Debrecen, Vigadó tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Angol cím:Butterflies

Debrecen
Vigadó tér
A debreceni Nagyerdő parkerdő részén áll.

Felállítás2014. május

TundeK62
2017.06.12. 23:42
A Békás tavi tanösvény első, kezdő állomása a Lepkéket bemutató "plasztika". Természetesen, a Lepkék itt is fából, és felnagyítva láthatóak.

Talán ez a legveszélyeztetettebb mű, mind közül. Kézközelben van, többször pótolták már a letört, eltűnt lepkéket. Nekem mégis mindig úgy tűnik, hogy hiányoznak közülük.
Pár, hatalmas, természetes követ helyeztek el alapnak, és ezekre ragasztották oda a Lepkéket.

Aki véletlenül megnézte az eredeti forrást, az láthatja, hogy gyakorlatilag évek óta két szó áll a Tanösvényt bemutató egy mondat mellett: "feltöltés alatt"

Gyakorlatilag egy képes bemutatón kívül, nem sok minden forrás volt az alkotások bemutatásához, pedig a tájékoztató táblák nagyon precízen, és pedagógiailag is jól kidolgozottak.

A "minden korosztályt szeretnénk megszólítani" egyetlen tanösvénnyel elvvel, van egy kis probléma. Csak a legegyszerűbb esetet vegyük. Elindul egy négytagú család, és elhatározza, hogy végigsétál, itt, és valóban követi a számokat, és annak megfelelően mennek. Az egyik gyerek mondjuk öt, a másik kilenc éves. Az öt éves megnézi, megtapogatja a lepkéket, a nagyméretű Vakondot, felmászik a Mezei nyúlra. Olvasni még nem tud, a kísérő táblák még nem izgatják, hiába esztétikusak, színesek, figyelemfelkeltőek. A kilenc éves, már a Lepkés táblánál elfárad az olvasásban, tudniillik rengeteg az információ, olvasni való a táblákon. A Vakond mellé mindketten felmásznak a homokdombra, és a Mezei nyúlra is. A Bogarak már nem való a nagyobb gyereknek, a Gímszarvasra meg a kisebbik nem tud felmászni...
Közben anya, meg apa, csak olvas, és olvas. Megválaszolják a feltett kérdéseket, míg a gyerekek játszanak. És, fél szemmel figyelnek, hogy le ne pottyanjanak...

Nem folytatom, el kell jönni, végig kell élni gyerekekkel.

Az ötlet kiváló volt, és most is az. Mostanáig úgy tűnik, folyamatosan gondozzák is az eszközöket. Remélem, ez a jövőben is így marad, sok debreceni gyerekes család örömére.
Források:
http://www.asapa.hu/debrecen_bekas_tavi_tanosveny

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Nyári ludak

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Lepkék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
238390
Feltöltve
2016.04.24. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.24. 21:34

"Lepkék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
238391
Feltöltve
2016.04.24. 21:35

TundeK62 16.04.24. 21:35

"Lepkék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
238392
Feltöltve
2016.04.24. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.24. 21:35

"Lepkék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
238393
Feltöltve
2016.04.24. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

238394

238398
Feltöltve
2016.04.24. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.24. 21:36

"Lepkék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
238395

238396

238397

238388
Feltöltve
2016.04.24. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.24. 21:34

"Lepkék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424297
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2020.11.14. 11:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/160 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.14. 11:04
2018. április

"Lepkék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424298
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2020.11.14. 11:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/200 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.14. 11:04
2018. április

"Lepkék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424299

530180
Feltöltve
2023.06.26. 14:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.26. 14:24

"Lepkék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
530181

Adalék vagy máshol

"Lepkék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
238389
Feltöltve
2016.04.24. 21:34
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.24. 21:34
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.07.01. 20:26
A "Lepkék" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.06.26. 14:24
2 új fotót töltöttem a "Lepkék" műlaphoz
20.11.14. 11:04
3 új fotót töltöttem a "Lepkék" műlaphoz
17.06.12. 23:42
TundeK62 publikálta "Lepkék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.