A Budakeszi kálvária XII. stációképe

Budakeszi, Jókai utca 16
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Jézus meghal a kereszten

Budakeszi
Jókai utca 16
Kálváriadomb

Felállítás1994

Andrási Ignác (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Dénes Ildikó
2016.06.21. 21:26
Andrási Ignác fafaragó alkotása a XII. stációkép „Jézus meghal a kereszten”. 34 kálváriát fotóztam eddig. Néhány kálváriánál ennél a stációnál Jézus egyedül látható a kereszten. Másoknál csak Szűz Mária áll, vagy térdel a kereszt mellett. Ismét másoknál több alak, katona, vagy katonák is vannak ábrázolva. Ez olyan ábrázolás, amikor a kereszt mellett Szűz Mária és egy férfi alak, János evangélista látható. János evangéliuma szerint (Károli Biblia):
„János 19:25 A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna.
János 19:26 Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad!
János 19:27 Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány.”

Budakeszin az 1739-es pestisjárványban 400-500 ember halt meg. Valószínűsíthető, hogy a Kálvária-domb volt a pestisesek temetője. A Kálvária 1778-tól folyamatosan épült, a 19. század második felében készült el először 6 majd a 14 stáció. Gräfl János kezdeményezésére 1991-ben elkezdődött a pénzgyűjtés és munka a domb rendbetételére, felújítására. A stációkat archív felvételek alapján újították fel.
A régi, bádogra festett „naív” stációképekből csak a 10-est lehetett felhasználni. A többi stációt Budakeszi képzőművészei készítették el.
Források:
http://www.immanuel.hu/biblia/biblia.php?konyv=43&fejezet=19&o1=2&o2=3&o3=4&_k%C3%B6nyv=_J%C3%A1nos_Evang%C3%A9liuma
http://hirmondo.budakeszi.hu/lapszamok/2011-04.pdf 12, 13. oldal

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Budakeszi kálvária XII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Andrási Ignác (fafaragó)
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243113
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.14. 09:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.14. 09:23
2013. június

"A Budakeszi kálvária XII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Andrási Ignác (fafaragó)
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243114

243115
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.14. 09:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.14. 09:23
2013. május

"A Budakeszi kálvária XII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Andrási Ignác (fafaragó)
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243116
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.14. 09:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.14. 09:24
2013. június

"A Budakeszi kálvária XII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Andrási Ignác (fafaragó)
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243117
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.14. 09:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/170 • ISO200

243118
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.14. 09:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/140 • ISO200

243119
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.14. 09:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/300 • ISO200

243120
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.14. 09:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ340/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.14. 09:24
2013. június

"A Budakeszi kálvária XII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Andrási Ignác (fafaragó)
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243121
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.14. 09:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.14. 09:25
2013. június

"A Budakeszi kálvária XII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Andrási Ignác (fafaragó)
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243122
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.14. 09:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.14. 09:25
2013. június

Adalék vagy máshol

"A Budakeszi kálvária XII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Andrási Ignác (fafaragó)
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243123
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.14. 09:25
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.14. 09:25
2013. június
Összesen 11 fotó

Műlap története

16.06.21. 21:26
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A Budakeszi kálvária XII. stációképe" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.