Gyula
Archív képek
További képek a Fotólistában

A gyulai vár bejárata előtt áll.

Avatás1974. május 24.

Perczel Anna (építész, közreműködő)

TundeK62
2011.09.22. 15:29
A Munkaelosztó Bizottság négy művészt jelölt ki a pályázatra: Búza Barnát, Mihály Árpádot, Nagy Istvánt, és Tóth Bélát.
Pályázati felhívás : 1965. július 25.
Határidő: 1967. szeptember 16.
A zsűri 1968. szeptember 26-án bírálta el a terveket. Első díjat (egyben a megbízást) Tóth Béla kapott. II. díj: Mihály Árpád, III.díj Búza Barna

1969-ben, amikor már javában folyt a munka, akkor jöttek rá az illetékesek, hogy mivel az alkotás közvetlenül a vár elé kerül, műemléki környezetbe, meg kell kérdezni a műemléki hatóságokat. Az engedély meg is érkezett, ám az alkotómunka igen lassan haladt.
1971-ben zsűrizték az agyagmodellt, 1973 év elején az 1:1 léptékű gipszmodellt. Közben a szobrász építész közreműködését is javasolta.
A bronz lovasszobrot végül 1974. március elsején vették át műszakilag.
Az avatás pontos dátumáról nincs információ, de minden bizonnyal az is 1974.
Forrás: Szoborpályázatok 1950-2000 (176-177.p.) alapján
Benkő Gabriella Emese
2020.04.03. 20:06
"SZOBOR AVATÁS. Ma. május 24-én. 16 órakor leplezik le Tóth Béla „Végvári vitéz” című lovasszobrát, a gyulai vár előtt. Az avató beszédet Dér Lajos tanácselnök-helyettes mondja. " [1]

"Szoboravatás Gyulán
Jubileumi évvé nyilvánították az 1974- es esztendőt Gyulán, minthogy e fürdőváros most ünnepli fennállásának 780. évfordulóját, októberben pedig felszabadulásának 30. évfordulóját. A jubileum tiszteletére rendezett ünnepségsorozat keretében pénteken a középkori vár előtti téren leleplezték Tóth Béla szobrászművész Végvári vitéz című lovas szobrát. A díszünnepségen Dér Lajos, a Gyulai Városi Tanács elnökhelyettese mondott beszédet. Részt vett a szoboravatáson Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, továbbá a párt- és a társadalmi szervek számos képviselője. " [2]
Források:
[1] https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1974_05/?pg=219&layout=s
[2] https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarHirlap_1974_05/?pg=340&layout=s

Normál és archív fotók

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
10865
Feltöltve
2008.10.25. 22:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.10.25. 22:27

10866

10867
Feltöltve
2008.10.25. 22:28

I.Cs. 08.10.25. 22:28

10868

10869
Feltöltve
2008.10.25. 22:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.10.25. 22:29

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
10870
Feltöltve
2008.10.25. 22:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.10.25. 22:30

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
18700
Feltöltve
2009.05.16. 19:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.05.16. 19:11

18701

24564
Feltöltve
2009.08.09. 18:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.08.09. 18:34

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
128051
Feltöltve
2013.01.03. 00:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.03. 00:08

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
153888
Feltöltve
2013.12.15. 23:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/8 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.15. 23:40

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
153887
Feltöltve
2013.12.15. 23:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/10 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.15. 23:38

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
153886
Feltöltve
2013.12.15. 23:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/20 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.15. 23:37

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
153885
Feltöltve
2013.12.15. 23:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/25 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.15. 23:36

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
153884
Feltöltve
2013.12.15. 23:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/20 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.15. 23:36

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
198162
Feltöltve
2015.03.09. 22:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.09. 22:00

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
198163
Feltöltve
2015.03.09. 22:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.09. 22:00

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
198164
Feltöltve
2015.03.09. 22:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.09. 22:02

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
198165
Feltöltve
2015.03.09. 22:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.09. 22:03

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
295469
Feltöltve
2017.11.11. 20:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.11. 20:48

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
295470
Feltöltve
2017.11.11. 20:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.11. 20:49

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
324504
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2018.09.17. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.09.17. 21:42
2016. december

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
345137
Feltöltve
2019.03.06. 20:59
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.06. 20:59

