Sikorski Tádé-emléktábla

Pécs, Zsolnay Vilmos utca 39

Pécs
Zsolnay Vilmos utca 39
Zsolnay Kulturális Negyed; Balokány Kapu Ledina kapu (Felsővámház u....Teljes szövegZsolnay Kulturális Negyed; Balokány Kapu Ledina kapu (Felsővámház u. 52.) Major utcai kapu (Major u. 21.)Kevesebb szöveg

Felállítás2010


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dr. Pinczés Sándor
2016.03.19. 23:12
Nem a múzeumban, hanem annak szabadon látogatható előterében helyezték el az emléktáblát.

Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa volt. Ennek keretében nyílt meg a Zsolnay örökséget bemutató és ápoló Zsolnay Kulturális Negyed - amely ma már 2014-es kinyilvánítás alapján "hungarikum". Első intézménye a Gyugyi-gyűjtemény, melynek megnyitója alkalmával magas rangú vendégek részvételével avatták föl az emléktáblát.
A Zsolnay család nagy egyetértésben alkotta világhírű, összetett művét, mely az agyagművészet műszaki fejlesztésétől új anyagok és technológiák bevezetésén keresztül a legmagasabb szintű esztétikai-művészeti megvalósításig ölelte föl tevékenységüket. Az általuk készített kerámiákat széles körben alkalmazták építészek.
A Zsolnay családba Sikorski, mint építész került, feleségül véve Zsolnay Júliát és a gyár művészeti vezetőjeként tevékenykedett.
A Gyugyi-gyűjtemény 2010. szeptember 1-től látogatható.

Az emléktáblán olvasható szöveg:
SIKORSKI TÁDÉ
1852-1940
KIVÁLÓ LENGYEL ÉPÍTÉSZ ÉS IPARMŰVÉSZ.
ZSOLNAY JÚLIA FÉRJE, A ZSOLNAY GYÁR
EGYKORI MŰVÉSZETI IGAZGATÓJA

A TÁBLÁT ÁLLÍTTATTA A PÉCSI LENGYEL ÖNKORMÁNYZAT
TERVEZTE ÉS KIVITELEZTE K. KRAWCZUN HALINA KÉPZŐ-, ÉS IPARMŰVÉSZ
Források:
http://www.partyzoo.hu/magazin/2010-09-05-zsolnay-aranykora-megnyilt-a-gyugyi-gyujtemeny



Cím alapján hasonló

"Sikorski Tádé-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
233955
Fotózva
2010. november
Feltöltve
2016.03.09. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.09. 22:35
2010. november

"Sikorski Tádé-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
233956
Fotózva
2010. november
Feltöltve
2016.03.09. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.09. 22:35
2010. november

"Sikorski Tádé-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
233957
Fotózva
2010. november
Feltöltve
2016.03.09. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ34/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.09. 22:35
2010. november
Összesen 3 fotó

Műlap története

16.03.20. 18:44
A "Sikorski Tádé-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.19. 23:12
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Sikorski Tádé-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.