Miskolc, Palóczy utca 4.

Miskolc
Palóczy utca 4.
A Zeneiskola előtt

Felállítás2016. március 11.

Kiss Katalin
2016.03.16. 18:45
Miskolcon a Zeneiskola előtt egész alakos Egressy Béni szobrot avattak a március 15-i ünnepségeket megelőzően.

A szobor Egressyt reformkori öltözékben, karddal az oldalán és könyvvel a kezében ábrázolja. Mint Jankovics Marcell fogalmazott, “ökölbe szorított bal kezében benne van, amit ez az ember életében képviselt”.

Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotásaiból kiállítás is nyílt Miskolcon, a tárlat április 16-ig látható a Feledy-házban.

Egressy Béni Sajókazincon született 1814-ben. Szülőfaluját először Egressyfalvának akarták nevezni, de ez nem valósult meg. Később Barcikával egyesült, és a két anyaközségből jött létre Kazincbarcika város.
Az országban számos iskola - főleg zeneiskolák - választották névadójuknak Egressy Bénit, aki Vörösmarty Mihály Szózat című versének megzenésítésével szerzett országos ismertséget, 1843. május 10-én mutattak be a Nemzeti Színházban, de ő volt Petőfi Sándor verseinek első megzenésítője is.

1848-49-es szabadságharcban is harcolt, Kápolnánál meg is sebesült.
A komáromi harcok idején írta - a várnál - a Klapka-indulót

Egressy 50-nél több színdarabot és 19 operaszöveget fordított magyarra.
Fiatalon, 37 évesen tüdőbetegségben hunyt el 1851-ben Pesten.

Egressy Béni születésének 200. évfordulójára emlékbélyeget adtak ki.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Egressy_B%C3%A9ni#/media/File:Egressy_B%C3%A9ni_kis%C3%ADv.jpg
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Egressy_B%C3%A9ni
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91_P%C3%A1l
http://www.egressy-erkelzeneiskola.sulinet.hu/elerhetoseg.html#page=Egressy

Kiss Katalin műlapja

Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234822
Feltöltve
2016.03.18. 18:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:27

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234811
Feltöltve
2016.03.18. 18:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:25

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234814
Feltöltve
2016.03.18. 18:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ100/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:25

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234815
Feltöltve
2016.03.18. 18:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ110/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:25

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234812
Feltöltve
2016.03.18. 18:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ110/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:25

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234824
Feltöltve
2016.03.18. 18:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/160 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:34

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234817
Feltöltve
2016.03.18. 18:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ100/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:26

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234820

234819
Feltöltve
2016.03.18. 18:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ90/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:26

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234818
Feltöltve
2016.03.18. 18:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:26

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234823
Feltöltve
2016.03.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ100/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:29

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
234821
Feltöltve
2016.03.18. 18:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.03.18. 18:27

"Egressy Béni" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
422775
Fotózva
2019. március
Feltöltve
2020.11.02. 14:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/800 • 6.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.02. 14:58
2019. március
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.11.02. 14:58
1 új fotót töltöttem az "Egressy Béni" műlaphoz
20.10.28. 08:35
Az "Egressy Béni" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.16. 18:45
Kiss Katalin publikálta "Egressy Béni" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.