Őfelsége, a Kilowatt

Veszprém, Egyetem u.

Angol cím:Her Majesty, the Kilowatt

Veszprém
Egyetem u.
Az egyetem "A" épülete előtti téren.

Felállítás1995
Felállítás1962

Berci
2008.11.03. 12:55
Ez a különös kis szobor különös módon került jelenlegi helyére. Eredete is különös, hazánk egyik leginkább előremutató, nemzetközi modern alkotása volt felállításakor, amely nagy örvényeket kavarva csobbant a szocialista realizmus után modern útját kereső magyar képzőművészet állóvizébe. 1962-ben nagyon modern dolog volt ezt felállítani Tihanyban, az ősi apátságnál. (A kis fehér repedt márványtáblán, a szobor talapzatán a következő áll: "A művész ajándéka a tihanyi múzeumnak".) A nyugati turisták láthatták a kirakatban, bizony fejlődik hazánk: nemcsak a tihanyi és siófoki autóshotelek elsőrangúak, nemcsak a campingek terén, de a képzőművészetben is progresszívek vagyunk. :]
Úgy látszik, Tihanynak egy idő után már nem kellett Őfelsége, a Kilowatt, mivel (feltehetőleg a rendszerváltás körül, a kilencvenes években) a szobor a Veszprémi Egyetem elé került. Cikinek tarthatták, mert akkoriban épp visszatért a figurális, klasszikusabb szobrászat és még nem volt elég patinás, hogy megbecsüljék.
A leginkább Olaszországban ismert Amerigo Totról elsősorban azt kell tudnunk, hogy a római főpályaudvar, a Termini hatalmas méretű, monumentális homlokzati frízét ő készítette, világviszonylatban ez a legismertebb alkotása. Persze, azt sem árt tudnunk, hogy magyar származású, eredeti neve Tóth Imre. Érdekes: http://www.vigilia.hu/2002/7/kovacs.html Magyarországon a gödőllői egyetemen találjuk a legméretesebb munkáját, egy több emelet magas domborművet. Pécsett az izgalmas Komarov-emlék c. mobilszobra áll, valamint érdemes a Zsolnay Múzeum épületében lévő állandó kiállítást (Amerigo Tot Múzeum) is megtekinteni.
Angol leírás, sztori
Berci
2008.11.03. 12:55
This small, non-figurative sculpture was a very progressive incident to the hungarian art era around 1960, placed at Peninsula Tihany, Lake Balaton. It was relocated around the changes of 1989-90 to the Veszprém University.

Blogbejegyzések a műlapról
Sikeres költözés
Pál Tamás blogja @ 2010.02.10. 13:41
Amikor ezt a bejegyzést írom, még vadul pörög a számláló, épp most kezdődik el az utolsó ~5000 képfájlt tartalmazó könyvtár másolása az új szerverre. Ez azt jelenti, hogy pe...

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
10988
Feltöltve
2008.10.31. 00:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.10.31. 00:25

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
10989
Feltöltve
2008.10.31. 00:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.10.31. 00:26

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
10990

10991
Feltöltve
2008.10.31. 00:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.10.31. 00:27

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
10992

Azóta a talapzat egy részét restaurálhatták,vagy kicserélték.
Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
131807
Feltöltve
2013.02.28. 18:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.02.28. 18:10
Azóta a talapzat egy részét restaurálhatták,vagy kicserélték.

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
131809
Feltöltve
2013.02.28. 18:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.02.28. 18:14

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
131808
Feltöltve
2013.02.28. 18:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.02.28. 18:12

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
146480
Feltöltve
2013.09.02. 20:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.09.02. 20:48

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
146481
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2013.09.02. 20:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

146482
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2013.09.02. 20:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.09.02. 20:49
2005. január
2013

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
146483

146484
Évszám
2013
Feltöltve
2013.09.02. 20:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.09.02. 20:51
2013
2013

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
530917
Feltöltve
2023.07.01. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.01. 22:41

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
530918
Feltöltve
2023.07.01. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 23.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.01. 22:41

"Őfelsége, a Kilowatt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
530919
Feltöltve
2023.07.01. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 38.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.01. 22:41
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.07.01. 22:41
3 új fotót töltöttem az "Őfelsége, a Kilowatt" műlaphoz
22.05.31. 13:22
Megérintettem az "Őfelsége, a Kilowatt" alkotást
21.11.12. 22:37
Az "Őfelsége, a Kilowatt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.02. 20:51
1 új fotót töltöttem az "Őfelsége, a Kilowatt" műlaphoz
13.09.02. 20:49
1 új fotót töltöttem az "Őfelsége, a Kilowatt" műlaphoz
13.09.02. 20:49
1 új fotót töltöttem az "Őfelsége, a Kilowatt" műlaphoz
13.09.02. 20:48
1 új fotót töltöttem az "Őfelsége, a Kilowatt" műlaphoz
13.09.02. 20:48
1 új fotót töltöttem az "Őfelsége, a Kilowatt" műlaphoz
13.07.27. 03:30
Az "Őfelsége, a Kilowatt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.09. 00:49
Az "Őfelsége, a Kilowatt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.28. 18:14
1 új fotót töltöttem az "Őfelsége, a Kilowatt" műlaphoz
13.02.28. 18:12
1 új fotót töltöttem az "Őfelsége, a Kilowatt" műlaphoz
13.02.28. 18:10
1 új fotót töltöttem az "Őfelsége, a Kilowatt" műlaphoz
08.11.03. 12:55
Berci publikálta "Őfelsége, a Kilowatt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.