Gödi Fészek emlékmű

Dunakeszi, Pesti út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Dunakeszi
Pesti út
A Rév köz és a 2-es főút találkozásánál állt az emlékmű.

Felállítás1973. szeptember 9.

Ády
2016.04.04. 12:22
Az alkotást a Gödi fészek emlékére állították 1973-ban. Az áttört vörös csillaggal és egy idézettel díszített mészkő obeliszket, Nagy István János szobrászművész készítette.
Az emlékművet a rendszerváltás után lebontották.

2009-ben ez obeliszk darabjaiból (az ötágú csillag eltávolításával) új emlékművet hoztak létre, ami Göd várossá avatásának tizedik évfordulójára készült és a városház udvarán állították fel. Ha valaki erre jár, hozza el nekünk.

Idézet az emlékművön:
"Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent."
(József Attila)

A Gödi Fészek:
"Alsógöddel, Göddel kapcsolatban megemlíthető a Gödi (partifecske-) Fészek is. Történetünk a múlt század első negyedének végére nyúlik vissza. A Munkás Testedző Egyesület (MTE) turistaszakosztálya új telephelye az 1923. június 24-i „forrásfoglalást” követően lett a közgazdaságilag Dunakeszi külterületéhez tartozó homok bányagödörben jellemzően faházas nyaraló táborként kialakítva. Ide a munkás-proletár ifjúság Dunakeszi Műhely-telepig vagy Alsógödig utazott vonattal, de pénz híján idegyalogoltak a Megyeri csárdától, de még Rákospalotáról is. Voltak olyanok is, akik kerékpárral érkeztek, valamint sokan csónakon eveztek fel Pestről.
A neve a parti fecskék homokfalba vájt fészkei után lett Gödi (fecske-) Fészek. Névében a Göd csak a legközelebbi vasútállomás miatt szerepelt. A Fészek partja a többi strandtól eltérően ingyenes volt. Megfordult itt József Attila és Kassák Lajos is. Későbbi neve Vörös Meteor üdülőtelepe volt...."

Kicsit gondban vagyok a paraméterezéssel, mert lebontott, de részben áthelyezett is.
Források:
http://szodihelytortenet.hu/Home/Documents/PDF/Meselo_Godi_Kepes_Levelezolapok_ajanlo.pdf
További linkek
Nagy István János szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/nagy-istvan-janos-5688

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Gödi Fészek emlékmű" c. alkotás fotói

Az átalakított emlékmű a városház udvarán.
Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
235455
Forrás
http://www.dkvk.hu/index.php?page=szobrok&start=20&kvaros=&knev=&idje=&kcim=&kalkoto=&kjellege=&ktemaja=&kstilusa=
Feltöltve
2016.03.24. 15:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.24. 15:50
Az átalakított emlékmű a városház udvarán.

"Gödi Fészek emlékmű" c. alkotás fotói

Az átalakított emlékmű a városház udvarán.
Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
235454

Archív fotók

"Gödi Fészek emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
235457
Forrás
Dolgozók Lapja, 1973. szeptember 11. (26. évfolyam, 212. szám)
Évszám
1973
Feltöltve
2016.03.24. 15:53
Képinfó
Archív fotó

Ády 16.03.24. 15:53
1973, Archív felvétel

"Gödi Fészek emlékmű" c. alkotás fotói

(Gábor Viktor felvétele)
Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
392477
Forrás
Pártélet, 1973. október 1. (18. évfolyam, 10. szám)
Feltöltve
2020.01.22. 12:25
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.01.22. 12:25
Archív felvétel
(Gábor Viktor felvétele)

Adalék vagy máshol

"Gödi Fészek emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunakeszi
Feltöltő
Azonosító
235456
Forrás
Dolgozók Lapja, 1973. szeptember 11. (26. évfolyam, 212. szám)
Évszám
1973
Feltöltve
2016.03.24. 15:53
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.24. 15:53
1973, Archív felvétel
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.01.22. 12:25
1 új fotót töltöttem a "Gödi Fészek emlékmű" műlaphoz
16.04.04. 12:22
Ády publikálta "Gödi Fészek emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.