A Budakeszi kálvária III. stációképe

Budakeszi, Jókai utca 16.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Jézus először esik el e kereszttel

Budakeszi
Jókai utca 16.
Kálváriadomb

Felállítás1994

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Dénes Ildikó
2016.06.14. 21:48
Szemereki Teréz a kálvária III. stáció „Jézus először esik el e kereszttel” stációképét készítette. Csak két alak, Jézus és egy katona látható rajta. Jézus vállán a kereszttel térdre esik. Az egyszerű arcú, robosztus katona érzéketlenül maga elé néz, bár egyik kezével fogja Jézus ruháját.
Budakeszin az 1739-es pestisjárványban 400-500 ember halt meg. Valószínűsíthető, hogy a Kálvária-domb volt a pestisesek temetője. A Kálvária 1778-tól folyamatosan épült, a 19. század második felében készült el először 6 majd a 14 stáció. Gräfl János kezdeményezésére 1991-ben elkezdődött a pénzgyűjtés és munka a domb rendbetételére, felújítására. A stációkat archív felvételek alapján újították fel.
A régi, bádogra festett „naív” stációképekből csak a 10-est lehetett felhasználni. A többi stációt Budakeszi képzőművészei készítették el.
Források:
http://hirmondo.budakeszi.hu/lapszamok/2011-04.pdf 12, 13. olal

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242993
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.13. 16:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/120 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.13. 16:32
2013. május

"A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242994
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.13. 16:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.13. 16:33
2013. május

"A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242995
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.13. 16:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/75 • ISO200

242996

242997
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.13. 16:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.13. 16:33
2013. június

"A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242998
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.13. 16:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.13. 16:34
2013. június

"A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242999
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.13. 16:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/105 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.13. 16:34
2013. június

"A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243000
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.13. 16:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.13. 16:35
2013. június

"A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243001
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.13. 16:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.13. 16:35
2013. június

"A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243002
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.13. 16:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.13. 16:35
2013. június

"A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243003
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.13. 16:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/280 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.13. 16:36
2013. május

Adalék vagy máshol

"A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
243004
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.13. 16:36
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.13. 16:36
2013. május
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.06.14. 21:48
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A Budakeszi kálvária III. stációképe" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.