Gyula-Gyulavári, Széchenyi utca 90.
További képek a Fotólistában

Gyula-Gyulavári
Széchenyi utca 90.
Az Almásy-kastély kápolnájában láthatóak.

Felállítás2007

Csikós Mihály (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2016.05.01. 17:29
A Keresztút az Almásy-kastély Gyulavári vagy más néven Wenckheim-Almássy-kastély vagy Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély kápolnájában látható. 2007-re újították fel a kastélyt, és a sok célra használt épület melletti kápolnát ökomenikus használatra rendezték be, hogy mindenféle szertartású esküvőket lehessen benne tartani. És, egyúttal a lagzit meg a kastély parkjában :)

"A kúria és a park Gyulavári község belterületén található, a park területe mára alig 1,8 ha-ra zsugorodott. Gyulavári 1776-ban a Kétegyházi uradalomhoz tartozott, később önálló település lett, majd 1977. április 1-től közigazgatásilag Gyula városához tartozik."

Kiss László György, gyulai születésű szobrászt bízták meg a kis kápolna szobrászati díszeinek elkészítésével. Ő szülei emlékének ajánlja a kis tábla szerint a műegyüttest. 14 bronzból készült stáció domborművet helyeztek el a kápolnában. Kicsit egyszerűbbek, mint amit pl. Tótszerdahelyen láttam, de így is kifejezik az eseményeket.

Nagyon szép műemléki felújítás történt Gyulaváriban, ott az ország dél-keleti végében. Igazán büszkék lehetnek az ottaniak az elkészült, és folyamatosan sok célra használt kastélyukra. Végignéztük a kiállításokat is, magas színvonalú természetvédelmi, és az európai Himnuszokhoz kapcsolódó kiállításokat lát, aki elmegy arra helyre.
Források:
http://lexikon.katolikus.hu/T/tizenn%C3%A9gy%20st%C3%A1ci%C3%B3.html
http://www.gyulavarikastely.hu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Alm%C3%A1sy-kast%C3%A9ly_(Gyulav%C3%A1ri)

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Keresztút" c. alkotás fotói

I. Jézust Pilátus halálra ítéli
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239014
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.01. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.01. 16:34
2015. március
I. Jézust Pilátus halálra ítéli

"Keresztút" c. alkotás fotói

II. Jézus vállára veszi a keresztet
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239015

III. Jézus először esik el
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239016

IV. Jézus találkozik anyjával
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239017
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.01. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.01. 16:35
2015. március
IV. Jézus találkozik anyjával

"Keresztút" c. alkotás fotói

V. Cirenei Simonnal vitetik a keresztet
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239018
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.01. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.01. 16:35
2015. március
V. Cirenei Simonnal vitetik a keresztet

"Keresztút" c. alkotás fotói

VI. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239019
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.01. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.01. 16:35
2015. március
VI. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak

"Keresztút" c. alkotás fotói

VII. Jézus másodszor esik el
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239020
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.01. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.01. 16:35
2015. március
VII. Jézus másodszor esik el

"Keresztút" c. alkotás fotói

VIII. Jézus szól a síró asszonyokhoz
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239021

IX. Jézus harmadszor esik el
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239022

X. Jézust megfosztják ruháitól
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239023

XI. Jézust keresztre feszítik
Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
239025
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.01. 16:36

TundeK62 16.05.01. 16:36
2015. március
XI. Jézust keresztre feszítik

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
467039
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2021.11.07. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.07. 22:48
2015. március

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
467040
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2021.11.07. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

467041

239024
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.01. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.01. 16:36
2015. március

Adalék vagy máshol

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
467037
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2021.11.07. 22:48
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.07. 22:48
2015. március

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss László GyörgyCsikós Mihály (építész, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
467038
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2021.11.07. 22:48
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.07. 22:48
2015. március
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.11.07. 22:48
5 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
16.05.01. 17:29
TundeK62 publikálta "Keresztút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.