Vörösmarty Mihály-emlékmű

Budapest, V. kerület, Vörösmarty tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Vörösmarty tér
A tér középső részén áll.

Felállítás1908. május 24.

Márkus Géza (építész, közreműködő)

Neszták Béla
2008.10.24. 10:32
A talpazat 23 tömbből - haraszti mészkő - épült (160-460 cm). Vörösmarty ülő szobra carrarai márványból készült, és 330 cm magas. Körülötte a társadalom minden rétegének képviselői állnak. A bal sarokban a Szózat megcsendülésére a munkás leteszi pörölyét, átöleli a feleségét és a kisfiát. Egy kislány bokrétát tart, baljával megfogja a füzért tartó nő kezét, mellette díszmagyar-ruhás férfi, akihez leányka simul. Jobb oldalt nőalak, karján csecsemővel, előtte iskolásfiú. Öreg paraszt botjára támaszkodik, mellette zászlótartó. Kisdiák énekel. A szélen földműves és parasztlány áll. Hátul ülő úrilány és felnőtt diák, mellettük pásztorfiú. A jobb oldalon párja egy parasztlány. Matrona unokájával. A mellékalakok 275 cm-esek. A szoborcsoportok 21 db carrarai márványtömbből állnak.
Felirat: (Rákosi Jenő indítványára) 'Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar.'
ocsovai andrás
2010.07.21. 00:13
'... Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, ...'

Ki gépével fotózta a „Vörösmarty Mihály - szoborcsoportot” – talán nem tudhatta, hogy az más „szoborlap” témát is rejteget. A fotós a táj fölé szállt pilóta szemével nézte azt.

Pedig a „Zászlóhordozó diák” alakja egy szobrász szobra. Egy érdekes életútú, félig magyarrá váló finn szobrász arcélét több évtizede hordozó valóság, másnak- részlet, „térkép”.

Yrjö Liipola

Üldözték az oroszok, cárostól. Menekülnie kellett hazájából, hazánkba menekültként érkezett, 1904.-ben
Szobrászatot tanult, a császár megvásárolta kiállított alkotását és beszélgetett vele.
Lakott a fővárosban, élt Szolnokon, szerette Erdélyt.
A szobrászat mellett finnre fordította - mások mellett - Móricz Légy jó mindhalálig-ját.
A szobrászat és az irodalmi munka mellett 1925-től 1934-ig Finnország konzulja hazánkban, 1935 és 1937 között hazánk konzulja Finnországban.
Tanult Turkuban, Firenzében, Berlinben és Párizsban.
1934-ig élt hazánkban és több mint száz művet alkotott.
Magyar nyelvű könyvtárát a finn közművelődésre hagyományozta.

Az emlékező utókor emléktáblája a szoborcsoport talapzatán, szobra előtt látható.
http://www.finland.hu/public/default.aspx?contentid=167943&nodeid=39306&contentlan=28&culture=hu-HU

Egy néhány sor életéről, ( A megjelenő lapon keresd ezt a címet - Erdély és Fennoskandia):
'Benedekné dr. Szőke Amáliával Tófalvi Zoltán beszélgetett

...'- 'A finn képzőművészek 1907-ben mutatkoznak be először magyarországi kiállításon. A hatás óriási volt. Gallén Kallelát állami nagy aranyéremmel tüntették ki' - olvasom Erdély és Fennoskandia című kötetében. Ma már kultúrtörténeti kuriózum, hogy két finn képzőművész éveket, évtizedeket töltött a század eleji Magyarországon, és gyakran megfordultak Erdélyben is.

