Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai

Budapest, XII. kerület, Szarvas Gábor út 52.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A zugligeti Római Katolikus templom kereszthajójának üvegablakai

Budapest
XII. kerület, Szarvas Gábor út 52.
A templomban előre menve, a Szent Család mozaikkép előtti kereszthajó...Teljes szövegA templomban előre menve, a Szent Család mozaikkép előtti kereszthajó két oldalán, ill. középen, fenn láthatók.Kevesebb szöveg

Felállítás1917

Zsellér Imre (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2016.05.19. 16:24
Az 1917-re újromán stílusban, dr. Hültl Dezső tervei alapján felépült zugligeti Római Katolikus Plébánia templomot a Szent Család tiszteletére szentelték fel. A szentélyben, az oltár mögött látható mozaik a titulusnak megfelelő témát reprezentálja, a templom honlapja szerinti információk szerint Kelet-Európa legnagyobb ilyen jellegű alkotása, alkotója Zsellér Imre.

Ugyancsak ő készítette a templomban körben látható, eredetiben fennmaradt üvegablakok sorát, melyek munkássága legszebb darabjai.
Már itthon, a képeimet tanulmányozva jöttem rá, nem sikerült valamennyi üvegablakot megörökíteni. Hiába, egy templomban az ember a legnagyobb tapintat mellett is zavaró tényező a fényképezőgépével, így néhány üveg miatt vissza kell menni.
A főhajó két oldalán látható üvegablakok túlnyomórészt a Szent Család életének jeleneteit örökítik meg (ld. a kapcsolt lapot is), míg a kereszthajó környékén jórészt magyar szentek életéből vett jeleneteket rögzítő ólombetétes festett ablakokat helyeztek el.

A kereszthajó, ill. már a liturgikus tér feletti rozetta egy galamb képében a Szentlélek Úristent ábrázolja. Ez az ábrázolás tulajdonképpen megszokott, de számomra az egyik legszebb változata az eddig látottaknak, lenyűgözően vonzza a szemet, uralja a teret.
Két oldalt egy-egy kerek üvegablak egy-egy szentet ábrázol. A forrás sajnos nem ír a két férfi-alakról, így keresgni kellett. Egyikük egyértelműen Szent Alajos https://hu.wikipedia.org/wiki/Gonzaga_Szent_Alajos – akinek ismert attribútumai a kezében tartott feszület, ill. a liliom.
Sokat gondolkodtam, mert a vele szemben látható férfi feltűnően hasonlít rá. Imádkozásra kulcsolt kezében szintén látható a feszület, egy könyv, minden valószínűség szerint a biblia, ill. a rózsafüzér.
Nagyon hiányzik, hogy a templom történetének leírása nem említi ezeket az ablakokat. mivel így nem látom a kapcsolatot a fő témával, azaz a titulushoz köthető ábrázolásokkal.
Források:
http://www.zugligetiszentcsalad.hu/index.php?col=1&main_id=1&sub_id=2&page=1&more=21
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentek_ismertet%C5%91jegyei

Kapcsolódó
Szent Család
Kapcsolódó
A Szent Család
Kapcsolódó
Szent Cecília
Kapcsolódó
Magyar szentek

Cím alapján hasonló

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240896
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.19. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.19. 11:23
2015. október

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240895
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.19. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/50 • ISO800

240894
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.19. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.19. 11:23
2015. október

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240888
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.19. 11:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.19. 11:20
2015. október

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240889
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.19. 11:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/60 • ISO1600

240890
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.19. 11:21

Göröntsér Vera 16.05.19. 11:21

240891
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.19. 11:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800

240892
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.19. 11:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800

240893
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.05.19. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.19. 11:22
2015. október

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240926
Feltöltve
2016.05.19. 16:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.19. 16:59

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261949
Feltöltve
2016.12.15. 21:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.15. 21:21

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261952
Feltöltve
2016.12.15. 21:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.15. 21:22

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261955
Feltöltve
2016.12.15. 21:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.15. 21:22

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444206
Feltöltve
2021.06.03. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/60 • 17mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.03. 11:58

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444207
Feltöltve
2021.06.03. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.03. 11:58

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444208
Feltöltve
2021.06.03. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.03. 11:58

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444209
Feltöltve
2021.06.03. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/60 • 107mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.03. 11:58

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444210
Feltöltve
2021.06.03. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.03. 11:58

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444211
Feltöltve
2021.06.03. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/30 • 67.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.03. 11:58

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444212
Feltöltve
2021.06.03. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.03. 11:58

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444213
Feltöltve
2021.06.03. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/30 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.03. 11:58

"Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444214
Feltöltve
2021.06.03. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/30 • 46.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.03. 11:58
Összesen 22 fotó

Műlap története

21.06.03. 11:58
9 új fotót töltöttem a "Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" műlaphoz
18.02.05. 14:20
Megérintettem a "Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" alkotást
16.12.15. 21:22
1 új fotót töltöttem a "Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" műlaphoz

16.12.15. 21:21
1 új fotót töltöttem a "Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" műlaphoz
16.12.12. 16:45
Megérintettem a "Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" alkotást
16.05.19. 16:59
1 új fotót töltöttem a "Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" műlaphoz
16.05.19. 16:24
Göröntsér Vera publikálta "Szent Család-templom kereszthajójának üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.