Arad, Bulevardul Revoluţiei 96/a
Archív képek
További képek a Fotólistában

Arad
Bulevardul Revoluţiei 96/a
A templom homlokzatán, a bejárat feletti párkányzaton.

Felállítás1911

Tabakovits Emil (tervező)

Göröntsér Vera
2016.06.23. 17:27
Aradon a Páduai Szent Antal titulust viselő római katolikus, minorita https://hu.wikipedia.org/wiki/Minorit%C3%A1k templom 1902-1903-ban (más források szerint 1904-ig) épült. Felszentelésére 1911-ben került sor, mivel bizonyos munkálatok, pl. a templombelső kialakítása erősen elhúzódott.

Homlokzata a főút felé néz. Főhomlokzatának meghatározó eleme a két díszített oszloppár. A főbejárathoz lépcsősor vezet, amely a homlokzat közepén "félkörös záródású fülkében nyílik". Ezt az ívet többek között babérfözér díszíti, látható még itt a minorita rend címere, ill. az ív két oldalán egy-egy fekvő angyal alakja.
A főbejárat felett, a párkányon egy talapzaton helyezték el a Pietà-szobrot. A téma megfogalmazása a michelangeloi klasszikus ábrázolást mutatja, sőt több helyen azt állítják, annak hiteles másolata. A Romániai Magyar Lexikon cikke (ld. forrás) azonban ezt nem erősíti meg.

Pietà: „A fájdalmas anya”; az olasz nyelvben megfeleltethető „szánalom” szóból származik. Az alkotó azt a jelenetet formázza meg, amikor a már halott, a keresztről levett Krisztust siratja Mária, testét ölében tartva.
A kompozíció Michelangelo megformálásában lett igazán ismert, de először már a 14. században megjelent a kétalakos kompozíció.
Források:
http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=205

Normál és archív fotók

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (tervező)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
242685
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.06.10. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.10. 13:12
2013. április

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (tervező)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
242686
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.06.10. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

242687
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.06.10. 13:13

Göröntsér Vera 16.06.10. 13:13
2013. április

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (tervező)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
242688
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.06.10. 13:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

242689
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.06.10. 13:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

243967
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.06.24. 09:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ640/100 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.24. 09:02
2014. május

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (tervező)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
243966
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.06.24. 09:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ640/100 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.24. 09:01
2014. május

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (tervező)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
243965
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.06.24. 09:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.24. 09:01
2014. május

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (tervező)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
268416
Feltöltve
2017.03.02. 23:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.02. 23:33

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (tervező)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
268417

Archív fotók

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (tervező)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
242692
Forrás
Erdélyi képek Fotótár
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2016.06.10. 13:13
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP psc1500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.10. 13:13
2012. március

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (tervező)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
242691
Forrás
Erdélyi képek Fotótár
Feltöltve
2016.06.10. 13:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.10. 13:13
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Tabakovits Emil (tervező)
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
242690
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.06.10. 13:13
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.10. 13:13
2013. április
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.12.26. 11:39
Megérintettem a "Pietà" alkotást
23.06.08. 18:16
Megérintettem a "Pietà" alkotást
21.09.26. 14:50
Megérintettem a "Pietà" alkotást
17.03.02. 23:33
1 új fotót töltöttem a "Pietà" műlaphoz
17.03.02. 23:33
1 új fotót töltöttem a "Pietà" műlaphoz
16.06.24. 09:02
1 új fotót töltöttem a "Pietà" műlaphoz
16.06.24. 09:01
1 új fotót töltöttem a "Pietà" műlaphoz
16.06.24. 09:01
1 új fotót töltöttem a "Pietà" műlaphoz
16.06.23. 17:27
Göröntsér Vera publikálta "Pietà" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.