- Századunk első felében Yrjö Liipola (1881-1971) finn szobrászművész volt az, aki valóban kitűnően ismerte nemcsak Magyarországot, hanem Erdélyt is. 1904-ben politikai menekültként került Magyarországra. Itt tárt karokkal fogadták. Liipola legkedveltebb tartózkodási helye Körösfő volt. Annyira azonosult Kalotaszeg népével, hogy gróf Zichy György budapesti festőművésszel közösen együtt aratott a körösfőiekkel. A bánffyhunyadi vásárra népviseletbe öltözve mentek el, senki nem ismerte fel, hogy nem odavalósiak. 1908-ban Siklódy Lôrinc, székely szobrász barátja meghívta Borszékre. Vonattal indultak Kolozsvárról, és megérkeztek... Szovátára. Három hetet töltöttek Szovátán. A Medve-tóról, a sósvíz gyógyító hatásáról, a világon szinte egyedülálló heliotermikus mechanizmusról olyan alapossággal írt, hogy a balneológusok is gyakran idézik. Liipola Borszéken mintázta meg a fejszéjét fenő székely favágó alakját, amelyet egy budapesti tárlaton Ferenc József vásárolt meg tőle, személyesen is elbeszélgetett a tehetséges, fiatal szobrásszal.

Yrjö Liipola (Yrjö a magyar Györgynek felel meg - T. Z.) ugyanúgy beépült a magyar képzőművészeti életbe, mint a másik finn politikai menekült, Gellén-Kallela. A finn képzőművészek 1907. évi budapesti kiállításáról írta Lyka Károly: '...minden festés, szobor csupa szófukarság, mintha csak akkor ejtenének ki egy-egy mondatot, ha abba belefoglalhatnak egy egész hónapra való mondanivalót. Az egész terem rendületlenül komoly, de nem komor. (...) Jókedv nincs itt - érthető, hisz akkor még orosz járom nyomta őket -, de alig van bánat is. Valamely férfias elhatározottság az alapvonás.' ...
link

Az őt megformázó művészről és alkotásairól, a korról itt ( Az írásban szerepel Kallós 'Férfi fej' alkotásáról készült kép alapján nagy valószínűséggel szintén Liipola volt a modell.):
link

A témáról műlapot készíteni nem lehet, mert az, az emlékmű „darabolását” okozná. Az élet – az utókor emlékezői – Liipola emléktáblájával ezt figyelmen kívül hagyta. Megtehették – szerencsénkre.
ocsovai andrás
2015.05.09. 22:12
1908-ban így látták:

"1908 | Május
A budapesti Vörösmarty-szobor

Monumentális márványtömbökbe faragott új emlékművel emelt méltó művészi emléket a nemzeti kegyelet Vörösmarty Mihálynak. Kifejező megörökítést nyert e szoborban a magyarság nemzeti imádsága: a „ Szózat”. Költészet és művészet, haladás és dicsőség sugárzik felénk a költő nemes szépségű szobráról.

Emléke volt már eddig is a nagy költőnek Székesfehérvárott, báró Vay Miklós készítette, sokkal több ambiczióval, mint művészettel. Az új szobor a modern művészet gazdag és ritmikus vonalrendszerével, üde, friss hangulatával meleg, szubjektiv érzéseket tud fakasztani lelkünkben. Szerencsés és ötletes az alapgondolat s hasonló a művészi megoldása. Elrendezése szerves, egységes tolmácsolója annak az érzésnek, melylyel a magyar nemzet a Szózat nagy költője iránt mindenkor viseltetett.

Nem is annyira Vörösmartynak, az embernek megörökítése a szobor, mint inkább a „ Szózat „ beszédes szimboluma. Szobrászati szempontból Vörösmarty képmása nincsen hangsulyozva. A költő alakja inkább csak psychologiai kapocs gyanánt szerepel: az alapgondolat művészi járuléka."

