Marcali, Széchenyi utca

Marcali
Széchenyi utca
Az alkotás a központi temető ravatalozója előtt áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
Aerdna
2016.05.01. 12:15
Krasznai Lajos feszületét már régebben megtaláltam a marcali temetőben. Sajnos egyszer sem voltak jók a fényviszonyok, és a két fa, mely a feszület mellett áll, még napos időben is nagyon leárnyékolja a keresztet.

A műkő feszület a ravatalozó előtt áll. Sajnos nem tudom, hogy mikor állították, nagy valószínűséggel a harmincas években készült. A temetőben található Feltámadás síremlék (szintén Krasznai mű) 1938-ban készült, így feltételezhető, hogy a feszület is ekkoriban készülhetett. Kőszeghy Antal plébános ideje alatt készültek a Kiss György munkásságát dicsérő fehér pirogránit keresztúti stációk, melyeket valószínűleg 1937-38-ban szentelhettek meg. Ez szintén megerősíti a feltételezést, hogy a keresztet ekkoriban állíthatták. Sajnos a temető történetéről nem találtam bővebb leírást.

A korpusz viszonylag nagy méretű. Sajnos, sérült a szobor, az egyik lábfej hiányos. Érdekes, hogy az alkotó több feszületet készített, a korpuszok azonban nem teljesen egyformák. Itt, az alkotó ezen a korpuszon nagyon kihangsúlyozta Krisztus szenvedését, amint az éppen feltekint az égbe, és atyjához szól: „atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”.

Krasznai (Krausz) Lajos budapesti német család gyermekeként született, és nevét az 1930-as évek elején magyarosította Krasznaira, 1934-től már Krasznai szignót találunk művein. Az alkotó jellemzően egyházi megrendelésekre dolgozott, kevés olyan alkotása van, melyet nem templomokban, vagy templomok kertjében helyeztek el. Adott témájú szobrai nem teljesen egyformák, két azonos szentet ábrázoló szobra apróbb dolgokban eltér.

----

2017.10.08.
Sikerült pár részben napsütötte képet készíteni. A kereszt állandóan árnyékban van, de a szél most megmozgatta az örökzöld tujákat, és így néhány pillanatra rásütött a nap az alkotásra. A most készült képeknél látszik is, hogy a napsütötte rész mindig máshova esik.
Források:
http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/07/marcali-kalvaria.html
http://www.krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Marcali/

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
239000
Feltöltve
2016.05.01. 11:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.05.01. 11:53

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
239001
Feltöltve
2016.05.01. 11:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.05.01. 11:54

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
239002
Feltöltve
2016.05.01. 11:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.05.01. 11:54

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
239003
Feltöltve
2016.05.01. 11:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.05.01. 11:55

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
239004
Feltöltve
2016.05.01. 11:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.05.01. 11:55

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
239005
Feltöltve
2016.05.01. 11:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.05.01. 11:56

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
239006
Feltöltve
2016.05.01. 11:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.05.01. 11:57

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
239007
Feltöltve
2016.05.01. 12:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.05.01. 12:00

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
239008
Feltöltve
2016.05.01. 12:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.05.01. 12:00

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
291942
Feltöltve
2017.10.08. 08:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.08. 08:45

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
291943
Feltöltve
2017.10.08. 08:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.08. 08:46

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
291944
Feltöltve
2017.10.08. 08:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO200

291945

291946
Feltöltve
2017.10.08. 08:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.08. 08:47
Összesen 14 fotó

Műlap története

16.05.01. 12:15
Aerdna publikálta "Feszület" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.