Budva (Будва), Trg Pjesnika

Alternatív, helyi címek:Tуга, Tuga
Angol cím:Sorrow

Budva (Будва)
Trg Pjesnika
Az Óvárosban, az ásatások mellett.

Felállítás1977

Göröntsér Vera
2016.06.13. 17:53
Üdvözlet érkezett Budvából. Mellékelve néhány fénykép... szobor.
Emlékezetembe juttatta, valamikor én már láttam ezt az alkotást, éppen csak köztérképes korszakom előtt. De akkor is megkapott, csodálatos, érzelmekkel teli, szépen megformált alkotás.
Egy fájdalmában összegömbölyödött, kucorgó nőalak, száraz, befelé síró szemek, szomorúság (gyász?)
Most pedig megkaptam az adatait, izgatottá tett. Előkerestem régi fotóimat – hogy tudtam elfelejteni?

Budva sajátos benyomást tett rám. Montenegró legdrágább nyaralóhelyének tartják, amiről meggyőzött a tengerparton sorjázó yacht-ok sokasága. Később mentünk az óvárosba, ami részint az ie 4. századig, a görög gyarmatosítás, később a bízánci hódoltság, ill. a legjellegzetesebb időszakba, a velencei uralom idejébe röpített vissza.

Az óvárost jellemzően erődítmény veszi körül, ami a tenger felől is védelmet nyújt. A fellegváron sáncain belül láthatók az egykor az egész helynek nevet adó templom romjai, amik egy szálloda alapozási munkálatai kapcsán kerültek a felszínre. Itt látható ma az alkotás.
Kicsit elgondolkodtató, miért éppen itt, az antik világ maradványai mellett?
Másrészt a készítés évszáma 1977, de 1979-ben az Óváros egy földrengés miatt súlyos károkat szenvedett. Ezért feltételezem, hogy az alkotás csak később került itt elhelyezésre a helyreállítási, rekonstrukciós munkálatok után. Vagy "őt" is rekonstruálták (?)
Források:
http://www.visitbudva.org/starigrad.html
https://en.wikipedia.org/wiki/Budva#Old_Town
Szóbeli-, levélben kapott információk.
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2016.06.13. 17:53
I got a letter with some photos in the attachments. Some photos of a sculpture from Montenegro, Budva. I have known this sculpture, I have seen it seven years ago!
There is a woman, who curled in pain. Her eyes are dry, she swallowed her tears. The sorrow (the grief?).
I became excited and began searching my old photographs.
Budva is one of the most expensive place around Adriatic sea as you can see the yachts in the harbour.
But there is the old town, where "the entire town is encircled with defensive stone walls. The fortifications of Budva are typical of the Medieval walled cities of the Adriatic, complete with towers, embrasures, fortified city gates and a citadel." Old ruins were found at a new holtel foudation work. These can be seen next to the stone walls.
The sculpture was placed on this area. It was made in 1977, so the emplacement happened probably in that year, but there was a bíg earthquake in 1979, so I think it was placed there after repairing the old town and finishing its reconstruction.

Cím alapján hasonló

"Bánat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budva (Будва)
Feltöltő
Azonosító
242297
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2016.06.05. 16:54
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.05. 16:54
2009. szeptember

"Bánat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budva (Будва)
Feltöltő
Azonosító
243042
Feltöltve
2016.06.13. 18:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

GK 16.06.13. 18:05

"Bánat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budva (Будва)
Feltöltő
Azonosító
243043

243044
Feltöltve
2016.06.13. 18:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

GK 16.06.13. 18:06

"Bánat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budva (Будва)
Feltöltő
Azonosító
242288
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2016.06.05. 16:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.05. 16:38
2009. szeptember

"Bánat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budva (Будва)
Feltöltő
Azonosító
242289
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2016.06.05. 16:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ37/10 • 1/80 • ISO100

243046
Feltöltve
2016.06.13. 18:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

GK 16.06.13. 18:07

"Bánat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budva (Будва)
Feltöltő
Azonosító
242287
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2016.06.05. 16:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.05. 16:38
2009. szeptember

"Bánat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budva (Будва)
Feltöltő
Azonosító
243041
Feltöltve
2016.06.13. 18:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

GK 16.06.13. 18:05

"Bánat" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budva (Будва)
Feltöltő
Azonosító
243045
Feltöltve
2016.06.13. 18:06
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

GK 16.06.13. 18:06
Összesen 10 fotó

Műlap története

16.06.13. 18:07
1 új fotót töltöttem a "Bánat" műlaphoz
16.06.13. 18:06
1 új fotót töltöttem a "Bánat" műlaphoz
16.06.13. 18:06
1 új fotót töltöttem a "Bánat" műlaphoz
16.06.13. 18:05
1 új fotót töltöttem a "Bánat" műlaphoz
16.06.13. 18:05
1 új fotót töltöttem a "Bánat" műlaphoz
16.06.13. 18:05
1 új fotót töltöttem a "Bánat" műlaphoz
16.06.13. 17:53
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Bánat" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.