Nepomuki Szent János szobra

Szentlászló, Zrínyi utca 21.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Szentlászló
Zrínyi utca 21.
A 67-es főút (Zrínyi u.) nyugati felén, a temető felé vezető részen áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2016.06.28. 22:06
A Szentlászlón áthaladó 67-es út a faluközponttól kissé nyugatra halad el. Itt van a falu temetője is. A temető és a főút közötti közterület parkjában három szobor áll: Vargha Károlyé, Nepomuki Szent Jánosé, és egy „Anya gyermekével” alkotás.

Nepomuki Szent János szobra a főúthoz közel áll. Alul és felül hajlatokkal és tagozatokkal ellátott pilléren áll. Az egész alakos szobor papi ruhában ábrázolja Nepomuki Szent Jánost: fekete reverendában, fehér karingben és palástban. Fején fekete papi sapkát visel. A szobor és a talapzat réginek tűnik (legalább XIX. századi), kőből van, de a kőfelület fehérre meszelt illetve feketére festett.

A szobor nem teljesen ép. Lejjebb tartott bal karja és feljebb álló jobb karja között valamit tart, illetve tartott – mivel az a valami ma már hiányzik. A szentről készített ábrázolásoknál: kezeiben legtöbbször egy feszületet tart, így nagyon valószínű itt is ez lehetett. Ma csak a felső végén maradt a tartójának egy kis vasrúd darabja.

A szobor vízfolyások és árkok közelében áll, korábban híd is lehetett erre. Emiatt került ide a szobor, hiszen Nepomuki Szent János a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. Viszont a vizek, földmozgatások okozhatták azt, hogy manapság a talapzata is és a szobor maga is: északnyugati irányban megdőlt a függőleges irányhoz képest.

Egy korábbi helyszíni szemle részletes leírása a szoborról:
„Útkereszteződésnél fekvő parkosított közterületen magas lábazat felett alul ívesen kihasasodó, profilozott párkányos podeszten áll a szent bal lábával előrelépő, égre tekintő alakja. Jobb kezében kereszt, bal oldalához zárt kezében pálmaágat tart, karingben, palásttal, fején birétum.
A Zrínyi utca 21. sz. ház előtt, közterületen, nagy, öreg tölgyfák alatt áll a K-re néző szobor. A szobor mellett futó árok korábban patak medre lehetett, ami megfelel a szobortípus általános elhelyezési gyakorlatának. 1,75 m magas, volutás díszű, kéttagú pillért párkány zárja le. A szobor műsziklát imitáló plinthoszon áll, magassága 1,7 m. A rövid szakállal és bajusszal ábrázolt szent öltözete, attribútumai megfelelnek a megszokott ikonográfiai típusnak. Reverendája fölött csipkés szegélyű albát visel, vállára rövid hermelinpalást borul, amelyet nyakánál bojtosvégű zsinór fog össze.
Az emlék anyaga budafai homokkő.
A szobor Ny felé dől. A jobb kéz és az abban tartott kereszt jelenlegi rekonstrukciója szakszerűtlen. A festék anyaga és a festés módja, minősége nem megfelelő.”

Az alkotás földrajzi koordinátái: 46.157434, 17.831309. Keszthelyi Sándor fényképei 2016. június 8-án készültek.
Források:
A szobrot a helyszínen megnéztem és ott készített fényképeim alapján írtam le.
http://muemlekem.hu/muemlek?id=12129
Bertha János
2022.11.08. 09:29
Nyilvántartott műemlék.[1]
Források:
[1] Műemlék: https://muemlekem.hu/muemlek/show/12129

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
243913
Feltöltve
2016.06.23. 11:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ460/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.23. 11:41

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
243914
Feltöltve
2016.06.23. 11:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.23. 11:41

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
243915
Feltöltve
2016.06.23. 11:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.23. 11:41

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
243916
Feltöltve
2016.06.23. 11:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.23. 11:41

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
243917
Feltöltve
2016.06.23. 11:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.23. 11:41

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
243918
Feltöltve
2016.06.23. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.23. 11:42

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
243919
Feltöltve
2016.06.23. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.23. 11:42

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507976
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507977
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507978
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

507979
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507980
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/200 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507981
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/500 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507982
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507983
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507984

507985
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/320 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507986
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507987
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Szentlászló
Feltöltő
Azonosító
507988
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.11.08. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.08. 08:41
2021. augusztus
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.11.08. 09:29
A "Nepomuki Szent János szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.08. 08:41
13 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János szobra" műlaphoz
16.06.28. 22:06
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Nepomuki Szent János szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.