Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 7.

Alternatív, helyi címek:Mozaik

Tokaj
Bajcsy-Zsilinszky Endre út 7.
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola bejáratában látható.

Felállítás1974

Bakallár József (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2016.06.25. 17:03
Amikor András évekkel ezelőtt feltöltötte ezt az alkotást: https://www.kozterkep.hu/~/17122/diszitomozaik_fal_batonyterenye_kisterenye_bakallar_jozsef_1965.html
– vagyis a kisterenyei gimnáziumban látható Bakallár József mozaikot, akkor megjegyeztem magamban, ha legközelebb Tokajba megyek alkotótáborba, akkor megkeresem a festőművész ottani mozaikját. Nem gondoltam, hogy évekbe telik majd, hogy ez végül sikerüljön.
Az artportálon ez a sor szerepel a műről:
"Kompozíció (mozaik, mázas kerámia, 1974, Tokaj, Gimnázium előcsarnoka)"
Az évek során, mindig akkor mentünk Tokajba, amikor már régen vége volt a tanévnek, és az iskolákba nem lehetett már bejutni. Most az idén, én sem tudom miért, korábban adtak időpontot a debreceni festőknek, és így tarthattam velük most is. Még javában folyt az érettségi, amikor hétfőn délelőtt volt egy kis idő, végigjárni az oktatási intézményeket.

A helyszín kicsit más, mint ami az eredeti forrásban szerepel. Tokaj honlapján már úgy írták, hogy a mű a régi gimnázium falán van, de valójában ez az épület ma már általános iskola. Méghozzá, II. Rákóczi Ferenc névre hallgat.

A bejárat melletti, egész falat betöltő mozaik nonfiguratív. A kis kerámia-lapocskák különböző méretűek.
Nagyon szép, közelről is, egyetlen egy mozaik lapocska sincs megsérülve. A szignót nem találtam meg, lehet, nincs is rajta...
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/bakallar-jozsef-315

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bakallár József (festőművész)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244067
Feltöltve
2016.06.25. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.25. 16:36

"Kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Bakallár József (festőművész)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244068
Feltöltve
2016.06.25. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

244069
Feltöltve
2016.06.25. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

244070
Feltöltve
2016.06.25. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/15 • ISO800

244071
Feltöltve
2016.06.25. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

244072
Feltöltve
2016.06.25. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.25. 16:36
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.02.19. 16:39
Megérintettem a "Kompozíció" alkotást
16.06.25. 17:03
TundeK62 publikálta "Kompozíció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.