A világháborúk hősei és áldozatai

Pellérd, Dózsa György utca 30.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősök-emlékmű

Pellérd
Dózsa György utca 30.
A római katolikus templom előkertjében

Felállítás1992

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2016.06.15. 11:52
Pellérd római katolikus temploma a település főutcáján van. Szent Anna tiszteletére szentelt. 1700-ben épült barokk stílusban, átalakították a XIX. század közepén. Az utcára merőlegesen áll, nyugati-keleti hossztengellyel, nyugati toronnyal, keleti szentéllyel. Déli bejárata felett egy latin felirat: DOMVS MEA DOMVS ORATIONIS EST LVC: 19. 46. Ennek fordítása: Házam az imádság háza - Lukács evangéliuma 19. 46.

A templomtól délre találjuk az I. és II. világháborús emlékkövét. A szépen gondozott templomkertben van egy halványsárga térburkolat, azon egy fehér kőből faragott hullámzó lépcsős talapzat. Ezen áll egy vöröses színű márványtömb. A nyugat-keleti irányú tömb nagy felületű, de nem túlságosan vastag, széleit szabálytalanra faragták. Ugyanilyen töredezetten végződik a fekvő talapzat nyugati és keleti széle.

A márványtömb déli oldalának felülete simára csiszolt. Erre vésték és festették a feliratok betűit:
A VILÁGHÁBORÚK HŐSEI ÉS ÁLDOZATAI
PELLÉRD KÖZSÉGBŐL
I. VILÁGHÁBORÚ
41 személy neve
II. VILÁGHÁBORÚ
17 személy neve
EMELTE PELLÉRD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉS
EGYHÁZKÖZSÉGE 1992-BEN

Az alkotás földrajzi koordinátái: 46.039680, 18.154283. Keszthelyi Sándor fényképei 2016. április 28-án készültek.
Források:
Az emlékkövet a helyszínen néztem meg és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A világháborúk hősei és áldozatai" c. alkotás fotói

Település
Pellérd
Feltöltő
Azonosító
240188
Feltöltve
2016.05.13. 10:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.13. 10:56

"A világháborúk hősei és áldozatai" c. alkotás fotói

Település
Pellérd
Feltöltő
Azonosító
240189
Feltöltve
2016.05.13. 10:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.13. 10:57

"A világháborúk hősei és áldozatai" c. alkotás fotói

Település
Pellérd
Feltöltő
Azonosító
240190
Feltöltve
2016.05.13. 10:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.13. 10:57

"A világháborúk hősei és áldozatai" c. alkotás fotói

Település
Pellérd
Feltöltő
Azonosító
240191
Feltöltve
2016.05.13. 10:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.13. 10:57

"A világháborúk hősei és áldozatai" c. alkotás fotói

Település
Pellérd
Feltöltő
Azonosító
240192

520655
Feltöltve
2023.03.29. 08:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/400 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.03.29. 08:57

Adalék vagy máshol

"A világháborúk hősei és áldozatai" c. alkotás fotói

Település
Pellérd
Feltöltő
Azonosító
240193
Feltöltve
2016.05.13. 10:58
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.13. 10:58

"A világháborúk hősei és áldozatai" c. alkotás fotói

Település
Pellérd
Feltöltő
Azonosító
240194
Feltöltve
2016.05.13. 10:58
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.13. 10:58
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.03.29. 08:57
1 új fotót töltöttem az "A világháborúk hősei és áldozatai" műlaphoz
16.06.15. 11:52
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "A világháborúk hősei és áldozatai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.