Budapest, V. kerület, Károlyi-kert

Budapest
V. kerület, Károlyi-kert
Megközelitőleg a tér közepe táján, az elkerített gyermek játszótér melletti dombocskán.

Felállítás2016. május 13.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.05.20. 18:33
A Károlyi-kertben sem először fordultam meg. Soha nem gondoltam, hogy ott él Karcsi, a nyúl (igaz, a férfi toilett sem keltette fel a figyelmemet, ami mellett lakhelye volt). Most megszületett a felfedezés, hála Verrasztó Gábornak, aki ajánlotta és én magamra vettem. Köszi, Gábor!

Időt szakítani nehéz volt, megint kicsit nagyobb kört írtam le a kötelező végrehajtásában és közel egy napig cipeltem a "terhet", a kész fényképeket. Most végre itthon, és sikerült a fotók feltöltése is. Mert akadályok szép számmal akadnak.

Karcsi (az első e néven, a Károlyi-kertben), hosszú évek óta élt itt, a gyerekek örömére. Nem is tudtam róla (erről sem), mennyi cikk jelent meg róla, a sztárról, ami olvasható a net-en. Az elmúlt évben azonban Karcsi eltávozott. Hiányát pótolni kellett. Kettős megoldás született: az önkormányzat I. Karcsi emlékét megőrzendő egy képét hűen visszaadó szobrot állíttatott a kertben (jelenleg spagócával elkerítve csücsül a dombtetőn).
I. Karcsi nagy méretű, szürke nyuszi volt, őt is védték a túlzott szeretettől. Nem kaphatott bármit enni, a kert őrétől lehetett táplálékot kérni a számára. Óriás méretét látni lehet a szobron. És elfogultan állítom, bársonyos szőrén kívül személyiségét is sikerült megörökíteni.

Utódja, II. Károly elfoglalta a WC melletti elkerített helyet. Nem mondom, hogy végtelen szabad mozgást enged a terület, de Károly nyugodt, erről meggyőződtem. Valószínű, hogy őt is néha sétára viszi majd a kert őre.

I. Károlyról bővebben (fényképpel): http://velvet.hu/bpma/2014/09/25/cukisag_a_karolyi_kertben_karoly_az_oriasnyul/

II. Károlyról, ill. az avatásról, amelyen a Tesz-Vesz Óvoda Nyuszkó csoportja aktívan részt vett, fénykép az index.hu (és számtalan internetes oldal) cikkében.

Nem szeretnék megfeledkezni a Belváros-Lipótváros Önkormányzata részéről kapott villám-segítségről sem, mivel az alkotó nevét sajnos sehol nem találtam és a szignó alapján sem sikerült azonosítani. Telefonon is gyors választ kaptam, de postafordultával jött a mai napon megjelent legfrissebb, kapcsolódó hír (első forrás), amiben megtalálhattam minden információt és az alkotó nevét is. Ezúton is köszönöm!
Források:
Mai Belvárosban (Belváros-Lipótváros lapja):" II. Károly a Belvárosban c. cikk; megjelent: 2016.05.20-án
http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/05/19/az_elet_korforgasa_az_otodik_keruleti_karolyi_kertben_karoly_elt_halt_aztan_szobrot_allitottak_neki/
Göröntsér Vera
2016.05.23. 21:06
A jó, bár kimúlt Karcsi I. nyuszi, élettörténete elejének hiteles meséjét Pál Tamás bácsitól olvashatjátok. Így kiderül, I. Karcsi szeretetre méltó és mély gondolkodású nyuszmó volt: http://blog.paltamas.com/2011/12/18/karcsi-a-belv-rosi-ny-l/

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240927
Feltöltve
2016.05.19. 20:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.19. 20:10

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240928
Feltöltve
2016.05.19. 20:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.19. 20:14

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240929
Feltöltve
2016.05.19. 20:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.19. 20:15

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240963
Feltöltve
2016.05.20. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.20. 17:58

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240930
Feltöltve
2016.05.19. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.19. 20:18

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240931
Feltöltve
2016.05.19. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.19. 20:19

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240965
Feltöltve
2016.05.20. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.20. 17:59

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240966
Feltöltve
2016.05.20. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

240967
Feltöltve
2016.05.20. 18:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.20. 18:00

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240968
Feltöltve
2016.05.20. 18:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.20. 18:00

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240964
Feltöltve
2016.05.20. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.20. 17:59

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240932
Feltöltve
2016.05.19. 20:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.19. 20:21

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537693
Feltöltve
2023.09.08. 11:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 14.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.08. 11:46

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537694
Feltöltve
2023.09.08. 11:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 14.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.08. 11:46

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537695
Feltöltve
2023.09.08. 11:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 14.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.08. 11:46

"Karcsi nyúl" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537696
Feltöltve
2023.09.08. 11:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 32.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.08. 11:46
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.09.08. 11:46
4 új fotót töltöttem a "Karcsi nyúl" műlaphoz
21.10.31. 10:02
Megérintettem a "Karcsi nyúl" alkotást
20.05.28. 11:41
A "Karcsi nyúl" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.06.01. 09:19
Megérintettem a "Karcsi nyúl" alkotást
17.10.26. 08:11
Megérintettem a "Karcsi nyúl" alkotást
17.08.28. 19:52
Megérintettem a "Karcsi nyúl" alkotást
16.05.20. 20:08
A "Karcsi nyúl" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.20. 18:33
Göröntsér Vera publikálta "Karcsi nyúl" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.