Török Ignácz szobra

Balatonfenyves, Kölcsey Ferenc utca 27

Balatonfenyves
Kölcsey Ferenc utca 27
A községháza épületével szemben, az új emlékparkban.

Felállítás2011. október 6.

Nagy János (fafaragó)

Móritz István
2016.03.16. 20:34
Balatonfenyvesen 2011 augusztusában Tapolcai Sándor helyi fafaragó szervezésében megrendezésre került a hagyományos fafaragó tábor. Az alkotótábor résztvevői ekkor készítették el a tizenhárom aradi vértanú és Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök fából készült szobrát. Török Ignácz szobrát Nagy János fafaragó készítette. A szobor egy embernagyságú fatörzsből készült, melynek felső részén Török Ignácz portréja került megformázásra, alatta pedig a neve olvasható. A szoborpark ünnepélyes avatására 2011. október 6-án került sor.
Török Ignáczról így ír a Wikipédia: "1848 októberében a Komáromi várban szolgált, ekkor a vár teljes állománya csatlakozott a honvédekhez. 1848-1849 telén Komáromban a vár erődítését, kiépítését szervezte meg. Windisch-Grätz sikerei után Komárom parancsnokát, Majthényit, aki a vár átadására készült, a vár tisztjei lemondásra kényszerítették, és a parancsnokságot a legidősebb tisztre, Török Ignáczra ruházták. A döntést a kormány megerősítette, és január 28-án tábornokká nevezték ki. 1849 áprilisában posztjáról Lenkey János váltotta le. A kormány utasítására a júniusban a felszabadított Budára rendelték, hogy a Hentzi által épített budai erősítések lerombolását vezesse, majd Szegedre, hogy a Tisza jobb partján sáncokat emeljen. Török Ignácz a hadbíróság előtt magyarságával igazolta a tettét – „Lelkismeretem felment engem”. A hadbíróság kötél általi halálra ítélte, hatodikként (kötél által kivégzettek között másodikként) végezték ki."
Források:
http://www.balatonfenyves.hu/fenyves1/index.php/hu/component/k2/item/100-szoborpark-avat%C3%A1s-20111006
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6r%C3%B6k_Ign%C3%A1c
Könyvtár, Balatonfenyves
(Fenyvesi Újság, 2011. október)
http://www.balatonfenyves.hu/fenyves1/index.php/hu/onkormanyzat/letoeltesek-dokumentumok/cat_view/16-dokumentumtar/14-fenyvesi-ujsag/15-2011-ev?start=8

Cím alapján hasonló

"Török Ignácz szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy János (fafaragó)
Település
Balatonfenyves
Feltöltő
Azonosító
233997
Feltöltve
2016.03.10. 00:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.03.10. 00:15

"Török Ignácz szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy János (fafaragó)
Település
Balatonfenyves
Feltöltő
Azonosító
233998
Feltöltve
2016.03.10. 00:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/40 • ISO64

233999

234000

234062
Feltöltve
2016.03.10. 21:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.03.10. 21:29

"Török Ignácz szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy János (fafaragó)
Település
Balatonfenyves
Feltöltő
Azonosító
234063
Feltöltve
2016.03.10. 21:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.03.10. 21:30
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.03.16. 20:34
A közösség publikálta Móritz István "Török Ignácz szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.