Itt:http://www.huszadikszazad.hu/1908-majus/kultura/a-budapesti-vorosmarty-szobor
ratonyi
2017.01.15. 14:43
A szoborpályázatra beérkezett művekből 1902-ben kiállítást rendeztek az iparcsarnokban. A Vasárnapi Újság 1902. szeptember 28-i (39.) és október 5-i (40.) számában sok tervről közöl fotót. Elképzelhető, hogy többről is született képeslap, javaslom nézd végig a VÚ két számát, elérhető digitalizálva is.
Rolf Singer
2019.12.05. 18:14
Egy kis korabeli kritika (Fehérvárról):

Miután Bory Jenőt megbízták a vízivárosi templom megtervezésével, 1908 októberében egy önálló kiállítást rendezett a Szent István teremben, a plébánia építésének javára - az eseményen részt vett Prohászka Ottokár is, aki egyenesen Michelangelóhoz hasonlította a fiatal művészt.[1] A püspök szavait így kommentálta a Fejérmegyei Napló: "Szinte megdöbbentünk ezek a szavaknak nagy és mély jelentőségétől s azért újra és újra a legnagyobb szeretettel kérjük városunk s a vidék közönségét: becsüljük meg a magunk emberét. Igazi magyar művészünk oly kevés van, hogy lámpával kell őket keresnünk. Mikor a legkiválóbbnak hirdetettek egyike csak olyat tud alkotni, mint a budapesti Vörösmarty-szobor, akkor nekünk meg kell becsülnünk az olyan embert, aki 26 éves korában, négy évi szobrászkodás után az avatottak ajkáról csak magasztalót hallhat."[2]
Források:
[1] Magony Imre: Bory Jenő munkásságának korabeli sajtóvisszhangja (Alba Regia 39. [2010] , 247. o.)
[2] Fejérmegyei Napló. 1908. október

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10805
Feltöltve
2008.10.24. 10:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.24. 10:17

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10806
Feltöltve
2008.10.24. 10:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.24. 10:18

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
28289
Feltöltve
2009.09.15. 13:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.09.15. 13:36

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
28290
Feltöltve
2009.09.15. 13:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.09.15. 13:39

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
28291
Feltöltve
2009.09.15. 13:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.09.15. 13:40

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61003
Feltöltve
2010.07.19. 12:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.07.19. 12:54

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61004
Feltöltve
2010.07.19. 12:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.07.19. 12:55

95288
Feltöltve
2011.09.26. 16:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.09.26. 16:20

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
95289
Feltöltve
2011.09.26. 16:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.09.26. 16:21

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
171570
Feltöltve
2014.07.12. 16:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.12. 16:14

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
171571
Feltöltve
2014.07.12. 16:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.12. 16:15

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198882
Feltöltve
2015.03.17. 17:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.17. 17:37

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198884
Feltöltve
2015.03.17. 17:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.17. 17:38

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198885
Feltöltve
2015.03.17. 17:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

198886
Feltöltve
2015.03.17. 17:39

Göröntsér Vera 15.03.17. 17:39

215419
Feltöltve
2015.08.22. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 21:33

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198887
Feltöltve
2015.03.17. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.17. 17:39

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215416
Feltöltve
2015.08.22. 21:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 21:31

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198883
Feltöltve
2015.03.17. 17:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.17. 17:38

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215422
Feltöltve
2015.08.22. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 21:35

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281139
Feltöltve
2017.06.11. 04:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ71/10 • 1/3200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szeifert Natália 17.06.11. 04:08

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215420
Feltöltve
2015.08.22. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 21:34

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375887
Feltöltve
2019.09.25. 23:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ35/10 • 1/800 • 9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:12

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375888
Feltöltve
2019.09.25. 23:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ50/10 • 1/320 • 20.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:12

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375889
Feltöltve
2019.09.25. 23:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ35/10 • 1/800 • 8.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:12

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375890
Feltöltve
2019.09.25. 23:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ45/10 • 1/320 • 18.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:12

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375891
Feltöltve
2019.09.25. 23:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/800 • 5.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:12

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375892
Feltöltve
2019.09.25. 23:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ40/10 • 1/1000 • 11mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:12

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375893
Feltöltve
2019.09.25. 23:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/1250 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:12

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375894
Feltöltve
2019.09.25. 23:12
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ63/10 • 1/500 • 31.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:12

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375895
Feltöltve
2019.09.25. 23:15
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/200 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:15

375896

375897
Feltöltve
2019.09.25. 23:15
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ40/10 • 1/1250 • 11.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:15

