Szalkszentmárton, Néphadsereg út 11.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Márton emlék

Felállítás2016

Dr. Pinczés Sándor
2016.05.04. 22:19
Ha Szalkszentmártonba behajtunk egy jelentősebb méretű "üdvözlő-fafaragvány" fogadja a látogatót. Aztán ez benne marad az emberben. Majd a főtéren szembe akad egy hasonló, de nagyobb méretű alakzat. Kis tanulmányozgatás mellett föltételezhetjük, hogy a mű a község névadójának, Szent Mártonnak a tiszteletére készült. Nem találtam az alkotóra utaló jelet, de azt meg lehet állapítani, hogy népi iparművészektől sokkal egyszerűbb kifejezési formákat szokhattunk meg. A kompozíció két részre tagolódik. Az ismert népi motívumok mellett egyéni formákat is föllelhetünk a faragásban.
Göröntsér Vera
2018.12.19. 09:22
A helyi önkormányzat 2016. évi összefoglalója szerint a Szent Márton téren felavatott alkotásnak funkciója van. A terv szerint minden évben, Gyermeknapon felrakják azokat a faleveleket, amelyek az adott évben született gyermekek neve kerül. Ettől "életfa".

Cím alapján hasonló

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238979
Feltöltve
2016.04.30. 23:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 23:23

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238980
Feltöltve
2016.04.30. 23:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

238981
Feltöltve
2016.04.30. 23:24

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 23:24

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238982
Feltöltve
2016.04.30. 23:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 23:24

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238983
Feltöltve
2016.04.30. 23:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 23:25

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238984
Feltöltve
2016.04.30. 23:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

238985

238986
Feltöltve
2016.04.30. 23:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 23:26

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238987
Feltöltve
2016.04.30. 23:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

238988

304451
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.02.22. 16:32

Dr. Pinczés Sándor 18.02.22. 16:32
2016. április

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
335317
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2018.12.14. 16:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.14. 16:42
2018. június

"Életfa" c. alkotás fotói

"A helyi önkormányzat 2016. évi összefoglalója szerint a Szent Márton téren felavatott alkotásnak funkciója van. A terv szerint minden évben,...Teljes szöveg"A helyi önkormányzat 2016. évi összefoglalója szerint a Szent Márton téren felavatott alkotásnak funkciója van. A terv szerint minden évben, Gyermeknapon felrakják azokat a faleveleket, amelyek az adott évben született gyermekek neve kerül. " GVKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
335318
Fotózva
2018. június
Évszám
2016
Feltöltve
2018.12.14. 16:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.14. 16:43
2018. június
"A helyi önkormányzat 2016. évi összefoglalója szerint a Szent Márton téren felavatott...Teljes szöveg"A helyi önkormányzat 2016. évi összefoglalója szerint a Szent Márton téren felavatott alkotásnak funkciója van. A terv szerint minden évben, Gyermeknapon felrakják azokat a faleveleket, amelyek az adott évben született gyermekek neve kerül. " GVKevesebb szöveg

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
402150
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.04.22. 07:36
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ49/10 • 1/80 • 19.2mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.04.22. 07:36
2019. január

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
402151
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.04.22. 07:36
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ30/10 • 1/80 • 4.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.04.22. 07:36
2019. január

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
402152
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.04.22. 07:36
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ41/10 • 1/80 • 10.8mm • ISO1250

402153

536781
Feltöltve
2023.08.28. 17:47
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ48/10 • 1/200 • 17.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.28. 17:47

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
536782
Feltöltve
2023.08.28. 17:47
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ35/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.28. 17:47

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
536783
Feltöltve
2023.08.28. 17:47
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.28. 17:47

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
536784
Feltöltve
2023.08.28. 17:47
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.28. 17:47
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.08.28. 17:47
4 új fotót töltöttem az "Életfa" műlaphoz
23.08.02. 13:40
Megérintettem az "Életfa" alkotást
20.04.22. 07:36
4 új fotót töltöttem az "Életfa" műlaphoz
18.12.19. 09:23
Az "Életfa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.07. 10:36
Megérintettem az "Életfa" alkotást
18.02.22. 16:58
Az "Életfa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.21. 15:34
Megérintettem az "Életfa" alkotást
16.05.04. 22:19
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Életfa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.