Verőce, Lósi völgy
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Turul és Emese üvegrelief

Verőce
Lósi völgy
Verőcén a Lósi patak mentén, a településtől kb. másfél kilométerre a Kárpát-Haza Templomában

Felállítás2010. június 4.

Borbás Dorka (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2016.06.13. 22:59
A Meszlényi Zoltán templom üvegablakait Borbás Dorka készítette. Amikor azokról műlapot készítettem, Borbás Dorka honlapján láttam ennek az alkotásának a fotóját. Most alkalmam lett megnézni. Az üvegablak, relief a Kárpát-Haza templom oltár fölötti ablaka. Csak közelről látszik, hogy nem egy sima üvegablak, hanem dombormű, relief. Az üvegalkotás 150 cm átmérőjű. Egy kiterjesztett szárnyú turulmadár tartja karmaiban a fekvő Emesét.
Emese álma, a turul-monda: „Anonymus krónikája szerint Ugek (Ügyek) vezér Emese (Emes) nevű feleségének, amikor gyermeket várt „álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva, teherbe ejtette őt”. Emesének álmában úgy tűnt, hogy méhéből forrás fakad, s ágyékából dicső királyok származnak. Emese fiát e csodálatos álomra emlékezve Álmosnak nevezték el.””
A templom felszentelésekor „a három történelmi egyház (római katolikus, református és evangélikus) püspökei nem szentelték fel a Kárpát-Haza Templomát, mert a három püspök – Beer Miklós, Szabó István és Fabiny Tamás – által kiadott nyilatkozat szerint: „Keresztény templom szakrális középpontjába nem kerülhetnek Jézus Krisztus helyébe vagy mellé pogány mitológiai alakok.” Álláspontjuk szerint a Kárpát-Haza Temploma csak emlékhely.”
A templom ajtaja nincs zárva, bármikor be lehet menni.
Források:
http://www.hunsor.se/kitekinto/karpatokhazaavatas100604.htm
www.dorkaglass.com
http://lexikon.katolikus.hu/E/Emese%20%C3%A1lma.html

Cím alapján hasonló

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242302
Feltöltve
2016.06.05. 18:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/85 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:07

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242303
Feltöltve
2016.06.05. 18:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/600 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:07

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242304
Feltöltve
2016.06.05. 18:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/480 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:08

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242305
Feltöltve
2016.06.05. 18:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/450 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:08

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242306
Feltöltve
2016.06.05. 18:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/210 • ISO400

242307
Feltöltve
2016.06.05. 18:09

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:09

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242308
Feltöltve
2016.06.05. 18:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:10

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242309
Feltöltve
2016.06.05. 18:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:10

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242310
Feltöltve
2016.06.05. 18:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:10

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242311
Feltöltve
2016.06.05. 18:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/110 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:11

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242312
Feltöltve
2016.06.05. 18:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:11

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
242313
Feltöltve
2016.06.05. 18:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.05. 18:11

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
360176
Feltöltve
2019.06.13. 20:19
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/400 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.06.13. 20:19

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
360177
Feltöltve
2019.06.13. 20:23
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/60 • 5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.06.13. 20:23

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
360178
Feltöltve
2019.06.13. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ40/10 • 1/200 • 14.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.06.13. 20:24

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
360179
Feltöltve
2019.06.13. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.06.13. 20:24

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Az avatás utáni napon
Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
360199
Fotózva
2010. június
Évszám
2010
Feltöltve
2019.06.13. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ28/10 • 1/60 • 7.3mm

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.06.13. 20:41
2010. június
Az avatás utáni napon

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
360213
Fotózva
2010. június
Évszám
2010
Feltöltve
2019.06.13. 20:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/100 • 9.6mm

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.06.13. 20:46
2010. június

"Oltárablak-relief" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbás Dorka (üvegművész)
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
360214
Fotózva
2010. június
Évszám
2010
Feltöltve
2019.06.13. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/1000 • 7.3mm

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.06.13. 20:47
2010. június
Összesen 19 fotó

Műlap története

19.06.13. 20:47
1 új fotót töltöttem az "Oltárablak-relief" műlaphoz
19.06.13. 20:46
1 új fotót töltöttem az "Oltárablak-relief" műlaphoz
19.06.13. 20:41
1 új fotót töltöttem az "Oltárablak-relief" műlaphoz
19.06.13. 20:24
1 új fotót töltöttem az "Oltárablak-relief" műlaphoz
19.06.13. 20:24
1 új fotót töltöttem az "Oltárablak-relief" műlaphoz
19.06.13. 20:23
1 új fotót töltöttem az "Oltárablak-relief" műlaphoz
19.06.13. 20:19
1 új fotót töltöttem az "Oltárablak-relief" műlaphoz
16.06.13. 22:59
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Oltárablak-relief" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.