Szent István és Boldog Gizella

Magymaros-Visegrád állomás közelében, a vasúti híd alatti lépcsőkön fel...Teljes szövegMagymaros-Visegrád állomás közelében, a vasúti híd alatti lépcsőkön fel lehet eljutni a Monsberger térre. A templom mellett áll a szobor.Kevesebb szöveg

Avatás2001. augusztus 20.

Göröntsér Vera
2014.09.04. 14:51
A római katolikus templom tornya a Dunakanyar egyetlen ma is álló középkori egyházi műemléke. A templom már egy 1324-es kiváltságlevélben is szerepel. Ez előtti téren áll Magyarország első királya, Szent István és Gizella királyné 2001-ben készült szobra, akinek rendeletére emelt minden tíz falu egy templomot. Erre utalhat Gizella kezében a kis templom-épület, míg István "hagyományosan" kezében az országalmát tartja.
Az avatáson a polgármester ünnepi beszédében elmondta, büszkék arra, hogy ez az alkotás a harmadik az országban, ami a királyi párt ábrázolja. Az első Veszprémben, a második Szegeden áll, mindkettő kőszobor. Nagymaroson bronzból készült az alkotás, Kő Pál tanítványa által.
Kérés volt Kő Pálhoz, beszéljen az alkotásról. A mester válasza: "...polgármester úr, hát ez az a szobor, amiről semmit nem kell elmondani, mert magáért beszél. Olyankor kell beszélni, amikor nem tudja a közönség, hogy mit ábrázol a művész. Köszönet érte!”
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Nagymaros/pages/001_nagymarosi_barangolo.htm
Az avatás és Kő Pál válasza: Híres Maros, 2001 (2. évfolyam, 1-11. szám) 2001.09. 01 / 8-9. szám. p.3.
Göröntsér Vera
2014.10.10. 17:37
Köszönjük (töröltem).
Vera

Szabolcs Piroska készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209480
Feltöltve
2015.06.21. 10:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:16

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209485
Feltöltve
2015.06.21. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:19

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209488
Feltöltve
2015.06.21. 10:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:21

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209483
Feltöltve
2015.06.21. 10:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:18

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209481
Feltöltve
2015.06.21. 10:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:17

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209487
Feltöltve
2015.06.21. 10:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:20

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209484
Feltöltve
2015.06.21. 10:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:18

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
10782
Feltöltve
2008.10.23. 16:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Piroska 08.10.23. 16:53

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
10783
Feltöltve
2008.10.23. 16:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Piroska 08.10.23. 16:54

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
21866
Feltöltve
2009.07.07. 21:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.07.07. 21:02

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
46868
Feltöltve
2010.03.20. 16:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Nagy Zsolt Imre 10.03.20. 16:02

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
179925
Feltöltve
2014.09.16. 09:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.09.16. 09:38

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
179924
Feltöltve
2014.09.16. 09:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.09.16. 09:37

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
182735
Feltöltve
2014.10.10. 17:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.10.10. 17:21

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
182734
Feltöltve
2014.10.10. 17:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.10.10. 17:20

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
182733
Feltöltve
2014.10.10. 17:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.10.10. 17:20

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209482
Feltöltve
2015.06.21. 10:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:18

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209486
Feltöltve
2015.06.21. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:19

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209489
Feltöltve
2015.06.21. 10:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:21

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
209490
Feltöltve
2015.06.21. 10:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.21. 10:22

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
228008
Feltöltve
2015.12.30. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ38/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.30. 16:29

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
228009
Feltöltve
2015.12.30. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ37/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.30. 16:29

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
228010
Feltöltve
2015.12.30. 16:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.30. 16:30

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
228011
Feltöltve
2015.12.30. 16:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.30. 16:31

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
228012
Feltöltve
2015.12.30. 16:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.30. 16:32

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
533958
Feltöltve
2023.07.25. 18:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.25. 18:52

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
533959
Feltöltve
2023.07.25. 18:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.25. 18:52

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
533960
Feltöltve
2023.07.25. 18:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.25. 18:52

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
533961
Feltöltve
2023.07.25. 18:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 17mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.25. 18:52

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
533962
Feltöltve
2023.07.25. 18:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 36.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.25. 18:52

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
533963
Feltöltve
2023.07.25. 18:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 25.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.25. 18:52

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
533964
Feltöltve
2023.07.25. 18:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 25.3mm • ISO80

533965

556031
Fotózva
2023. július
Feltöltve
2024.03.28. 10:01
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ30/10 • 1/400 • 4.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.03.28. 10:01
2023. július

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
556032
Fotózva
2023. július
Feltöltve
2024.03.28. 10:01
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/320 • 5.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.03.28. 10:01
2023. július

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
556033
Fotózva
2023. július
Feltöltve
2024.03.28. 10:01
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/400 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.03.28. 10:01
2023. július

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
556034
Fotózva
2023. július
Feltöltve
2024.03.28. 10:01
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/320 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.03.28. 10:01
2023. július

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
556035
Fotózva
2023. július
Feltöltve
2024.03.28. 10:01
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/100 • 22.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.03.28. 10:01
2023. július

"Szent István és Boldog Gizella" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagymaros
Feltöltő
Azonosító
556036
Fotózva
2023. július
Feltöltve
2024.03.28. 10:01
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/250 • 34.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.03.28. 10:01
2023. július
Összesen 39 fotó

Műlap története

6 órája
6 új fotót töltöttem a "Szent István és Boldog Gizella" műlaphoz
23.07.25. 18:52
8 új fotót töltöttem a "Szent István és Boldog Gizella" műlaphoz
15.12.30. 16:32
1 új fotót töltöttem a "Szent István és Boldog Gizella" műlaphoz
15.12.30. 16:31
1 új fotót töltöttem a "Szent István és Boldog Gizella" műlaphoz
15.12.30. 16:30
1 új fotót töltöttem a "Szent István és Boldog Gizella" műlaphoz
15.12.30. 16:29

14.10.10. 18:21
A "Szent István és Boldog Gizella" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
14.10.10. 17:21
1 új fotót töltöttem a "Szent István és Boldog Gizella" műlaphoz
14.10.10. 17:20

14.09.16. 09:38
1 új fotót töltöttem a "Szent István és Boldog Gizella" műlaphoz
14.09.16. 09:37
1 új fotót töltöttem a "Szent István és Boldog Gizella" műlaphoz
14.09.04. 17:31
A "Szent István és Boldog Gizella" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.03.20. 16:02
1 új fotót töltöttem a "Szent István és Boldog Gizella" műlaphoz
09.07.07. 21:02
1 új fotót töltöttem a "Szent István és Boldog Gizella" műlaphoz
08.10.23. 21:17
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Szent István és Boldog Gizella" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.