Budapest, XI. kerület, Etele út 3.

Budapest
XI. kerület, Etele út 3.
A Boldog Meszlényi Zoltán-templomban az oltár fölött

Felállítás2014. október 31.

Jahoda Róbert (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2016.03.16. 20:25
Az oltár fölötti Golgota lehet folytatása a templom melletti keresztútnak is, mert a kálváriák végén általában megtalálható a három kereszt Jézussal és a két latorral. Itt csak egy kereszt, Jézus keresztje van. Ezen a kereszten a még élő, nem a meghalt Jézus látható.
Nekem ez a régi szepességi templomokat juttatja eszembe, ahol a Golgota - a három kereszt, és Jézus keresztjénél Mária és Magdolna alakja - a szentély előtt a mennyezetre vannak felfüggesztve.
„A szentély előtti, északi oldal kiemelt jelentőségű; a tér főtengelyének lezárásaként a Golgotát ábrázolja áttört, látszóbeton „lepelfal” formájában. Az előregyártott, függesztett elemekből álló, 9 magas, mindössze 6 cm vastag szerkezeten negatív kivágásban jelenik meg a Kálvária-domb és a kereszt sziluettje, körülötte a szabályos raszter szerint lyuggatott körök a nézelődő sokaságot, vagy akár a ma emberét, a gyülekezetet is jelképezhetik.”
„A kereszt-kivágat elé került a pályázaton kiválasztott fiatal szobrász, Tóth Dávid fa korpusza, amely a megszokottól eltérően felfelé tekint, felette az Atya tenyerével. „A ma emberét határozottabban kell szembesíteni a megváltás drámájával” – vallja az építész” „az Atya keze – akaratának elfogadását ábrázolva, a drámai pillanat kifejezéséhez az élő fa és a beton kontrasztját hívták segítségül a tervezők.”
Források:
http://epiteszforum.hu/tatongo-terbol-szent-hely-kelenfold-uj-plebania-temploma

Cím alapján hasonló

"Golgota" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233721
Feltöltve
2016.03.06. 16:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/70 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.06. 16:43

"Golgota" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233722

233723

233724
Feltöltve
2016.03.06. 16:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/58 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.06. 16:44

"Golgota" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233725
Feltöltve
2016.03.06. 16:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.06. 16:45

"Golgota" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233726
Feltöltve
2016.03.06. 16:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/70 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.06. 16:45

"Golgota" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233727
Feltöltve
2016.03.06. 16:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.06. 16:46

"Golgota" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233728
Feltöltve
2016.03.06. 16:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/85 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.06. 16:46

"Golgota" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243384
Forrás
Az alkotó saját fotója
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.06.18. 08:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7100
ƒ53/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.18. 08:46
2015. október

"Golgota" c. alkotás fotói

A szobor gipsz mintája
Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243385
Feltöltve
2016.06.18. 08:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.18. 08:47
A szobor gipsz mintája

"Golgota" c. alkotás fotói

A szobor 1:5 méretarányban az alkotó műtermében
Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243386
Feltöltve
2016.06.18. 08:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.18. 08:49
A szobor 1:5 méretarányban az alkotó műtermében

"Golgota" c. alkotás fotói

A szobor 1:5 méretarányban az alkotó műtermében
Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243387
Feltöltve
2016.06.18. 08:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/150 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.18. 08:51
A szobor 1:5 méretarányban az alkotó műtermében

"Golgota" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth DávidJahoda Róbert (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371677
Feltöltve
2019.09.01. 13:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ49/10 • 1/8 • 20.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.01. 13:15
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.09.01. 13:15
1 új fotót töltöttem a "Golgota" műlaphoz
18.04.01. 11:02
Megérintettem a "Golgota" alkotást
16.03.16. 20:25
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Golgota" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.