Gödöllő, Páter Károly utca 1.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Energy fluctuations

Gödöllő
Páter Károly utca 1.
A kollégium D. és F. jelű épületét összekötő hídon látható.

Felállítás2006

Komoróczky Tamás (képzőművész)

Göröntsér Vera
2016.05.24. 15:41
A Magyar Universitas Program keretében egykor kiírt képző- és iparművészeti pályázatsorozata egyik, 2006-évi nyertes pályaműve volt ez az alkotás. A Gödöllői Szent István Egyetem új kollégiumi épülete, ill. a két, fent jelzett épületet összekötő gyalogos hídján látható az "üveg-murália" (ahogy az alkotó műveiről készült összefoglaló definiálja a művet).

A híd 24 méter hosszú, mindkét oldalát üvegburkolat fedi, ami az Építészfórum leírása szerint "a szervesen ehhez épülő hang és fényinstalláció nagyon jól sikerült értelmezése a feladatnak". Sajnos az installációk ottjártamkor nem voltak érzékelhetők. Éppen el tudom képzelni, nagyon jó ötletnek is tartom, de a mindennapok során valószínűleg nem érzékelhető. Sajnos, az is megeshet, mint a program több pályanyertes alkotásainál, hogy ezek üzemeltetése napi szinten nem megoldott, vagy éppen költségkeret nem áll rendelkezésre.
A csúnya napi gondokon túl idézem az ugyanott olvasható értékelést:
"Komoróczky a két burkoló üvegsávot két különböző felfogásban fogalmazta meg, mely összláthatóságában remek, dinamikus egységet jelenít meg. A mozgalmasabbik sáv a járókelők felőli fronton található, a higgadtabb és visszafogottabb megfogalmazás a kevésbé forgalmas útvonalra néz. (...)
Komoróczky formanyelve rengeteg újítással gazdagítja a mai képi gondolkodást. Szofisztikált képi gondolkodását pontosan illesztette az építészeti feladathoz. A mű fontos eleme lesz az épített környezetnek."

Számomra a "mozgalmasabb" sáv atléták riadó-startjáról készült absztrakcióját villantotta fel, ahol a színek jellegzetes egymás utániságával (sajátos kombinációban) határolódnak el az egyes sportolók, akiknek még fejét, arcélét is látni véltem. Mintha azt a pillanatot látnánk, amikor a start-pisztoly már eldördült, az atléták, már legnagyobb energiájukat összpontosítva nekiindultak a táv teljesítésének. A másik oldalon érdekes csillagminták "csapódnak" az üvegre, mindkét üvegsíkon átnézve valóban érdekes összképet kapunk.

Bajban voltam az elhelyezés kategóriájával. Az alkotás látható része teljességében a kollégium előtti/közötti területéről tekinthető meg átfogóan (maga, a kollégiumi terület nincs körülkerítve), de a részletfotók belül, a gyalogos hídon közlekedve készültek. . Ezt a kettősséget a paramétereink nem tudják leírni, a alapértelmezést hagytam meg.
Források:
Komoróczky Tamás
műveiről http://komoroczky.com/files/2008-2013_occasion.pdf
http://epiteszforum.hu/mualkotas-a-godolloi-szent-istvan-egyetem-uj-kollegiumi-epuletenek-gyalogos-hidjan1

Kapcsolódó
Nyilak

Cím alapján hasonló

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
241315
Feltöltve
2016.05.23. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.23. 20:34

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
241316
Feltöltve
2016.05.23. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

241314
Feltöltve
2016.05.23. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

241305
Feltöltve
2016.05.23. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Göröntsér Vera 16.05.23. 20:26

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
241309
Feltöltve
2016.05.23. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.23. 20:27

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
241307
Feltöltve
2016.05.23. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

241308
Feltöltve
2016.05.23. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

241310
Feltöltve
2016.05.23. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.23. 20:27

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
241311
Feltöltve
2016.05.23. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.23. 20:33

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
241312

241306
Feltöltve
2016.05.23. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.23. 20:26

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Visszafelé nézve.
Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
241313
Feltöltve
2016.05.23. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.23. 20:34
Visszafelé nézve.

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
545410
Feltöltve
2023.11.07. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 12.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.11.07. 20:31

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
545411
Feltöltve
2023.11.07. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.11.07. 20:31

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
545412
Feltöltve
2023.11.07. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 12.1mm • ISO80

545413

545414
Feltöltve
2023.11.07. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 12.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.11.07. 20:31

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
545415
Feltöltve
2023.11.07. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 12.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.11.07. 20:31

"Energiahullámzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
545416
Feltöltve
2023.11.07. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 32.5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.11.07. 20:31
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.11.07. 20:31
7 új fotót töltöttem az "Energiahullámzás" műlaphoz
20.10.19. 15:55
Az "Energiahullámzás" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.24. 15:41
Göröntsér Vera publikálta "Energiahullámzás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.