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
345138
Feltöltve
2019.03.06. 20:59
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.06. 20:59

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
345139
Feltöltve
2019.03.06. 21:00
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.06. 21:00

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
345140
Feltöltve
2019.03.06. 21:00
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ42/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.06. 21:00

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
345143
Feltöltve
2019.03.06. 21:06
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ51/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.06. 21:06

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
412637
Feltöltve
2020.08.08. 16:10
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/25 • 3.5mm • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.08.08. 16:10

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
412638
Feltöltve
2020.08.08. 16:10
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/25 • 3.5mm • ISO158

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.08.08. 16:10

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
412639
Feltöltve
2020.08.08. 16:10
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/25 • 3.5mm • ISO130

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.08.08. 16:10

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
412640
Feltöltve
2020.08.08. 16:10
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/50 • 3.5mm • ISO111

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.08.08. 16:10

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
412641
Feltöltve
2020.08.08. 16:10
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/100 • 3.5mm • ISO196

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.08.08. 16:10

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
412642
Feltöltve
2020.08.08. 16:10
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/20 • 3.5mm • ISO154

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.08.08. 16:10

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
434040
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.22. 18:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.22. 18:50
2015. szeptember

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
434041
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.22. 18:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.22. 18:50
2015. szeptember

Archív fotók

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

1988.
Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
140681
Forrás
Képeslap
Évszám
1988
Feltöltve
2013.06.13. 12:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.06.13. 12:58
1988, Archív felvétel
1988.

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

1978.
Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
162330
Forrás
Képeslap
Évszám
1978
Feltöltve
2014.04.11. 11:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.04.11. 11:47
1978, Archív felvétel
1978.

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Orig: Nagy Gyula
Kép: 60076
Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
172034
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.07.14. 23:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.14. 23:11
Archív felvétel
Orig: Nagy Gyula
Kép: 60076

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
173981
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1985. november-december
Évszám
1985
Feltöltve
2014.07.28. 15:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.28. 15:10
1985, Archív felvétel

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

"Lovas szobor Gyulán, a vár bejáratánál: Végvári vitéz Tóth Béla szobrászművész alkotása....
Fotó: Martin Gábor"
Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
261120
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1978. december 3. (33. évfolyam, 285. szám)
Évszám
1978
Feltöltve
2016.12.06. 15:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.06. 15:13
1978, Archív felvétel
"Lovas szobor Gyulán, a vár bejáratánál: Végvári vitéz Tóth Béla szobrászművész alkotása....
Fotó: Martin Gábor"

Adalék vagy máshol

"Végvári vitéz" c. alkotás fotói

Lyukkamerával készűlt felvétel, talán kicsit más mint a "hagyományos" szoborábrázolás.
Alkotó
Tóth BélaPerczel Anna (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
20063
Feltöltve
2009.06.09. 12:34
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.06.09. 12:34
Lyukkamerával készűlt...Teljes szövegLyukkamerával készűlt felvétel, talán kicsit más mint a "hagyományos" szoborábrázolás.Kevesebb szöveg
Összesen 41 fotó

Műlap története

22.10.15. 08:46
Megérintettem a "Végvári vitéz" alkotást
22.07.10. 12:56
Megérintettem a "Végvári vitéz" alkotást
21.02.22. 18:50
2 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
20.08.08. 16:10
6 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
20.04.03. 20:06
A "Végvári vitéz" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.24. 16:49
Megérintettem a "Végvári vitéz" alkotást
19.03.06. 21:06
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
19.03.06. 21:00

19.03.06. 20:59

18.12.31. 13:30
Megérintettem a "Végvári vitéz" alkotást
18.09.17. 21:42
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
17.11.11. 20:49
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
17.11.11. 20:48
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
16.12.06. 15:13
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
16.08.16. 16:29
Megérintettem a "Végvári vitéz" alkotást
15.03.09. 22:03
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
15.03.09. 22:02
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
15.03.09. 22:00

14.07.28. 15:10
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
14.07.14. 23:11
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
14.04.11. 11:47
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
13.12.15. 23:40
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
13.12.15. 23:38
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
13.12.15. 23:37
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
13.12.15. 23:36

13.06.13. 12:58
1 új fotót töltöttem a "Végvári vitéz" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.