A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai

Tiszadob, Bocskai utca (volt Gyermekváros)

Tiszadob
Bocskai utca (volt Gyermekváros)
A kastély lépcsőházában láthatóak.

Avatás2002
Avatás1912

Balogh Eleonóra (üvegművész)
Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2016.06.12. 23:13
Az eltelt egy hétben leleveleztük Sós Károly üvegművésszel a tiszadobi kastélyban látható üvegablakok adatait. Egy bő hét múlva újra lehetőségem lesz elmenni a kastélyba, ezért akkor majd újra pontosítom, amit kell, vagy lehet.
Károly szerint a műlapon most látható első három fotón látszik a Róth Miksa által tervezett és kivitelezett üvegablak. Az összes többit pár évvel ezelőtt Balogh Eleonóra rekonstruálta.

A kastélynak elég hányatott története volt. A megszálló román, illetve német, és orosz csapatok bármelyike tönkre tehette a lépcsőház ólombetétes ablakait.
Illetve, a következőket olvasom a település honlapján a háborús károkról: "A gyönyörű kastély azonban nem maradhatott meg eredeti formájában az utókor számára, mert az első világháború után, 1918-ban egy szomorú esemény történt . A nekiszabadult nép feldúlta a pompázatos gazdagsággal berendezett kastélyt (a fosztogatást nem a tiszadobiak kezdték). Polgár felől fegyveres forradalmárok érkeztek 10–12 kocsival. Betörték a nagykastély ajtaját, teljes bútorzatát összetörték, az ablakokat belövöldözték. Összezúzták a velencei tükröket, a csillárokat, szobrokat és kerámiákat, a drága festményeket, könyveket megsemmisítették, széthordták. A gróf – úgy mondják – nem is jött soha többé a tiszadobi kastélyba."

Egyébként legnagyobb meglepetésemre, román emlékművet is találtam a kastély parkjában.
A legelső fotón a kastélyba belépve, az első benyomás látszik. Ilyen a kapuból felnézve a tényleges, belső bejárat, és lépcsőház. Ezen van a Róth-ablak.

"Tiszadobon az Andrássyak 1741-ben jelentek meg, mint földbirtokosok, beházasodás révén jutottak dobi birtokaikhoz.
Az első Andrássy Tiszadobon, báró, (később gróf) Andrássy Károly volt, akinek jelmondata - "Fidelitate et Fortitudine"- (Hűségért és bátorságért) márványba vésve áll az utód, gróf Andrássy Gyula kastélyában.
A kastély 1880 és 1885 között épült. Tervezője Meinig Arthur, akit a gróf arra inspirált, hogy ötvözze egybe a magyar történelmi romantika legnemesebb építészeti elemeit elsősorban a vajdahunyadi vár stílusára hagyatkozva...
Az Andrássyak címere a főbejárat fölötti színes ablakokon látható, míg a padlózatban a terméskőből kiképzett oroszlán címerállatuk a hatalmat, erőt jelképezi.
A tiszadobi kastély lépcsőházának jellegzetessége a romantikus, fal mentén "kúszó", fafaragásos, háromkarú falépcső."

A hatalmas lépcsőház ablakon hét kisebb felületen láthatóak ólombetétes részek. A család címereit mutatja be. A hatalmas ablak két szintet fog át. Az alsó, és a felső szinten is, bordűrszerűen egy-egy sorban 3–3 ablak van, és egy nagyobb, középen.

Mint a másik műlapon is leírtam már, nagyon szép műemlékes rekonstrukciót hajtottak végre az épületen, pár évvel ezelőtt. Örülök, hogy az apró részletekre is figyeltek, pl. ezekre az ablakokra.

Az Andrássy kastély leírása a wikipédián: https://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1ssy-kast%C3%A9ly_(Tiszadob)
Források:
http://www.forsterkozpont.hu/helyszinek/andrassy-kastely-tiszadob/905
http://tiszadob.info/a-kastely-toertenete.html

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Virágok

Cím alapján hasonló

"A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Balogh Eleonóra (üvegművész)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
242945
Feltöltve
2016.06.12. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.12. 22:25

"A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Balogh Eleonóra (üvegművész)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
242946
Feltöltve
2016.06.12. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO640

242944
Feltöltve
2016.06.12. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.12. 22:21

"A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Balogh Eleonóra (üvegművész)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
242936
Feltöltve
2016.06.12. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.12. 22:20

"A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Balogh Eleonóra (üvegművész)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
242935
Feltöltve
2016.06.12. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.12. 22:19

"A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Balogh Eleonóra (üvegművész)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
242937
Feltöltve
2016.06.12. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.12. 22:20

"A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Balogh Eleonóra (üvegművész)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
242939
Feltöltve
2016.06.12. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

242940
Feltöltve
2016.06.12. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

242941

242942
Feltöltve
2016.06.12. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.12. 22:21

"A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Balogh Eleonóra (üvegművész)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
242938
Feltöltve
2016.06.12. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.12. 22:20

"A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Balogh Eleonóra (üvegművész)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
242947
Feltöltve
2016.06.12. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.12. 22:25
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.06.13. 22:11
Az "A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.06.12. 23:13
TundeK62 publikálta "A tiszadobi kastély lépcsőházának üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.