Nyékládháza, Szent István utca 58.

Nyékládháza
Szent István utca 58.
A katolikus templom udvarán.

Felállítás2015. augusztus 20.

Gönczi Róbert (fafaragó)

H.István
2016.05.22. 12:44
A szobor Gönczi Róbert nyékládházi fafaragó munkája, az önkormányzat kérte fel elkészítésére. Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén adják át. Az alkotás, a település első köztéri szobra a templom kertjében kapott helyet, de az utca felől lehet megközelíteni.
A kerítést a szobornál lebontották, így az alkotás inkább köztéri. Felette egy mívesen faragott tetőszerkezet védi az esőtől.

Egy részlet alkotó nyilatkozatából: „A megrendelő kérése az volt, hogy a múltat és a jelent mutassam be, az akkori és a mostani államiságot. A szobor első királyunkat ábrázolja, a karddal és az ország­almával, a mostani koronában. Az alkotást ölelő épület pedig a jelenkort és a múltat jeleníti meg. A hátulja gótikus stílusban készült, míg az elején a címerünk látható. S mindez a templomudvaron, hiszen Szent István vette fel a kereszténységet. Éppen ezért arra törekedtem, hogy a kereszténység és az államiság szimbólumai megjelenjenek”
Források:
http://www.erdon.ro/allamalapitonkat-faragta-meg-a-nyekladhazi-fafarago/2899731

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Gönczi Róbert (fafaragó)
Település
Nyékládháza
Feltöltő
Azonosító
236316
Feltöltve
2016.04.02. 11:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/40 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.04.02. 11:17

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Gönczi Róbert (fafaragó)
Település
Nyékládháza
Feltöltő
Azonosító
241154
Feltöltve
2016.05.22. 12:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.05.22. 12:09

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Gönczi Róbert (fafaragó)
Település
Nyékládháza
Feltöltő
Azonosító
241155
Feltöltve
2016.05.22. 12:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.05.22. 12:10

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Gönczi Róbert (fafaragó)
Település
Nyékládháza
Feltöltő
Azonosító
241156
Feltöltve
2016.05.22. 12:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.05.22. 12:10

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Gönczi Róbert (fafaragó)
Település
Nyékládháza
Feltöltő
Azonosító
241157
Feltöltve
2016.05.22. 12:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.05.22. 12:10

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Gönczi Róbert (fafaragó)
Település
Nyékládháza
Feltöltő
Azonosító
241158
Feltöltve
2016.05.22. 12:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.05.22. 12:11
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.05.22. 12:44
H.István publikálta "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.