Tordai Sándor András mellszobra

Déva (Deva), Gheorghe Barițiu utca 5 szám

Déva (Deva)
Gheorghe Barițiu utca 5 szám
a református templom bejáratánál

Felállítás2004. március

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sántha Imre Géza
2016.06.09. 22:48
Az erdélyi reformátusok harmadik püspökének mellszobrát a dévai újabb református templom előtt avatták fel 2004 tavaszán. Tordai Sándor András Tordán született 1529-ban, a wittenbergi egyetem hallgatója volt, ahonnan szülővárosába tért vissza lelkésznek. Jelentős mértékben szerepet vállalt a protestáns, kálvinista hit erdélyi terjesztésében. Számos hitvitába bocsátkozott, így a Szentháromság tanát tagadó Dávid Ferencel (az unitárius vallás alapítójával). 1564-től Déván szolgált, majd Erdély református püspökévé választották. Déván huny el 1579-ben és az itteni templomban temették el. Eredeti sírkövét elhelyezték a jelenlegi, 1910-ben épült református templomban. Emléke az évszázadok során eléggé megfakult, de a dévai egyház vállalta ennek újjáélesztését.
Sajnos még ezidáig nem sikerült megtalálnom hogy ki faragta a püspök vonásait a ruskicai márványba, vagyis hogy ki a szobor alkotója.



Cím alapján hasonló

"Tordai Sándor András mellszobra" c. alkotás fotói

Település
Déva (Deva)
Feltöltő
Azonosító
242498
Feltöltve
2016.06.08. 17:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.06.08. 17:35

"Tordai Sándor András mellszobra" c. alkotás fotói

Település
Déva (Deva)
Feltöltő
Azonosító
242499
Feltöltve
2016.06.08. 17:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.06.08. 17:43

"Tordai Sándor András mellszobra" c. alkotás fotói

Település
Déva (Deva)
Feltöltő
Azonosító
242500
Feltöltve
2016.06.08. 17:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ520/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.06.08. 17:43

"Tordai Sándor András mellszobra" c. alkotás fotói

a szobor a fotó bal oldalán lent
Település
Déva (Deva)
Feltöltő
Azonosító
242501
Feltöltve
2016.06.08. 17:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.06.08. 17:43
a szobor a fotó bal oldalán lent
Összesen 4 fotó

Műlap története

16.06.09. 22:48
Sántha Imre Géza publikálta "Tordai Sándor András mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.