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375898

375899

375900
Feltöltve
2019.09.25. 23:15
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ45/10 • 1/800 • 16.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.09.25. 23:15

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400620
Feltöltve
2020.03.25. 12:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.25. 12:40

400621

400622

Az alkotók nevei a talapzaton

215418
Feltöltve
2015.08.22. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 21:33
Az alkotók nevei a talapzaton

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Emléktábla
Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
89541
Fotózva
2010. november
Feltöltve
2011.07.16. 13:26
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ28/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.07.16. 13:26
2010. november
Emléktábla

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61005
Feltöltve
2010.07.19. 12:55
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1538 • ISO113

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.07.19. 12:55

Archív fotók

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap 1908.
Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
113370
Évszám
1908
Feltöltve
2012.06.29. 20:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.06.29. 20:23
1908, Archív felvétel
Képeslap 1908.

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap 1908.
Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102430
Évszám
1908
Feltöltve
2012.01.04. 12:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.01.04. 12:50
1908, Archív felvétel
Képeslap 1908.

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

1913
Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
165878
Forrás
Képeslap
Évszám
1913
Feltöltve
2014.05.16. 14:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.16. 14:47
1913, Archív felvétel
1913

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap 60-as évek
Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90959
Feltöltve
2011.08.03. 15:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.08.03. 15:17
Archív felvétel
Képeslap 60-as évek

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap. 1960-as évek
Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
95287
Évszám
1960
Feltöltve
2011.09.26. 16:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.09.26. 16:16
1960, Archív felvétel
Képeslap. 1960-as évek

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10807
Feltöltve
2008.10.24. 10:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.24. 10:19
Archív felvétel

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10809
Feltöltve
2008.10.24. 10:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.24. 10:20

10808

1986.

181785
Forrás
Képeslap
Évszám
1986
Feltöltve
2014.10.01. 14:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.10.01. 14:36
1986, Archív felvétel
1986.

Adalék vagy máshol

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197343
Forrás
Vasárnapi Ujság 55. évfolyam 22. szám 433. oldal
Feltöltve
2015.03.02. 11:51
Képinfó
Avatást látunk
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.02. 11:51
Archív felvétel

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197344
Forrás
Vasárnapi Ujság 55. évfolyam 22. szám 438. oldal
Feltöltve
2015.03.02. 11:52
Képinfó
Avatást látunk
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.02. 11:52
Archív felvétel

"Vörösmarty Mihály-emlékmű" c. alkotás fotói

Így néz ki télen
Alkotók
Kallós EdeTelcs EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10827
Feltöltve
2008.10.24. 12:47
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.24. 12:47
Így néz ki télen
Összesen 54 fotó

Műlap története

23.09.30. 14:37
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
23.09.05. 13:32
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
22.12.17. 17:10
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
22.11.22. 14:43
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
22.02.13. 10:41
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
21.04.05. 15:23
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
20.03.25. 12:45
A "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.03.25. 12:40
3 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlaphoz
19.12.05. 18:14
A Közösség megszavazta a Vörösmarty Mihály-emlékmű műlapon várakozó szerkesztést
19.09.25. 23:15
6 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlaphoz
19.09.25. 23:12
8 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlaphoz
19.07.02. 22:51
A "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.02. 22:50
A "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.09. 16:55
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
18.11.23. 17:22
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
18.11.12. 18:15
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
18.10.30. 15:02
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
17.06.13. 12:37
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
17.06.11. 04:08
1 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlaphoz
16.03.13. 12:49
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
15.12.24. 11:00
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
15.08.28. 17:40
A "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.22. 21:35
1 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlaphoz
15.08.22. 21:34
1 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlaphoz
15.08.22. 21:33

15.08.22. 21:31
1 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlaphoz
15.06.07. 14:13
Megérintettem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" alkotást
15.03.17. 17:39
1 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlaphoz
15.03.17. 17:39
1 új fotót töltöttem a "Vörösmarty Mihály-emlékmű" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.