Vas tengeralattjáró

Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 9

Állapot: Tudsz róla?

Alternatív, helyi címek:U12-es tengeralattjáró

Budapest
V. kerület, Ferenciek tere 9

Felállítás1918. január 7.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sila
2016.05.03. 11:25
1918. január 7. - február 7. között rendezték meg Budapesten a Haditengerészeti kiállítást. Ennek egyik nevezetessége az U12-es tengeralattjáró fából készült modellje volt, melybe adomány fejében szöget verhettek a látogatók.
Az U12-es tengeralattjárót 1914-ben a háború kitörésekor vásárolta meg a császári és királyi Haditengerészet és 1914. augusztus 21-én állították szolgálatba Polában, Egon Lerch sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt. Több sikeres bevetésben vett részt, míg 1915. augusztus 12-én hajnalban egy olasz ágyúnaszád nyomába szegődve próbált bejutni Velencébe, de az ágyúnaszád személyzete észrevette és egy aknamezőre csalta. A tengeralattjáró aknára futott és elsüllyedt. Az olaszok később kiemelték és a halott személyzetet katonai tiszteletadással eltemették.
Talán ez az esemény adta az ötletet ahhoz, hogy a tengerészözvegy és –árvák megsegítésére szánt áldozatkészség szobor az U12-es tengeralattjárót mintázza meg.
Alkotójára vonatkozóan nem találtam adatot, és azt sem tudni, hogy mi lett a szobor sorsa a kiállítás után.
Források:
http://www.kriegsmarine.hu/hk/tengeralattjarok.pdf

Blogbejegyzések a műlapról
Vasvitézek - A történelmi Magyarország áldozatkészség szobrai
Sila blogja @ 2009.12.13. 12:53
Történelmi háttér: „Mindent megfontoltam és meggondoltam” – ezekkel a szavakkal végződik Ferenc József, 1914. augusztus 1-én kiadott mozgósítási felhívása. Ezzel, illetve a négy nappal korábbi szerbek elleni hadüzenettel, kezdetét vette az a háború, amelyet két évtizeden át csak...

Sila műlapja


Tagi gyűjteményben
Vasvitézek

Cím alapján hasonló

"Vas tengeralattjáró" c. alkotás fotói

Fotó részlet.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239137
Feltöltve
2016.05.03. 11:09
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Samsung / SM-N9005
ƒ220/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.05.03. 11:09
Archív felvétel
Fotó részlet.

"Vas tengeralattjáró" c. alkotás fotói

Fotó részlet.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239139
Feltöltve
2016.05.03. 11:09
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Samsung / SM-N9005
ƒ220/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.05.03. 11:09
Archív felvétel
Fotó részlet.

"Vas tengeralattjáró" c. alkotás fotói

A fotó „A Nagy Háború emlékezete” című időszaki kiállításon készült a Kiscelli Múzeumban.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239138
Feltöltve
2016.05.03. 11:09
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Samsung / SM-N9005
ƒ220/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.05.03. 11:09
Archív felvétel
A fotó „A Nagy Háború emlékezete” című időszaki kiállításon készült a Kiscelli Múzeumban.
Összesen 3 fotó

Műlap története

16.05.03. 11:25
Sila publikálta "Vas tengeralattjáró" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.