Zágráb (Zagreb), Trg maršala Tita

Alternatív, helyi címek:Povijest Hrvata
Angol cím:History of Croatians

Zágráb (Zagreb)
Trg maršala Tita
A Zágrábi Egyetem jogi karának épülete előtt.

Felállítás1970

Göröntsér Vera
2016.04.26. 18:11
Egyedülállóan szép, kiegyensúlyozott szobor várt Zágrábban, az egyetem előtt. Mivel egy olyan angol nyelvű leírást találtam, ami az anyák napjával összefüggésben mutatja be az alkotást és teljes történetét, úgy gondoltam, a közelgő ünnep megfelelő időpontot nyújt arra, hogy most vegyem sorra. Az ábrázolás egy szerény, méltóságteljes, de erős nőalakot mutat, aki a horvátok örökségét, hagyományát, identitását vigyázza.
Meštrović egy népviseletbe öltözött nőalak képében jeleníti meg az "anyát", aki ölében egy kőtáblát tart, a nép történelmének összefoglalója, a rajta lévő véset ennek címe rovásírással: Horvát történelem. Ez az, amiért az alkotás hazája szimbólumává vált.

Ennek az alkotásnak is megrendítő története van. Az eredeti példány 1932-ben készült, márványból az első Horvát Szobrászati Múzeum számára szánták. Már két év múlva Brac szigetére került, ill. innen Belgrádba , a királyi palota kertjébe egy "ideiglenes kiállításra". Vissza azonban nem adták.
A művész élete vége felé közeledve leveleket írva kérte, hogy alkotását adják vissza, kerüljön Horvátországba, ahová tartozik. Ez azonban nem járt sikerrel. Sem a Szerb Királyság ideje alatt, sem annak bukása után nem került vissza helyére a szobor.
1970-ben a Zágrábi Egyetem megalakulásának 300. évfordulója alkalmából öntötték ki bronzból a szobor bronz példányát és akkor helyezték el az egyetem jogi karának bejáratánál.
Források:
https://inavukic.com/2015/05/10/history-of-croatians-in-mothers-image/
http://www.zagrebacki.info/2012/04/povijest-hrvata.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ivan_Me%C5%A1trovi%C4%87#Legismertebb_m.C5.B1vei
http://www.the-athenaeum.org/art/detail.php?ID=223881
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2016.04.26. 18:11
There is a uniquely beautiful and balanced sculpture in front of the Zagreb University. It presents "...the Croatian homeland as a humble, dignified and a strong woman to whom he entrusts the keeping of Croatians’ heritage, tradition and identity." We can see a mother "holding a stone tablet on her lap, with 'History of Croatians' engraved in the old Croatian script Glagoljica on its spine". This sculpture become a symbol of Croatian Homeland.

The original marble sculpture was made in 1932, but two years later it was taken to the Royal Palace park in Belgrad, Serbia for a "temporary" exhibition. The original marble artwork is still in Belgrad.
You can read the details of its sad story here: https://inavukic.com/2015/05/10/history-of-croatians-in-mothers-image/

At the 300th anniversary of the foundation of Zagreb University (1970), a bronz copy was made and installed in front of the entrance of the Faculty of Law. This statue can be seen here.

Cím alapján hasonló

"Horvát történelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
238197
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.22. 21:29
2015. szeptember

"Horvát történelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
238191
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Göröntsér Vera 16.04.22. 21:26
2015. szeptember

"Horvát történelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
238194
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.22. 21:27
2015. szeptember

"Horvát történelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
238190

238193
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

238200
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.22. 21:30
2015. szeptember

"Horvát történelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
238196
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.22. 21:28
2015. szeptember

"Horvát történelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
238192
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.22. 21:26
2015. szeptember

"Horvát történelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
238195
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.22. 21:27
2015. szeptember

"Horvát történelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
238198
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.22. 21:29
2015. szeptember

"Horvát történelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
238201
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.22. 21:30
2015. szeptember

"Horvát történelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
238199
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2016.04.22. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.22. 21:29
2015. szeptember
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.04.26. 18:11
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Horvát történelem" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.