azóta meg több mint egy év. Az iskola honlapján azóta is hiába keresem a szoborról a hírt. Sőt, még a névadó, Rákóczi életrajzát is...

Mivel a múlt héten a borzalmas hőségtől, a viharos, esős időjárásig mindenben volt részem, így aztán újralátogattam a tokaji múzeumokat, ahol érdeklődtem, és meg is tudtam a szobrász nevét. Restaurátor szakon végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2016-ban. Az egyetlen munkájaként az interneten Jankovits Gyula: Libatolvaj című szobrának restaurálását jegyzik, ami a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) első emeletén látható, a folyosón.
http://nullahategy.hu/70-ev-utan-ujra-a-budai-palotaban-a-libatolvaj/

Az iskola már nem volt nyitva a múlt héten, hisz szünidő van...
Források:
Az iskola honlapja: http://ranoi.hu/

TundeK62 műlapja


Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek
Közös gyűjteményben
Rákóczi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244252
Feltöltve
2016.06.26. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 20:58

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244256
Feltöltve
2016.06.26. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 20:58

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244257
Feltöltve
2016.06.26. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 20:58

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244254
Feltöltve
2016.06.26. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 20:58

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244258
Feltöltve
2016.06.26. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 20:58

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244259
Feltöltve
2016.06.26. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 20:58

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244260
Feltöltve
2016.06.26. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 20:58

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244261
Feltöltve
2016.06.26. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 20:58

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244262
Feltöltve
2016.06.26. 21:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 21:00

Adalék vagy máshol

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Az intézmény mottója
Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244263
Feltöltve
2016.06.26. 21:00
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 21:00
Az intézmény mottója
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.08.12. 08:34
Az "II. Rákóczi Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.01. 09:16
Az "II. Rákóczi Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.07.02. 23:43
TundeK62 publikálta "II. Rákóczi Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.