Rácalmás, Béla köz 7.

Rácalmás
Béla köz 7.
Könyvtár épülete előtt található

Felállítás2011. augusztus 18.

Bodorné Mária
2016.06.02. 17:10
Rácalmási Városvédő Egyesület négy alkalommal szervezett művészeti alkotó tábort. A meghívott alkotókat két hétig vendégül látták, cserébe a munkáikat némi költségtérítés fejében a városban hagyták. Ennek köszönhető, hogy Rácalmáson sok és különböző stílusú alkotást találhatunk.
A 2015. évi tökfesztiválon részt vettünk és akkor fedeztem fel a város több pontján elhelyezett alkotásokat. A nap azonban rövidnek bizonyult, mivel minden nevezetességet nem tudtunk felkeresni, így következő héten ismét ellátogattunk a városba. Így fedeztem fel - a számomra a legkülönlegesebb alkotást - a volt Márkus-Kemény-Rezutsek-Teleszky-Putnoki- kúria előtt. Az alkotás annyira "él", hogy szívesen delelnénk mellette a fűben. A művésznő megvalósította álmát, mely a honlapon olvasható:
"Úgy szeretnék majd egyszer távozni e világról, hogy érzéseim, gondolataim itt maradjanak a munkáimmal, s meséljenek rólam az utánam jövő nemzedéknek."

Az interneten hiába kerestem információt, így a művésznőhöz fordultam, aki levelében a következőket írta:
"2011-ben jómagam is meghívott vendége voltam, bár én a saját műhelyemben dolgoztam, míg a vendég alkotók a Jankovich Kúria kézműves műhelyeiben.
A kívánság az volt, hogy arra a mészkő tömbre találjak ki valamit. Én arra gondoltam, hogy ez a városvédő egyesület annyit tett a településért. A táborral adva lehetőséget, az ő ötletük volt anno az országos hírűvé fejlődött Tökfesztivál is, valamint a most felfutó Almavirág fesztivál. Rendszeresen adva lehetőségeket a településen nekem is. Megemlíteném, hogy a Tökfesztivál utolsó 10 évében a 3 napos rendezvény díjait is én készíthettem.
Ezért nekik akartam kedvezni, ezzel a kerámia szoborral. A tökszüretben megfáradt,heverésző, ingös-gatyás paraszt legényre gondoltam. A feladat nem volt egyszerű, de megbirkóztam vele. Szép feladat volt. 2 évre rá, Pestről hívtak zsűrit, s a táborban készült alkotások zsűriztetve lettek. Többek között az enyém is.
Sajnos az első 3 évben megfeledkeztek a téli védelméről, én csomagolgattam féltve azt. Így se úszta meg a gyerekek rongálását, ezért bizonyára látta az utólagos javításaimat, hogy megmentsem. Most már sikerült kiharcolnom, hogy télire bedobozolják, így tovább már nem sérülhet."
Források:
http://welsergabikeramika.hupont.hu/

Cím alapján hasonló

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
241066
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.21. 18:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ80/10 • 1/1000 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.05.21. 18:16
2015. október

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
241067

241068
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.21. 18:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ80/10 • 1/1600 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.05.21. 18:17
2015. október

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
241069
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.21. 18:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ80/10 • 1/1250 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.05.21. 18:17
2015. október

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
241070
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.21. 18:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ80/10 • 1/2000 • ISO6400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.05.21. 18:18
2015. október

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
241071
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.21. 18:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ80/10 • 1/2000 • ISO6400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.05.21. 18:19
2015. október

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
241072
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.21. 18:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ80/10 • 1/2000 • ISO6400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.05.21. 18:20
2015. október

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
241073
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.21. 18:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ80/10 • 1/1600 • ISO6400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.05.21. 18:20
2015. október

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245516
Feltöltve
2016.07.07. 08:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.07.07. 08:00

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245517
Feltöltve
2016.07.07. 08:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.07.07. 08:01

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245518
Feltöltve
2016.07.07. 08:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

245519

245520
Feltöltve
2016.07.07. 08:02

Dr. Pinczés Sándor 16.07.07. 08:02

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
543884
Feltöltve
2023.10.21. 14:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ32/10 • 1/125 • 4.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.21. 14:20

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
543885
Feltöltve
2023.10.21. 14:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ32/10 • 1/100 • 4.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.21. 14:20

"Delelő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
543886
Feltöltve
2023.10.21. 14:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ32/10 • 1/125 • 4.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.21. 14:20
Összesen 16 fotó

Műlap története

7 perce
Megérintettem a "Delelő" alkotást
02.16. 11:17
Megérintettem a "Delelő" alkotást
01.03. 14:59
Megérintettem a "Delelő" alkotást
23.10.21. 14:20
3 új fotót töltöttem a "Delelő" műlaphoz
23.09.29. 15:05
Megérintettem a "Delelő" alkotást
22.03.24. 16:19
Megérintettem a "Delelő" alkotást
18.02.13. 10:04
Megérintettem a "Delelő" alkotást
16.07.07. 08:02
1 új fotót töltöttem a "Delelő" műlaphoz
16.07.07. 08:01
1 új fotót töltöttem a "Delelő" műlaphoz
16.07.07. 08:01
1 új fotót töltöttem a "Delelő" műlaphoz
16.07.07. 08:01
1 új fotót töltöttem a "Delelő" műlaphoz
16.07.07. 08:00
1 új fotót töltöttem a "Delelő" műlaphoz
16.07.06. 12:56
Megérintettem a "Delelő" alkotást
16.06.02. 17:10
A közösség publikálta Bodorné Mária "Delelő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.