Budapest, VIII. kerület, Mikszáth Kálmán tér

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:Reading Girl

Budapest
VIII. kerület, Mikszáth Kálmán tér
A Szentkirályi utcáról nyíló Mikszáth téren állt az alkotás.

Elbontás1960
Felállítás1954


Ády
2016.06.20. 12:52
Az alkotást a Mikszáth Kálmán tér sarkában egy kis háromszög alakú parkban állították fel 1954-ben. A kerek vízmedence szélén álló életnagyságú egész alakos szocreál stílusban megformált ülő lány fehér márvány szobrát Kovács Ferenc szobrászművész készítette.
A szobor feltétezhetően a helyére kerülő Mikszáth szobor miatt 1960 vége felé lebontásra került. Új helyet a tizenharmadik kerületi Tomori közben működő könyvtár előtt találtak neki.

"A kiállítás legbiztatóbb darabjai közé tartozik Kovács Ferenc márványszobra, az „Olvasó lány“. A féléletnagyságú ülő lányalakot szűkszavúan és mégis sokatmondóan mintázta meg a művész, klasszikus áttekinthetőséggel rendezte el karjait, lábait, a márvány melegségének kihasználásával hívta életre a test formáit, az arc, a haj selymességét. Ez a szobor nemcsak készítőjének, de az egész fiatal művésznemzedéknek reménytkeltő sikere, annak a bizonyítéka, hogy képző- művészetünk erői felfrissülnek az utánpótlás fejlődőképes tehetségeitől. Azért válik éppen ez a szobor az ifjú művészek térhódításainak jelképévé, mert típusértékű jellemzése új államunk neveltjeire általánosan is vonatkozik, megtestesítője a nép gyermekeinek. Kovács Ferenc egészséges valósághűséggel, kellő műgonddal oldotta meg feladatát, s a harmonikus formákkal őszinte érzéseket tolmácsol, volt szíve munkáját odaadó szeretettel végezni." [1]

"...A többi szobrok is az épülő magyar szocialista társadalom néhány jellegzetes alakját ábrázolják. Kovács Ferencnek az olvasó lányt ábrázoló szobra a diploma- munkák között az egyetlen nemes anyagban kivitelezett szobor (a többi gipsz). A finoman kidolgozott formákról leolvasható a rajongás a témáért és a mesterség iránti szeretet, amellyel Kovács Ferenc a figuráját márványba faragta. A típus megválasztása is sikerült. Bájos, őszinte s tanulnivágyó alakot választott modelljének...." [2]

"Budapest az idén két művészi diszkúttal gazdagodik. A két díszkút őszre készül el. A Mikszáth Kálmán-téren állítják fel az egyiket, amelyet Kovács Ferenc fiatal szobrászművész Olvasó lány című rusklcai márványból készült szobra díszít majd..." [3]
Források:
[1] Szabad Művészet, 1954 január 1. (8. évfolyam, 1. szám)
[2] Magyar Nemzet, 1954. július (10. évfolyam, 160. szám)
[3] Szabad Művészet, 1953 május 1. (7. évfolyam, 3. szám)
További linkek
Kovács Ferenc szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kovacs-ferenc--1926-1990--szobrasz-757

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Olvasó lány" c. alkotás fotói

Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
Kép - 101150
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242716
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.06.10. 15:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 15:06
Archív felvétel
Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
Kép - 101150

"Olvasó lány" c. alkotás fotói

Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
Kép - 101150
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242771
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.06.10. 16:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 16:11
Archív felvétel
Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
Kép - 101150

"Olvasó lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242761
Forrás
Rajna Neszták arhívum
Feltöltve
2016.06.10. 16:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 16:05
Archív felvétel

"Olvasó lány" c. alkotás fotói

Még a Mikszáth téren

Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101150
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242715
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.06.10. 15:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 15:05
Archív felvétel
Még a Mikszáth téren

Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101150

"Olvasó lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
6769
Feltöltve
2006.12.30.
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 06.12.30.
Archív felvétel
Összesen 5 fotó

Műlap története

18.03.13. 13:06
Megérintettem az "Olvasó lány" alkotást
17.06.26. 16:23
Megérintettem az "Olvasó lány" alkotást
16.06.20. 12:52
Ády publikálta "Olvasó lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.